Tartozás miatt ölhették meg az újpesti autókereskedőt

Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a meggyilkolt újpesti autókereskedő ügyében, amin Pál Adrián a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyzettese elmondta, május 7-én kora délután az újpesti rendőrkapitányságon tett bejelentést egy hölgy, hogy előző nap elment otthonról az élettársa, és azóta nem tud róla semmit. Az eltűnés körülményei miatt már másnap az életvédelmi osztály foglalkozott az üggyel, négy nappal pedig már emberölés gyanúja miatt nyomoztak. A nyomozás során megkeresték azt az embert, akivel utoljára látták a 47 éves A. Csabát, tanúkat hallgattak ki, majd egy háromfős társaság akkor vált gyanússá, amikor egyikük folyamatosan ellentmondásba került…

Read More

Fejszenyéllel verte vitapartnere fejét Ózdon

A Miskolci Törvényszék május 13-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinek az ügyében, aki egy vita során fejszenyéllel okozott életveszélyes koponyasérülést a sértettnek – áll közleményükben. A sértett néhány rokonával elment a vádlott ózdi lakásához 2018 márciusában, hogy ott megbeszéljenek egy korábbi, a vádlott és a sértett öccse között kialakult általános iskolai vitát. Az érintettek családjai vitatkozni kezdtek, elmérgesedett a hangulat, majd miután a vádlott meglökte a sértett egyik hozzátartozóját, jobbnak látták, ha távoznak a helyszínről. A sértett indulni készült, hátat fordított a vádlottnak, aki felkapott egy 63 centiméter…

Read More

„Elvágtam a torkát, megérdemelte, nem szeretett” – legkorábban 25 év múlva szabadulhat a sajószögedi anyagyilkos

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú határozatot és életfogytig tartó fegyházra ítélte azt a férfit, aki 2017 nyarán megölte az édesanyját Sajószögeden. A férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható szabadon feltételesen – közölte megkeresésünkre Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője, hozzátéve: a bíró indoklásában kiemelte, hogy a férfi semmiféle megbánást nem tanúsított az egész eljárás során, ezért nem látott okot az enyhítésre. A férfi évek óta haragos viszonyban volt a vele egy háztartásban élő, 80 éves édesanyjával. Az ominózus napon is ittasan ment haza. Az udvaron egy fotelban ült az édesanyja, aki életkora…

Read More

„Elvette az életét annak, aki most ballagott volna” – Pszichiátrián kezelik a Borsodnádasdon meggyilkolt Csenge édesanyját lánya halála óta

Most ballagott volna az a fiatal lány, akit majdnem két évvel ezelőtt ölt meg brutális módon egyik ismerőse Borsodnádasdon. Édesanyja könnyek között mesélt a Tények kameráinak arról, hogy a gyilkosság óta pszichiátrián kezelik. „Elvette az életét annak, aki most ballagott volna, most érettségizne, aki előtt nyitott volt a világ” – sírva beszélt minderről a bíróság folyosóján a 17 évesen meggyilkolt K. Csenge édesanyja, aki szerint családjuk élete tönkrement a lány halála óta. Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. szeptember 2-án találkozót beszélt meg K. Csenge és a lány megölésével vádolt B. Roland (22). A…

Read More

Hidegvérrel, tiszta fejjel ölt az ózdi kettős gyilkos

A 31 éves férfi a szakértői vélemények szerint büntethető. A Blikk azt írja, hogy az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottjáról ezt két szakértő is kimondta. A férfi két kamasz fiúval végzett, mielőtt még édesanyjukat is súlyosan megsebesítette. Egy elmeszakértő azt mondta, minimális pszichés zavara van, de ez nem lépett fel a bűncselekmény idején. A toxikológiai vizsgálat szerint se alkohol, se kábítószer hatása alatt nem állt – mondta a lapnak a férfi kirendelt védője. Szerinte a szakértői vélemények alapján védence büntethető, a férfi tisztában van azzal, mit tett, nem is tagadta, nagyon sajnálja a történteket. A nyomozás hamarosan lezárulhat. Ha beigazolódik…

Read More

Döbbenetes részletek: így ölt az ózdi kettős gyilkos, aki horrorisztikus mészárlást követett el

Tiszta fejjel követte el a horrorisztikus mészárlást Sz. Ádám (31), az ózdi kettős gyilkosság gyanúsítottja. Két szakértő is kimondta véleményét a férfival kapcsolatban, aki, mint a Blikk megírta, két kamasz fiúval végzett kegyetlen módon, mielőtt még anyjukat is súlyosan megsebesítette volna. – Az ügyben kirendeltek egy elmeszakértőt, aki, bár azt mondta, minimális pszichés zavara van, de ez nem lépett fel a bűncselekmény idején. A toxikológiai vizsgálat szerint se alkohol, se kábítószer hatása alatt nem állt a gyilkossága elkövetésekor – magyarázta lapunknak a férfi kirendelt védője, dr. Pásztor Gábor. Az ügyvéd szerint a szakértői vélemények fényében…

Read More