Tragikus a szakközépiskolások szövegértése

Nem javult látványosan, de nem is romlott a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési készsége, írja az eduline.hu a 2018-as a kompetenciamérés eredményei alapján. 

A matematikai felmérés átlageredményei minden évfolyamban szinte megegyeznek a 2017-es értékekkel, a nyolcadikos és tizedikes diákok szövegértése kicsit javult, a hatodikosoké pedig kicsit romlott. 

Hatalmas a törés területenként, Budapest, Közép- és Nyugat-Magyarország  az élen jár, míg az észak-magyarországi valamint az észak-alföldi régió lemaradásban van a kompetenciamérés eredményei alapján. De polarizált az eredmény a települések méretét tekintve is, Budapest és a megyeszékhelyek tanulói átlagban jóval jobban teljesítettek, mint a községek, kistelepülések diákjai. 

Az előző évhez hasonlóan a szakközépiskolások (régebben: szakiskolások) eredményei tragikusak voltak.

A  SZAKKÖZÉPISKOLÁK 10. ÉVFOLYAMÁBAN TANULÓK EREDMÉNYEI NAGYSÁGRENDEKKEL ELMARADNAK AZ ÁTLAGTÓL, ROSSZABBAK MÉG A HATODIKOS ELEMISTÁK ÁTLAGEREDMÉNYÉNÉL IS.

Ez nem is annyira a középiskolai oktatás milyenségével magyarázható, hanem inkább azzal, hogy eleve a rosszabb eredményeket felmutató diákok mennek szakközépiskolába. Ők már a hatodikos kompetenciamérésen is átlagban rosszabb eredményeket produkáltak, mint a más képzési formában tanuló diákok, és a rákövetkező évfolyamokban lényegében nem fejlődött a matematikai és szövegértési képességük.

index.hu

Hozzászólás

Related posts

Leave a Comment