Az energiakereskedő cégnek tűrnie kell, hogy fideszes gázlopásnak titulálják tevékenységüket

2015-ben kezdődött az a pereskedés, aminek utolsó, jogilag immár támadhatatlan ítéletét a múlt héten postázta a Kúria a MET nevű energiakereskedőnek, és Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének. A MET azért jelentette fel Tóthot, mert a Svájcban bejegyzett, de jórészt magyar (illetve korábban orosz) tulajdonú cégről négy sajtótájékoztatón is kemény állításokat tett a szocialista politikus.  Eredetileg közel 22 millió forintot követelt a MET Tóth-tól, részben sérelemdíjként, részben elmaradt hasznukra hivatkozva, mert a cég szerint a kellemetlen sajtóhírek miatt elestek néhány üzlettől.  A MET annak idején beperelte Szél Bernadett LMP-s képviselőt, és…

Read More

A Barlangfürdőben mérgező gáz került a levegőbe, többen rosszul lettek

Szerdán 10.55-kor a Miskolci Barlangfürdőben a fertőtlenítő rendszer meghibásodott, ami miatt klór tartalmú gáz kerül(hetet)t a levegőbe, melynek hatására többen is rosszul lettek. A fürdő üzemeltetői értesítették a hatóságokat, így a helyszínre vonult a rendőrség, a katasztrófavédelem a mobillaborjával, és a mentők is. miután felfedezték a bajt, a rendőrség lakosságvédelmi intézkedés keretében működtek közre, és terelték ki a nagyjából 130 vendéget a fürdőből. A belső medencéket kellett kiüríteni, mivel itt jelentkeztek a panaszok. Hét középiskolás korú gyermeket kellett kórházba szállítani, akik egy osztálykiránduláson részt vevő csoport tagjai. Ők érezték meg…

Read More

Lehet, hogy megint orosz gázimportra fogunk szorulni

Ha az Exxon Mobil szeptemberig nem dönti el, befektet-e a román fekete-tengeri földgázmező projektbe, akkor Magyarország ismét kénytelen lesz Oroszországgal tárgyalásokat kezdeni egy újabb hosszú lejáratú földgázszállítási megállapodásról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek Houstonban, ahol részt vett a magyar képviselet megnyitóján. A magyar diplomácia vezetője azt mondta, hogy „az Exxon Mobil megváltoztathatja Európa energiaellátását. Az amerikai cégnek azonban most már meg kell hoznia a végső döntését a befektetésről”. Ha ezt nem teszi meg szeptemberig, akkor egy újabb hosszú távú megállapodást kell kötnöm Oroszországgal. Az Exxon Mobil…

Read More