Félmilliárdot költött egy szerencsi telephelyre a kormány, ami csak papíron létezik

Összesen 447 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást folyósított az Orbán-kormány egy speciális haditechnikai logisztikai és felújító központ építésére Szerencsen, azonban a lezárt pályázat állításaival szemben semmi nem épült meg ebből – írja a 24.hu. A kormányzati terkepter.nfu.hu szerint a beruházást 2015. november 30-án befejezték, annak státusza itt is „megvalósult”. Az ügyet feltáró Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tesz, mert az elvileg vasúti rakodásra szánt telephelyen semmi nem történt. Megkeresésére a Pénzügyminisztérium jelezte, hogy immár négy éve vizsgálják a pályázatot. Szerencs fideszes polgármestere alig tudott valamit mondani a 24.hu-nak a…

Read More

Európa-szerte több száz szervezet kéri a fideszes politikus alelnöki jelölésének visszavonását

Több száz európai civil szervezet kéri nyílt levélben az Európai Néppárttól, hogy vonja vissza a fideszes Hidvéghi Balázs jelölését az Európai Parlament Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) alelnöki pozíciójára. A levelet egy európai civil szervezeteket tömörítő csoport, a European Civic Forum tette közzé. A kérést azzal indokolják, hogy a magyar politikus az elmúlt években az egyik legfontosabb ember volt az Orbán-kormány kommunikációs csapatában, és így rendszeresen felszólalt az ellenzékkel, a civil szervezetekkel és a kritikus újságírókkal szemben. A levelet aláíró szervezetek sajnálatukat fejezték ki, amiért a Néppárt az éppen felfüggesztés alatt álló…

Read More

Horogkereszteket festettek a tapolcai zsinagógára és a Fidesz irodára

Horogkereszteket festettek Tapolcán a volt zsinagóga épülete és a helyi Fidesz iroda falára péntekre virradóra. Az ügyben a párt tapolcai elnöke feljelentést tett, a rendőrségen rongálás miatt indult eljárás. Császár László, a Fidesz-KDNP tapolcai elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntekre virradóra ismeretlenek horogkeresztet fújtak fel a párt belvárosi irodájának falára, valamint a közeli volt zsinagóga épületére. Az ügyben rongálás vétségének gyanúja miatt indult eljárás a Tapolcai Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. 168ora.hu

Read More

Hová tűnt a miskolci Fidesz frakcióvezetője?

A Fidesz Miskolci Helyi Szervezete csütörtök délután döntött az őszi önkormányzati választáson induló képviselőjelöltekről – adta hírül Facebook-oldalán Csöbör Katalin kormánypárti országgyűlési képviselő. A fényképeken jól látszik, az őszi önkormányzati választásokra új jelölteket is sikerült szereznie a Fidesznek. De feltűnő az is, hogy a csapatból pont a jelenlegi frakcióvezetőjük, Soós Attila hiányzik. Vajon miért kell mennie, miközben kívülről úgy tűnt, jó pártkatona volt? Másik érdekesség, Seresné Horváth Zsuzsanna is indul, aki korábban már volt fideszes önkormányzati képviselő, de nem választották újra. Persze nem volt gond, mert kapott állást a miskolci…

Read More

Egyetlen fideszes képviselőt sem érdekelt a gyermekes családok hajléktalanságának megelőzése

Ennyi kormánypárti képviselő jött ma be a kilakoltatások előtt álló családok és devizahitelesek megsegítésére összehívott rendkívüli ülésre. Családbarát kormány – így kommentálta a párbeszédes Szabó Tímea, hogy a parlament pénteki rendkívüli ülésén egyetlen kormánypárti képviselő sem jelent meg. Minderről a 24.hu számolt be, Mint írják: “Az ülés előtt Misetics Bálint, A Város Mindenkié aktivistája azt mondta, nem működik jól az a társadalom, ahol az emberek hagyják egymást hajléktalanná válni, és nem működik jól az az állam, ami hajléktalanná teszi a saját állampolgárait. Közölte, az Utcajogász Egyesülettel közösen készített indítványuk arra kötelezné…

Read More

Tovább hízik a Fidesz pártalapítványa

2018-ban már 553 millió forintból gazdálkodhatott a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány.Tizenhárom millió forinttal nőtt a Fidesz pártalapítványának bevétele tavaly. Így 2018-ban már 553 millió forintból gazdálkodhatott a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA). A Balog Zoltán ex-miniszter által vezetett alapítvány bevételének túlnyomó része, mintegy 551,5 millió forint költségvetési támogatás, de a szervezetet támogatta egy magánszemély, a Wahed Media Hungary Kft. és a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda. Az erős kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező ügyvédi iroda vezetője, Sárhegyi Zoltán volt Fidesz-delegált a Nemzeti Választási Bizottságban. Az iroda – amely segédkezett a…

Read More

Havi 60 ezerért keresnek Fidesz-propagandistának álló egyetemistákat az önkormányzati választás előtt

A Fidesz-székházba bejegyzett alapítvány két nappal a lejárta előtt tette közzé a pályázatot.”A Fúzió Ösztöndíj Program célja, hogy a felsőoktatásban résztvevő, polgári értékeket valló fiataloknak lehetőséget adjon saját véleményük, gondolataik kifejtésére az offline és az online térben egyaránt”- így kezdődik a leírása szoljon.hu-n annak az ösztöndíj-programnak, ami lényegében a következőről szól:fél évig havi 60 ezer forintot kapnak azok az egyetemisták, akik felcsapnak fideszes propagandistának.A programot a Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány hirdette meg. Ezt, mint a felhívást kiszúró 444.hu írja, Ágh Péter, a Fidelitas elnöke hozta létre 2012-ben, a kuratórium…

Read More

Költségvetési csalás miatt ítélték el a Fidesz egykori botrányhősét

Az RTL Klub híradója számolt be róla, hogy négy év után lezárult Fodor Ibolya pere, akit végül költségvetési csalás miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság. Fodor ellen az volt a vád, hogy cégével társasházak takarítását vállalta, de a bevételnek csak egy hányada után adózott, a többit inkább megtartotta. 3 milliós kárt okozott az állami költségvetésnek, a büntetést megúszta 800 ezer forintban.  Fodor Ibolya korábban éveken keresztül pécsi fideszes képviselő volt és az önkormányzat Népjóléti és Sport Bizottságának tagja.  Azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy lehazaárulózta a kormány ellen tüntetőket, amivel azt érte el,…

Read More

Fideszes lózunggyűjteménnyel készült a miskolci miniszterjelölt

Az isztambuli egyezmény, a klímavédelem és a CEU körül is politikai hisztéria folyik – állította Varga Judit, az igazságügyi tárca várományosa. A liberális fősodor tehet mindenről. Válogatott lózunggyűjteménnyel készült kinevezése előtti meghallgatására az igazságügyi miniszternek jelölt Varga Judit. A parlament európai ügyek bizottsága és az igazságügyi bizottság együttes ülésén olyanokat mondott: „egymás kölcsönös tiszteletén alapuló uniós politikára van szükség”, „az alaptörvény alapján állva tudjuk az uniós csatákat megvívni”, „erős Európát képzelünk el erős nemzetekkel”, „egység a sokféleségben”, „a minőség fontosabb a gyorsaságnál”, „kerülni kell a kettős mércét”. És a jogállami…

Read More

Megszavazták: szétverik a Magyar Tudományos Akadémiát

Kedden a parlament megszavazta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter terjesztett be. A változtatás értelmében az Akadémia elveszíti kutatóintézeteit, azokat egy új alapítványba, a Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) csatornázzák, megszüntetve ezzel a kutatók közalkalmazotti státuszát. Ráadásul az MTA-nak önként oda kell adnia székházait és az összes vonatkozó vagyontárgyát az alapítványnak, több milliárd forint értékben. Az ELKH-ban meghatározó lesz a kormány befolyása: az új intézménynek legfőbb döntéshozó szerve a 13 fős irányító testület lesz. Az elnököt a miniszterelnök, Orbán Viktor nevezi ki, a testületbe 6 főt az MTA javasol, delegál, 6…

Read More