Matolcsy mindkét fia előre látta, baj lesz rokonuk bankjával

Már arra is felkaphatta a fejét az ember, amikor kiderült, hogy Matolcsy György jegybankelnök üzleti életben aktívabb fiának, Matolcsy Ádámnak az érdekeltsége, a Balaton Bútor Kft. éppen két héttel az előtt nyitott számlát a Gránit Banknál, hogy a Magyar Nemzeti Bank fellépett az NHB Bankkal szemben, ahol addig a számláját vezette a cég. Így aztán Matolcsy Ádám vállalkozása átvihette akár az összes pénzét a Gránithoz, kimenekítve az NHB Bankból. Pár napra rá – hivatalosan is – megroggyant az NHB, a jegybank december közepén 7 millió forintban korlátozta az egy bankszámláról felvehető összeget, és felügyeleti biztosokat rendelt ki. Idén márciusban véget…

Read More

Matolcsy György reklámozta a jegybank új programját

Több mint száz vállalati felsővezetőnek mutatták be a Növekedési Kötvényprogram részleteit a Magyar Nemzeti Bank székházában. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a szakmai programot megnyitó nyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a 2008-ban indult pénzügyi és gazdasági válság kitörését követően Magyarországon a vállalati hitelállomány nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő visszaesésen ment keresztül. A Növekedési Kötvényprogram (NKP) lényege, hogy az MNB 2019. július 1-től 300 milliárd forintig a program feltételeinek megfelelő, hazai székhellyel rendelkező nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott jó minősítésű kötvényeket vásárol majd mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon. A Növekedési Kötvényprogram a…

Read More

Matolcsy fia Porschékat gyűjt

A régebbi sportkocsik összértéke 60-70 millió forint lehet. Porsche-gyűjteménye van Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak – írja az Átlátszó. A lap cikke szerint Matolcsy Ádám 4 darab Porsche 911 Targával rendelkezik. Az autók közül három abban a garázsban állt, amelyik a 444.hu által még 2016-ban bemutatott, Matolcsy Ádám által használt loftlakás közvetlen közelében van. A gyűjtemény később parkolóhelyet váltott, és a Millenáris Mélygarázsba költözött. Az Átlátszó munkatársai itt találtak rá a negyedik sportkocsira. A parkolóhelyeket a New Wave Service Kft. bérli, ami a Magyar Stratégiai Zrt. tulajdona, vagyis végső soron Matolcsy Ádámé, aki a holdingcég egyedüli tulajdonosa – írta a…

Read More

Matolcsy Ádám bútorgyára ötödször kap pénzt Brüsszeltől

Bő két év leforgása alatt ötödször nyert vissza nem térítendő európai uniós támogatást Matolcsy Györgyjegybankelnök fiának érdekeltsége – tudta meg a 24.hu. Matolcsy Ádám bútorgyára most csaknem 27 millió forintot kap Brüsszeltől, hogy növelje a versenyképességét „adaptív technológiai innováció révén”. Ezzel együtt az ifjú Matolcsy érdekeltségébe tartozó Balaton Bútor Kft. eddig majdnem 630 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Európai Unió forrásaiból.  A kormányzati pályázati portál adatai alapján a társaság ötször pályázott sikeresen az uniós pénzekre: 2017 februárjában csaknem 2,5 millió forintot nyert gyakornoki programra. 2017 szeptemberében 499 millió forintot nyert el „okosiroda” programra. 2017 októberében 92 milliót nyert kapacitásbővítésre.…

Read More