A Fehér Ház próbálta akadályozni, hogy egy kormányzati elemző egy kongresszusi bizottság előtt a klímatudományról beszéljen

A New York Times emailek és dokumentumok alapján azt írja, a Fehér Ház megpróbálta megakadályozni, hogy az amerikai külügyminisztérium egyik vezető elemzője egy kongresszusi bizottság előtt a klímatudományról beszéljen. A külügyminisztérium kutatóirodája végül közölte, hogy nem kíván változtatni Rod Schoonover, a Georgetown Egyetem adjunktus-professzorának beszámolóján, így végül beszélt is a klímaváltozásról szerdán a testület előtt. Csakhogy a Fehér Ház igen szokatlan módon nem volt hajlandó befogadni Schoonover írásos vallomását a kongresszusi jegyzőkönyvek közé. A New York Times szerint ennek oka egy június 4-i email szerint az, hogy a tudomány nem áll összhangban…

Read More

Összeomolhattak a kereskedelmi tárgyalások Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump szerint Kína megszegte az alkut a két ország közötti kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások során. Az amerikai elnök szavai előrevetítik azt, hogy mennyire kevés esély van most egy megállapodásra a két nagyhatalom között, annak ellenére is, hogy elemzők még pár hete is bizakodók voltak.  A két fél intenzív tárgyalásokban volt az elmúlt hónapok során, de már sejteni lehetett, hogy gond lehet, amikor Trump a hét elején lehetséges újabb vámok kivetéséről posztolt Twitterre. Ekkor még az optimistább hangok azzal érveltek, hogy az amerikai elnök csak így akar további előnyöket szerezni…

Read More