Jakab Péter és Burány Sándor is keményen nekiment a Fidesz terveinek a parlamentben

A jobbikos Jakab Péter arról beszélt a parlamentben, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék fideszes elnöke mögé bújva a kormány azt tervezi, hogy az önkormányzati választások után törvényben kötelezze a munkavállalókat, hogy a dolgozóknak ne az egész fizetését utalja át, hanem annak egy részét egy megtakarítási számlára helyezze. Mindezt azért, mert a magyarok nem tudnak takarékoskodni.

Jakab szerint “a Rogán Cecíliák és Orbán Ráhelek világában a nélkülözés ismeretlen dolog”, viszont az átlag magyar akkor sem tud takarékoskodni, ha akar. A politikus szerint miközben a Fidesz szaúdi milliárdosoknak és nyugati multiknak takarékoskodik, addig minden harmadik magyar a létminimum alatt él.

A kormány nevében Orbán Balázs államtitkár azt mondta, hogy Jakab öt percig beszélt, de egy igaz állítást sem fogalmazott meg, pedig ő szeret belekapaszkodni az ellenzéki felszólalások “igazságmagjaiba”, mert ez a kommunikáció alapja. 

Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda parlamenti államtitkára (b) és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 11-én.

A Párbeszéd-frakciójában ülő Burány Sándor tréfálkozva megjegyezte, hogy Soros György vagy Gyurcsány Ferenc tehette a lábát a Központi Statisztikai Hivatalba, látva milyen riportokat közölt múlt héten a KSH. Burány szerint a KSH azt közölte, hogy az infláció hét éve nem volt olyan magas, mint jelenleg, ezt mindenki láthatja, amikor kimegy a piacra, és burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt, vagy lisztet, kenyeret és péksüteményt akar venni. 

Burány arról is beszélt ilyen magas infláció mellett szégyen, hogy a kormány csak 2,8 százalékkal akarja jövőre megemelni a nyugdíjakat. Válaszában Tállai András államtitkár felidézte, hogy a 2010 előtti kormány milyen inflációs politikát folytatott: akkoriban az infláció mindig magasabb volt, mint a bérek növekedése, a Fidesz idején viszont pont fordítva. Tállai szerint ugyan valóban vannak termékek, amelyek jelentősen megdrágultak, ez azonban nem jellemző a teljes gazdaságra.

index.hu

Hozzászólás

Related posts

Leave a Comment