Hiába az időhúzás – Hétfőig kapott Orbán határidőt a közszolgáktól

A kormány nem veszi komolyan a közszolgálati sztrájktárgyalást, pedig az összefogás nagy úr – üzenik a szakszervezetek az Orbán Viktornak küldött utolsó tárgyalási felhívásban.

Megállíthatatlan a közszolgálatban a sztrájk, ha nem tudnak megegyezni az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottságban (OKSZ) együttműködő érdekvédők a kormánnyal – hangzott el az összefogásban résztvevők közös sajtótájékoztatóján. Nem holnap, vagy holnapután, de a dolgozók felmért hangulata alapján a közszféra minden területén akkora a felháborodás és elkeseredés az alacsony bérek és romló munkafeltételek miatt, hogy mindenképpen meg kell szervezni egy ilyen akciót az érdekvédőknek, ha az állam nem hajlandó teljesíteni a bértábla megváltoztatására megfogalmazott elvárásaikat – tették hozzá a tagszervezetek vezetői.

Hétfőig adott határidőt az OKSZ az Orbán Viktor miniszterelnökhöz tegnap eljuttatott ötödik levélben, hogy jelölje ki azt az állami vezetőt, akinek nemcsak beszélgetésre, hanem döntésre is jogosítványa van a sztrájkköveteléseikkel kapcsolatban. Az utóbbi hetek tapasztalatai alapján ugyanis a kormány azt a játékot űzi, hogy kijelöl ugyan helyettes államtitkárokat a tárgyalásra, de egyiküknél sem említik meg, hogy a miniszterelnök nevében egyeztetnek, sem pedig, hogy a tárgyalás sztrájktárgyalás. Ezek a formai elemek kellenének ahhoz, hogy a jogszabályok szerint érvényes sztrájkot megelőző egyeztetésnek lehessen tekinteni egy megbeszélést. Amúgy csak szócséplés.

A nagy kérdés ebben a pillanatban az, hogy sikerül-e bizonyítani a szakszervezeteknek a bíróság előtt, hogy ők mindent megtettek egy törvényes munkabeszüntetés előkészítésére, így jogszerűen kezdik meg a sztrájk előkészítését vagy sem. Ezért a sok türelem és az ötödször is elküldött felszólító levél. Ha arra kényszerülnek a sztrájkbizottságban együttműködő érdekvédők, hogy a bíróságon keressék az igazukat, a beadványhoz vélhetően többségük csatlakozik majd, de például a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Külügyminisztérium szakszervezete ezt nem teheti, mert rájuk még annál is sokkal szigorúbb sztrájkszabályok vonatkoznak, mint a közalkalmazottakra.

A ma délelőtti nyilvános beszélgetésen az is felvetődött, hogy a sztrájkról a végső döntést a költségvetési számok ismeretében lesz érdemes meghozni, amikor fehéren-feketén kiderül, akarja rendezni a kormány a közszféra béreit vagy sem. A jelenlévők határozottan kijelentették, ha nem olyan számok jelennek meg, amelyeket az egyes ágazatokban dolgozók remélnek, akkor nem lehet megállítani az embereket. A versenyszféra sikeres munkabeszüntetései és béremelései után azt várják, hogy a köz szolgálatában állókat is partnernek tekintse az ő munkáltatójuk, a magyar állam. A szakszervezetek azt üzenik, lehet játszadozni, meg időt húzni, de ők megtalálták az együttműködés módját, döntöttek az összefogásról és együtt néznek szembe a kormánnyal.

nepszava.hu

Hozzászólás

Related posts

Leave a Comment