Miskolci utcafórum: „A környezetvédelem, a fenntarthatóság helyben kezdődik”

Kanász-Nagy Máté, az LMP Országos Elnökségének titkára mai miskolci utcafórumán és sajtótájékoztatóján a kazincbarcikai vegyi beruházás környezetvédelmi aspektusairól és annak BAZ megye lakosságára gyakorolt hatásairól beszélt. 

Mint ismert, a BorsodChem Zrt. kazincbarcikai telephelyén nagyjából félezer tonnányi higany van a talajban, amely az egykori klórüzemből került a környezetbe, ami pedig a szervezetbe jutva idegrendszeri zavarokat, súlyos esetben pedig bénulást okozhat. A politikus hangsúlyozta: továbbra is várják a válaszokat az illetékes hatóságoktól, többek között azokra a kérdésekre, hogy mikor számolják fel a higanyszennyezést és meddig jár foszgénömléssel a gyártás, de mindeddig az is megválaszolatlan maradt, hogy milyen civil ellenőrzés monitorizhatja a szennyezést, illetve vész esetén hogyan értesítik a lakosságot.

Az LMP elnökségének titkára kiemelte: a zöldpolitika, a környezetvédelem, a fenntarthatóság helyben kezdődik. Magyarország zöld pártjaként az LMP ezért küzd az önkormányzatokban, a magyar Országgyűlésben és ezért fog harcolni az Európai Parlamentben is. 

Hozzászólás

Related posts

Leave a Comment