20 milliárd forintnyi kokaint fogtak a kikötőben

Négyszáz kilogramm kokaint foglaltak le a szentpétervári kikötőben, írja az MTI az orosz vámhatóság szerdai közleménye nyomán. A műanyagzacskókba csomagolt szállítmányt kedden fedezték fel egy Ecuadorból érkezett, halkonzervvel megrakott konténerben. A lefoglalt kokain értéke 4,5 milliárd rubel, azaz mintegy 19,8 milliárd forint. Az Európai Unió drogügynöksége épp a napokban közölte, hogy a kokainfogyasztás a legfrissebb, 2017-es adatok szerint rekordot döntött a kontinensen, amikor egyetlen év alatt 140 tonnát foglaltak le a kábítószerből, azaz az előző évi mennyiség dupláját. index.hu

Read More

Leszavazta a Fidesz az otthonápolási díjak megemelését

Szerdán a fideszes parlamenti többség leszavazta az otthonápolási díjak megemelését. Erről a javaslat beterjesztője, Ungár Péter LMP-s képviselő számolt be a Facebookon. Ungár javaslata szerint minden otthonápolási díjat 100 ezer forintra emeltek volna, azonban a kormánypárti képviselők 112 nem és 51 igen arányában elutasították azt. Azon emberek jelentős része, akik otthonápolást vállalnak, továbbra is 38 és 58 ezer forintot fognak kapni. Ez a pénz semmire nem elég, írta bejegyzésében az ellenzéki képviselő. A kormánypárti képviselők már a vitán sem mutattak nagy érdeklődést a téma iránt, mindössze egy fideszes politikusuk jelent meg. 24.hu

Read More

Az amerikai külügy feltámaszthatja a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adását

A Szabad Európa Rádió, a legendás SZER magyar nyelvű adását is újraindíthatják abból a 770,3 millió dolláros pályázati alapból, amit az amerikai külügy a kelet-európai és ázsiai demokráciák megerősítésére szánt, írja a Népszava. A SZER román és bolgár nyelvű adását már idén januárban újraindították. A tervek szerint a magyar nyelvű adás online lesz hallgatható, a régi rövidhullámú adást nem tervezik újraindítani. A SZER a lap megkeresésére nem kívánta kommentálni az értesülést, de azt megerősítette, hogy tudnak “a magyar médiahelyzetről folyó washingtoni tárgyalásokról”. A Freedom House korábbi felmérése szerint Románia és Bulgária…

Read More

Könnygázzal oszlatja a rendőrség a hongkongi tüntetést – videó

A jogrendszerüket és a függetlenségüket féltik Szerda kora reggel emberek ezrei-tízezrei lepték el Hongkong kormányzati negyedének utcáit, azzal a céllal, hogy megbénítsák ott az életet. Hasonló tüntetések már zajlottak a különleges státuszú városállamban 2014-ben is, akkor a demokratikus helyhatósági választásokért, illetve Kína növekvő befolyása ellen tüntetők két hónapig táboroztak kinn az utcákon. A rendőrség viszonylag rövid idő után erőteljesen lépett fel a tüntetőkkel szemben, a kínai média értesülései szerint Lo Wai-Chung hongkongi rendőrkapitány pedig felkeléssé nyilvánította a tüntetést, ennek pedig komoly következményei vannak, a résztvevők így akár 10 év börtönt is kaphatnak.…

Read More

Bike Day lesz Miskolcon a kerékpárverseny apropójából

Az egész napos esemény június 13-án lesz megtartva, a Szent István téren. Miskolcra érkezik a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros körverseny. A 11 magyar városban megforduló népes mezőny Miskolcra. A nemzetközi szinten is kiemelkedő magyar és külföldi sportolókat felvonultató sportesemény Miskolcon olyan, családokat is vonzó és megmozgató rendezvénnyel egészül ki, ahol különleges, a kerékpározáshoz kapcsolódó attrakciók, programok várják a kicsiket és nagyokat. Folyamatos programok: Körbringa Furcsa bicikli kiállítás Boxelo-pálya Óriás PC-Bike bajnokság Kreatív játszóház bringás ékszerkészítéssel Bringázz okosan tanpálya Kerékpáros PC-játék Facsarádé – bringával hajtott gyümölcslékészítés Kóstolóállomás– Kerékpáros ügyességi verseny…

Read More

Családvédelmi és otthonteremtési programmal kérkednek a borsodi politikusok, azonban a valóság lesújtó

A megyében a születéskor várható élettartam jelentős nemi különbséget és – az emelkedő tendencia ellenére – elmaradást mutat a hazai átlagtól. A férfiak várható életkora összességében 2 évvel, a nőké 1 évvel marad el az országos átlagtól. A csecsemőhalandóságban sem állunk jól. A megyében 2017-ben 4,6 ezrelék volt, amely jobb az előző éves 5,3 százaléknál, de az országos átlagtól (3,6 ezrelék) jelentősen elmarad. Az általános halandóság gyakorisága és trendje is rosszabb az országos átlagnál. Az elmúlt mintegy fél évtized adatait vizsgálva az derül ki, hogy a megye északi részén –…

Read More

A Barlangfürdőben mérgező gáz került a levegőbe, többen rosszul lettek

Szerdán 10.55-kor a Miskolci Barlangfürdőben a fertőtlenítő rendszer meghibásodott, ami miatt klór tartalmú gáz kerül(hetet)t a levegőbe, melynek hatására többen is rosszul lettek. A fürdő üzemeltetői értesítették a hatóságokat, így a helyszínre vonult a rendőrség, a katasztrófavédelem a mobillaborjával, és a mentők is. miután felfedezték a bajt, a rendőrség lakosságvédelmi intézkedés keretében működtek közre, és terelték ki a nagyjából 130 vendéget a fürdőből. A belső medencéket kellett kiüríteni, mivel itt jelentkeztek a panaszok. Hét középiskolás korú gyermeket kellett kórházba szállítani, akik egy osztálykiránduláson részt vevő csoport tagjai. Ők érezték meg…

Read More

Egyre inkább a NER markába kerül a magyar építőipar

A hazai építőipar tavaly tovább koncentrálódott, és az ágazatban tovább erősödtek a kormányközelinek tartott vállalkozók — derül ki a G7 cikkéből. A lap szerint a 40 legnagyobb cég összesen majdnem 1450 milliárd forintos árbevételt hozott össze, ami közel másfélszerese a 2017-es 992 milliárdnak. Ezzel ez az alig több mint három tucat vállalat ellenőrzi a teljes hazai építőipar durván negyedét. Egy évvel ezelőtt ez az arány még csak 20 százalék körül volt. Tavaly a legnagyobb cégek közül mindössze hatnak csökkent a forgalma, a maradék 34 bővülni tudott, tucatnyi társaság pedig legalább duplájára növelte árbevételét. A…

Read More

Sok fideszes sem érti, milyen médiaellenszélről beszél állandóan Orbán

Nem igaz, hogy a kormányzati médiumok félinformációinak ellentart a közösségi média világa.Ha valaki ma pártatlanul akar tájékozódni Magyarországon, akkor több erőfeszítést kell tennie, mint pár éve – így érzi az emberek 63 százaléka, pontosabban azok kétharmada, akik több-kevesebb rendszerességgel tájékozódnak közéleti ügyekről. A Népszava megbízásából kutató Publicus Intézet úgy találta, hogy még a Fidesz-támogatók 39 százaléka is ezen a véleményen van, ami azt jelzi: a kormánypárti médiumok „homogén valósága” a hatalom híveit sem elégíti ki. Pedig Orbán Viktor miniszterelnök sokszor és szívesen emlegeti, hogy média-ellenszélben kell kormányoznia. Leginkább – 96…

Read More

Korrupt gazdagok drága autóit árverezik el – de egyelőre még nem nálunk

Valójában kicsit populista, de legalább tényleg közhasznú programot hirdetett meg Robin Hood néven nemrég Mexikó tavaly megválasztott elnöke, Lopez Obrador. Ennek részeként hamarosan korrupt politikusoktól és gengszterektől elkobzott luxusautók ára kerülhet az ország szegényebb vidékeire. Lamborghini Murcielagót, Porschékat, Corvette-eket, Hummert és még egy sor drága és kevésbé drága autót árvereznek el vasárnap Mexikóban. Összesen több mint nyolcvan autót, amiket lakásokkal és mindenféle luxusholmikkal együtt foglaltak le bűnözőktől a korrupcióval és drogmaffiával súlyosan terhelt országban. Ezek kerülnek árverésre vasárnap, majd az ott befolyt pénzt a kormány ígérete szerint az ország legszegényebb…

Read More