Úgy tűnik, a Fidesz-nek is okozhatnak meglepetést a szavazók Borsodban

Ha végeredményt még nem is, de azt lehet tudni, nagy volt a részvételi arány az EP-választáson. Egyes előrejelzések a Fidesz 50 százalék fölötti győzelmét jósolták, de úgy tűnik, ez most nem jön be, Miskolcon valahol 40-45 százalék között mozog a kormánypártra adott voksok száma.

Információink szerint a Momentum okozhat meglepetést 8 százalékkal, illetve a DK-t is 15 százalékra becsülik az előrejelzések. Úgy tudjuk, az MSZP 10 százalék alatt teljesített, míg a Jobbik 15 százalék körül állhat meg. A Mi Hazánk Mozgalom alig 3 százalék, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is annyit kaphat. A feltételezések szerint az LMP nem szerez mondátumot az EP-választásokon.

Persze ezek csak részeredmények.

Mindenesetre az biztos, a pártoknak jól sikerült a mozgósítás, és sikerült elhitetniük a szavazóikkal, hogy komoly tétje van a választásnak. A magyar országgyűlési választásoknál értelemszerűen könnyebb dolguk van, ám azt eddig nehezebb volt megértetni egy átlag magyar választóval, hogy az Európai Parlament milyen hatással van az életére.

Hozzászólás

Related posts

Leave a Comment