Július 15-én szabadulhat az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró az emberölés és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztéssel sújtott ifj. H. D. elítéltet feltételes szabadságra bocsátásáról hozott döntését – tájékoztatta a bíróság szóvivője pénteken az MTI-t. Az elítélt szabadságvesztését a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti, amelyből feltételes kedvezménnyel július 15-én szabadulhat.

Read More

Édesanyja karjaiban találták meg a búvárok a hatéves kislányt

Újabb négy holttestet találtak a búvárok a Hableány roncsainak mai bravúros kiemelésekor. Bár az azonosításuk még folyamatban van, vélelmezhetően köztük van a hajóskapitány, és az a hatéves kislány, aki a nagyszüleivel és az édesanyjával érkezett Magyarországra. A mentési munkálatokban részt vevő egyik szakember elmondta, hogy még a tapasztalt búvárokat is megérintette, ami a hajóroncsban eléjük tárult a nemrég befejeződött mentési munkálatok során. Elmondása szerint az elhunyt kislány az édesanyja karjaiban volt, amikor a búvárok rátaláltak a hajó belsejében. Azaz az édesanyja szorosan magához ölelte a kicsit, amikor bekövetkezett a szörnyű…

Read More

Nem tudnak lemerülni az elsüllyedt hajóhoz rendelt búvárok

A magas vízállás, az ebből adódó erős sodrás és a minimális látótávolság miatt gyakorlatilag lehetetlen megkezdeniük az akciót a Hableányhoz lemerülő búvároknak – mondta egy, hasonló mentési munkákban tapasztalt búvár a 24.hu-nak. Ilyen körülmények között még egy hajót lehorgonyozni is nehéz a helyszínen, a búvárok pedig nem tudnak megkapaszkodni a víz alatt, elsodorja őket az áramlás. Kollégánknak a mentés egyik résztvevője azt mondta, hogy jelenleg 10-11 km/óra a Duna sodrása, ezért az ipari és a nehézbúvárok sem tudnak merülni, mert nagyon veszélyes. Más esetben ilyenkor meg szokták várni, míg elvonul…

Read More

A lúgos orvos 591 ezret kap a rossz börtönkörülmények miatt, az áldozata még mindig nem kapta meg a kártérítést

A lúgos támadás áldozata a tavaly júliusi jogerős bírósági ítélet óta nem kapott kártérítést, az elkövetőnek viszont 591 ezres kártérítést ítéltek meg a rossz börtönkörülmények miatt – írja az Index. 2018. júliusban ítélték jogerősen 11 év börtönre a lúgos támadásként elhíresült ügyben Bene Krisztián orvost, aki 2013 márciusában, pár hónappal azután, hogy szakítottak vele, maró lúggal öntötte le a volt barátnője nemi szervét és altestét. A bíróság a nőnek különféle jogcímeken (a Bene által ellopott laptop és telefon miatt meg az évekig szóló tárgyalásokkal összefüggő egyéb költségekért) 738 951 forint kártérítést ítélt meg.…

Read More

Elítélték az osztrák kannibált aki megölt egy magyar nőt

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték azt az osztrák férfit, aki tavaly márciusban Bécsben megölt egy magyar nőt, majd feldarabolta és a testrészeit a Fertő-tóba dobta. A 64 éves egykori vasúti alkalmazott kezelhetetlen pszichés állapotban van, olyan kegyetlenséggel végzett a nővel, hogy azok alapján az ügyészség azt indítványozza, hogy a férfit speciális börtönbe vigyék. Az osztrák törvények szerint soha nem engedhetik szabadlábra. A férfi eddig 30 évet vagyis a fél életét börtönben töltötte különböző erőszakos, szexuális bűncselekmények miatt. A 30 éves magyar nővel egy segélyszervezetnél ismerkedett meg, szállást adott neki, és szeretkezni…

Read More