Videóban üzent Veres Pál polgármesterjelölt a miskolciaknak

Néhány perccel azután, hogy hírportálunk interjút közölt az őszi önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként induló Veres Pállal, egy rövid videóüzenet is felkerült az internetre. Az anyagban a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület vezetője, Csabalik Zsuzsanna hivatalosan is bemutatja jelöltüket, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatóját.

Read More

Milliárdos veszteség a Fradi futballcsapatánál, és a kép még ennél is sötétebb

Brutális veszteséggel zárta a Ferencváros labdarúgó-csapatát működtető FTC Labdarúgó Zrt. a 2018-as üzleti évet. A vállalkozás üzleti eredménye a 2017-es minimális, mintegy 70 milliós nyereségből milliárdos veszteségbe fordult a pénteken nyilvánosságra hozott éves beszámoló szerint.  A DOKUMENTUM TANÚSÁGA SZERINT A TAVALYI ÉVBEN A FRADI 1,32 MILLIÁRD FORINTOS VESZTESÉGET TERMELT. AZ Az eredmény megdöbbentő, tekintve a Ferencváros kivételezett helyzetét a mai magyar labdarúgásban, amelynek köszönhetően olyan szponzori háttér és feltételrendszer segíti a csapatot, amellyel csak a Vidi FC versenyezhet. Az állami vállalatokon – például MVM Group –, illetve az állami megrendelésekkel bőségesen ellátott cégeken – például a stadiont…

Read More

Hatszázzal száguld a kínai vonat – ez már alternatíva lehetne a repülős utazásra is

Ahhoz, hogy a repülés valóban kiváltható legyen, olyan közlekedési eszközöket kell megalkotni, melyek nem csak kényelmesek, hanem kellően gyorsak is. Ezek praktikusan a vonatok lehetnek, hiszen az a sebesség, melyre ilyen helyzetekben szükség van már olyan nagy, hogy azt biztonságosan csak akkor lehet fenntartani, ha körülöttünk nincsen semmi, vagy ha a nyomvonal már előre adott.  Nem csak a Hiperloop Bár szerencsére a nyílt fejlesztésű Hiperloop is szépen halad – és persze nem utolsó sorban jó esetben hazánkat is érinti majd – nem ez az egyetlen lehetőség, ha a repülés kiváltásáról van szó.…

Read More

Nagyot kaszáltak Mészáros Lőrincék a tévéreklámokon

Közel másfél milliárd forintra nőtt az Atmedia nyeresége. Közzétette a 2018-as beszámolóját az Atmedia, amely a TV2 és az állami média reklámidejét is értékesíti. A cég 1,45 milliárd forint nyereséget termelt, ami 630 millióval több, mint egy évvel korábban. A tulajdonosok 1,1 milliárd forint osztalékot vettek ki. A vállalat tulajdonosi körében feltűnik Mészáros Lőrinc egy tőkealapja, Tombor András, de 2018-ban, amiről a beszámoló szól, még Rákosi Tamás is tulajdonos volt. Ő azóta eladta a tulajdonrészét annak a Hunmédia Befektetési Zrt.-nek, amelyet a Takarékbank-vezér bicskei lovasudvarát menedzselő Paulovics Ágnes alapított. hvg.hu

Read More

Kamerás felvételen látszik a dunai hajószerencsétlenség

Egy webkamera rögzítette a hajóbalesetet, amely eddig már legalább 7 életet követelt. Az Időkép kamerája a Hotel Victoria tetejéről, északkeleti irányban a Duna túloldalán álló Parlamentre és a Margit hídra fókuszál éjjel-nappal. A felvételen látszik, hogy egy nagy szállodahajó hátulról belefut a Hableányba. Az időjárás-figyelő és -előrejelző szakportálon azt írják, kamerájuk felvételei alapján próbálják rekonstruálni, mi történhetett pontosan a baleset pillanatában. A kamera képei itt elérhetők, tíz másodpercenként lehet léptetni a felvételeket a balra, jobbra nyilakkal. A kamera élő képén pedig a mentés és annak mostoha időjárási körülményei is követhetőek. Megírtuk, szerda este negyed 10-kor felborult és elsüllyedt…

Read More

Állami autókkal érkeztek, hogy nulla forintért átvegyék az Orangewayst

A Fővárosi Törvényszék február elején egy szűkszavú, rejtélyesnek tűnő közleményben számolt be arról az elsőfokú ítéletről, amelyben három embert kényszerítéssel vádoltak, miután egy 17 milliárd forintos közbeszerzési eljárást hiúsítottak meg – írta az Index. A lap szerint a közleményből is látszik, hogy valami sokkal komolyabb történet lehet a háttérben, ám ami elsőre is különös volt: a bíróság hírében nem szerepeltek az elkövetők adatai, nem szerepelt benne, hogy milyen cégekről, milyen szervezetekről van szó, az elsőfokú ítélet szerint ezek az emberek egy 17 milliárd forintos közbeszerzésre tudtak befolyással bírni, ehhez képest szinte…

Read More

Mit érdemes figyelembe venni egy flottanyilvántartó rendszer vásárlása előtt?

A SeaFleet újszerű, innovatív megoldást kínál az autóparkok menedzselésére, ezért minden bizonnyal számos kérdést, illetve az alkalmazását illetően számos új szempontot vet fel az érdeklődőkben. Ezeket a szempontokat csokorba szedtük, és igyekeztünk minden velük kapcsolatos kérdést részletesen megválaszolni. Miben tér el a SeaFleet más, hasonló megoldást kínáló szoftverektől? A rendszer teljesen vékony klienses, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Ön gépére semmit nem kell telepíteni. A használatához mindössze egy internetes böngészőre van szükség. Valamennyi funkció a felhasználó rendelkezésére áll okos eszközökről, vagyis tabletről és okostelefonról is. A szoftverben kezelt…

Read More

Modern ajándék az ügyfeleknek? Az egyedi CD vagy DVD mindenkit elvarázsol

Az egyedi CD és DVD modernséget, eleganciát, profizmust sugároz. Miért? Modernséget azért, mert nem egy egyszerű papírlap prezentálja a tényeket az ügyfeleknek, hanem egy egyedi DVD, amely egyedi tokjában sokkal időtállóbban őrzi majd a fontos információkat, mint egy fekete-fehér lap, amely az unalom és az ásítás szelével környékezi meg majd szinte azonnal az ügyfeleket. Profizmust sugároz, hiszen egyetlen lemez átnyújtása sokkal nagyobb összeszedettséget, precizitást, profizmust sugároz, mint egy köteg közönséges papír, s ugyanez, ami a dolog eleganciáját is kölcsönözi. Hát nem elegánsabb és egyszerűbb egyetlen CD-n vagy DVD-n átnyújtani az…

Read More

A Belcando kutyaeledelek és különleges összetevőik

Akinek van bármilyen házi kedvence, tudja, hogy ahogy az emberek esetében, úgy náluk is nagyon fontos odafigyelni a megfelelő táplálkozásra. Ahogy a saját ételeink esetében is ellenőrizzük, hogy miből is készülnek, fontos, hogy kutyusunk eledele is csak olyan anyagokat tartalmazzon, amik pozitív hatással lesznek az egészségére. A Kedvence.hu webáruház segítségével bemutatjuk, hogy a Belcando nedves és száraz kutyaeledelek milyen egészséges nyersanyagokból készülneknek. Ezek az összetevők nem túl nagy mennyiségben szerepelnek, de élettani hatásuk nem elhanyagolható. A nedves Belcando kutyaeledelek alkotóelemei A felsorolásra kerülő összetevők egy részét saját készítésű ételek segítségével…

Read More

Eljegyzési gyűrű vagy karikagyűrű?

Az eljegyzési gyűrű és a karikagyűrű között van néhány különbség, amit a köznyelv néha összemos nemes egyszerűséggel jegygyűrűvé. Pedig mindkét gyűrűnek más időszakban van igazán szerepe, bár közös bennük, hogy egy életre szólnak. Eljegyzési gyűrű Ez az a köves gyűrű, amit a reménybeli vőlegény a leánykéréskor a menyasszony ujjára húz. Az nincs megadva, hogy milyen fémből készüljön, de a legnépszerűbb a mai napig az arany. Ennek többféle változata is van, vagyis lehet a hagyományos sárga, a modernebb fehér és a romantikus vörös (rozé) arany. Ezek mindegyikét arany, csak más fémmel…

Read More