“Azér’ megérte elmenni szavazni!” – 5000 forint volt egy voks árfolyama Miskolcon

Egy csendes vasárnaphoz képest nagy a forgalom a Lyukóvölgyi Közösségi Ház előtt. A tömeg ezúttal nem tanfolyamra vagy kulturális programra gyűlik. A legszegényebb miskolci városrész legszegényebb utcáinak szavazóköre itt működik. Az intézmény előtt pedig vásár van – embervásár, ahol a helyiek szerint ötezer forint egy szavazat ára.  A bejárat előtt nagy darab, felkarra erősen kigyúrt, más testtájakra azonban láthatóan kevesebb figyelmet fordító fiatalember áll egy kinyomtatott táblázattal a kezében.Az érkezők nagy része fegyelmezetten lejelentkezik nála, mielőtt bemenne demokratikus jogait gyakorolni. A rejtélyes adminisztrátor gyorsan kiszúrja, hogy kamerázunk, így odalép hozzánk,…

Read More

Az eddigi egyetlen szélsőjobbos siker ki is csinálta Macron álmait Európa vezetésére

Azért nehéz nem belátni, hogy hiába akarjuk vezetni Európát, ha otthon megver minket egy euroszkeptikus párt. Ez Emmanuel Macronra is igaz, aki Orbán Viktorral állította magát szembe, amikor a saját vízióját kezdte el nyomni Európáról, és arra készült, hogy az ALDE-frakcióval kiegészülve királycsinálóként irányítja az új nagykoalíciót az Európai Parlamentben. Ennek az első nyoma valószínűleg a csúcsjelöltekben látszik majd. Manfred Weber után a választások előtt Michel Barnier brexit-főtárgyalónak volt a legnagyobb esélye a bizottság elnöki posztjára, leginkább azért, mert Emmanuel Macron franciaként őt támogatta. Most viszont úgy állunk, hogy Weber pártja nyolc százalékpontot vesztett az előző…

Read More

Forradalom az ellenzéknél: a DK a régi baloldalon, a Momentum a 21. századi pártok között tört át

A Fidesz a várakozásoknak megfelelően, a szavazatok több mint ötven százalékát megszerezve tarolt az EP-választáson. Az ellenzéki oldalon azonban szinte semmi nem alakult a várakozásoknak megfelelően: a DK és a Momentum áttört, a szocialisták – a Jobbikhoz és az LMP-hez hasonlóan – a megszűnés szélére sodródtak. Az ellenzéki szavazók mintha letisztították volna a pályát a régi baloldalon, valamint az úgynevezett XXI. századi pártok között is. A földcsuszamlásszerű átalakulás biztosan kinyitja az önkormányzati választás aktáit. Noha vasárnap reggel tökéletesen lefutottnak látszott az EP-választás, végül régen látott meglepetések sorát hozta úgy, hogy alighanem ellenzéki pártok sorát…

Read More

Európa soha nem volt még ennyire megosztott

Az európai parlamenti választás kevesebb nagy meglepetést tartogatott, mint vártuk, és több kis meglepetést nyújtott, mint amire számítottunk. Ez elsőre furcsán hangzik, de máris megmagyarázom. Nagyjából minden igazolódott, amit előrevetítettünk: elmaradt a zöldek nagy áttörése, ahogy a szélsőjobb hatalomátvétele is. Nőttek a liberálisok, az euroszkeptikusok és csökkent a két nagy párt, az Európai Néppárt (EPP) és a szociáldemokraták mandátumainak száma. Ez óhatatlanul is azt jelenti, hogy véget ér az eddigi status quo. Négy évtizeden keresztül irányította az Európai Parlamentet a Néppárt és a szociáldemokraták szövetsége, amelyben utóbbi olyannyira másodhegedűs volt, hogy utoljára Jacques…

Read More

Orbán nem jutott a várt ütőkártyához a Néppárttal szemben

Nemzetközi sajtószemle, 2019. május 27. Wall Street Journal Az Európa-párti erők megőrizték a többséget Strasbourgban, az euroszkeptikusok a vártnál kisebb mértékben jöttek fel, miközben a választási részvétel meghaladta az előjelzéseket. De az valószínűnek látszik, hogy most a bizonytalanság időszaka kezdődik az EU-ban, noha az uniónak helyt kellene állnia az USÁ-val és Kínával szemben. Az együttműködést szorgalmazó politikai közép gyengült, a viszont erősödtek a zöldek, valamint a Brüsszellel szembenálló pártok, utóbbi megnehezít bármiféle koalíciós tárgyalást. Mindenképpen látnivaló az elitellenes irányvonal. A CDU-CSU 7 %-kal szerepelt gyengébben, mint 5 éve. A német…

Read More

Kisebb termés, drágább gyümölcs – ezt hozta a korábbi aszály és az elmúlt napok csapadéka

A piacokon az eper ára fajtától, mérettől függően kilónként 900-1300 forint között kapható. A cseresznye kilóját viszont általában 1000 forintért, vagy még drágábban mérik.A hazai gyümölcsösöket megviselte a tavaly késő ősztől május elejéig tartó aszály, egyes ültetvények pedig az utóbbi napok esőzései miatt károsodnak. Főként az epertermesztők panaszkodtak, mert a gyümölcs a sáros talajon könnyen rothadásnak indul. A korai cseresznye pedig túl sok nedvességet szív magába, kireped, étkezésre alkalmatlanná válik. A piacokon az eper ára mégis a primőr időszakhoz képest csökkent, és fajtától, mérettől függően kilónként 900-1300 forint között kapható.…

Read More

A Fidesz 13, a DK 4, a Momentum 2, a Jobbik és az MSZP: 1-1 mandátumot szerzett

A Nemzeti Választási Iroda 99,9 százalékos feldolgozottságnál közölte az eredményeket, itt vannak az összesített eredmények: FIDESZ- KDNP: 52,14 százalék (1 777 757 szavazat), 13 mandátum DK: 16,26 százalék (554 286 szavazat), 4 mandátum Momentum: 9,92 százalék (338 314 szavazat), 2 mandátum MSZP- Párbeszéd: 6,68 százalék, (227 786 szavazat), 1 mandátum Jobbik: 6,44 százalék (219 539 szavazat), 1 mandátum Akik nem jutottak be az Európai Parlamentbe: Mi Hazánk: 3,33 százalék (113 529 szavazat) MKKP: 2,63 százalék (89 635 szavazat) LMP: 2,19 százalék (74 554 szavazat) Munkáspárt: 0,42 százalék (14 385 szavazat)

Read More

Nincs meg a kétharmad – brutális fordulat az ellenzékben

A Magyar Nemzet értesülései alapján 88 százalékos feldolgozottságnál 53 százalékkal vezet a Fidesz-KDNP az EP-választáson, ez 13 EP-képviselőt jelentene a kormányzópártoknak. A lap szerint a második a Demokratikus Koalíció, amely 16 százalékon áll, és így 4 képviselőt juttathatna az Európai Parlamentbe. A lap adatai szerint 9 százalékon áll a Momentum, amelynek így 2 jelöltje lenne befutó, a Jobbik (7 százalék) és az MSZP-Párbeszéd szövetség (7 százalék) pedig 1-1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe. atv.hu

Read More