Újabb családok esnek el a babaváró hitel lehetőségétől

Újabb olyan részlete derült ki az állam által biztosított babaváró hitel feltételeinek, amivel szűkülhet a hitelt valóban felvehető családok köre, főleg olyanok eshetnek el hiteltől, akik azt hitték minden feltétlenek megfelelnének – derül ki azenpenzem.hu összefoglalójából. Az már korábban ismertté vált, hogy azok a potenciális szülők, akik szerepelnek Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistáján, de tartozásukat már időközben rendezték, kaphatnak babaváró kölcsönt. Ehhez az is kell, hogy csak 12 hónapig szerepeljenek a rendszerben. Mint most kiderült, akik az adósságukat egyezséggel zárták le, például átütemeztették vagy kedvezményt kaptak, azok akár 5-10 évig is…

Read More

Egyre többen adósodnak el újra

Májusban sem csillapodott a lakosság hitelfelvételi kedve. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az első öt hónap után már 412 milliárd forint fölött jár a frissen folyósított lakáshitelek volumene, ez 17 százalékos növekedés tavalyhoz képest. A bővülés mértéke bőven meghaladja a bankok korábbi várakozásait, a hitelintézetek ugyanis az idén 10 százalék körüli növekedéssel számoltak. Júniusban is folytatódhatott a tendencia, pedig a babaváró még el sem indult.

Read More

Sokan fognak csalódni a babaváró kölcsönben

A City Hitelbróker piaci információi szerint a július 1-jétől igényelhető babaváró támogatást – a várakozásokkal ellentétben – nem lehet korábban felvett hitelek előtörlesztésére fordítani. Pedig a felmérések szerint a jogosult kismamák 35-40 százaléka már korábban eladósodott, és a hiteleik előtörlesztése volt az egyik céljuk. A lehetséges 10 millió forint kölcsön felvételét (amelynek legfeljebb havi 50 ezer forint lehet a törlesztő részlete) ugyanakkor korlátozza az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató, tehát az alacsonyabb jövedelműeknek nem feltétlenül van akkora keresete, hogy a bankok jóváhagyják a teljes összeg felvételét. Éppen ez az, ami miatt…

Read More

Tízből kilenc otthont visszavennének

A 32 és fél ezerből több mint 27 ezer család kaphatja vissza az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. felajánlásának köszönhetően. Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis vissza kívánja vásárolni otthonát. A visszajelzések alapján az ügyfelek 69 százaléka részletvétellel, 20 százaléka pedig egyösszegű visszavásárlással óhajt tulajdont szerezni korábbi ingatlanában. Mindössze az ügyfelek 11 százaléka döntött úgy, hogy nem él a visszavásárlás lehetőségével. Részükre továbbra is biztosított a kedvező bérleti konstrukció.

Read More

Az Orbán-kormány nagyon szeretné majd, ha ebbe raknánk a megtakarított pénzünket

Június 3-ától jön az új lakossági megtakarítási csodafegyver, amely ezúttal Magyar Állampapír Plusz névre hallgat. Egyszerű és jó kamatozású, ám hosszú évtizedek óta berögzült szokásokat kell eltörölni ahhoz, hogy sikeres legyen. Régóta hangoztatott célja az Orbán-kormánynak, hogy csökkentse a lakosságnál lévő készpénzállományt, ami a legutóbbi számítások szerint 5-6 ezer milliárd forintot tesz ki. A nagy mennyiségű készpénz több okból is rossz az államnak: egyrészt jelentős költségei keletkeznek ebből, például készpénzkezelés, -gyártás, illetve -szállítás miatt. Másrészt a „párnacihában” lévő pénz nem forog, azaz nem pörgeti a gazdaságot. Persze abban, hogy ilyen jelentősen nőtt a készpénzállomány, a kormánynak…

Read More

A Babaváró hitellel egy napon érkezik a hitelszigorítás is

Júliusban lép életbe több új, a „családvédelmi akcióterv” keretében bevezetett hitellehetőség. Éppen azon a napon, amikortól az adósságfék szabályok szigorítása is hatályossá válik. A bankok ráadásul további megkötéseket is alkalmazhatnak, és már most látszik: alkalmaznak is. A 18-40 év közötti várandós kismamák körében végzett felmérést a City Hitelbróker (CHB). A 300 fős kutatás eredménye szerint a kismamák 80 százaléka tervezi igénybe venni a július 1-jétől induló babaváró támogatást. A megkérdezettek többsége a maximális, 10 millió forintos összeget szeretné felvenni. (A babaváró kölcsön részleteiről itt tájékozódhat.) A gyermeket váró fiatal párok egy…

Read More

Ennyit kell visszafizetni a 10 milliós hitel után, ha nem születnek meg a gyerekek

A Bank360 elkészítette az első részletes kalkulátort a 10 millió forintos kedvezményes állami hitel törlesztőrészleteiről. A számításhoz meg kell adni az igényelni kívánt összeg nagyságát, a futamidőt, az igénylés tervezett dátumát, a gyermekek tervezett születési dátumát, Ha például megszületik a három gyermek öt éven belül, akkor semmilyen tartozás nem áll fenn, így a teljes visszafizetendő összeg 0 forint. Ha csak két gyermek születik, akkor 7 314 549 forintot kell visszafizetni. Egy gyermek születése esetén pedig 10 524 502 forintot kell visszafizetni. Ha egy gyermek sem születik, akkor a teljes visszafizetendő összeg 18 511 835 forint.…

Read More