Az ombudsman beismerte, hogy büntetlenül lehet fideszes kampánydíszletté alázni a gyerekeket

Az alapvető jogok biztosának Tóth Bertalan EP-listavezető hívta fel a figyelmét, hogy a fideszes politikusok semmibe veszik ajánlásit, mire Székely László széttárta a kezét.A gyermekek politikai célú felhasználásával kapcsolatban további intézkedések megtételére a konkrét pártpolitikai tevékenységgel összefüggésben nincs lehetőségem, az Európai Parlament kapcsolatos kampányidőszakban átfogó vizsgálat megindítását nem tervezem – lényegében ennyivel intézte el az alapvető jogok biztosa azt a levelet, amelyet Tóth Bertalan küldött neki. Az MSZP elnöke azt sérelmezte konkrét példákat sorolva, hogy kormánypárti politikusok rendre megsértik Székely László ajánlását, és úton-útfélen gyerekekkel pózolnak a kampányban. Ezt egyébként…

Read More

Visszavették a kormányzati támogatást, mert óvodások helyett bölcsisek kerültek az új terembe

Már két és fél éve működik Monostorpályiban az óvoda új épületszárnya. 2016 októberében még Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár is leutazott Budapestről, hogy a Hajdu-Bihar megyei településen rendezett megnyitó ünnepségen emlékeztesse a hallgatóságot, a kormány mennyire szívén viseli a gyerekek jövőjét. A büszkélkedés oka az volt, hogy az állam 26,5 millió forintos támogatást adott az Egységes Óvoda-Bölcsőde nevű intézmény kibővítésének első ütemére. Az összeg ugyan nem fedezte a teljes egészében munkálatokat, az önkormányzatnak is be kellett szállnia 15 millióval, de végül sikerült összeépíteni az óvodát a addig különálló konyha épületével. Az összeépítés során…

Read More

“Helytelenítjük a gyermekek kampányban történő szerepeltetését” – mondja az oviban almát osztó fideszes polgármester sajtósa

Budapest V. kerületének polgármestere és alpolgármestere is kisgyerekekkel fotózkodott – alig két héttel azután, hogy az ombudsman éppen az ilyen viselkedés visszásságaira figyelmeztetett.”Egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete” – szögezte le április elején Székely László ombudsman. Majd alig telt el két hét, és a “politikai pedofília” idényét már meg is nyitotta az óvodásoknak almát osztó budapesti, V. kerületi polgármester:a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter közösségi oldalán osztotta a képeket, ahol vidám óvodásokkal veszi körül magát. Akiknek jogait jó eséllyel két lábbal taposta eközben.A fideszes politikus annak az almaszállítmánynak a maradékát…

Read More