Több mint féltucat gólt kapott a DVTK

Az éllovas Ferencváros 7-0-ra kiütötte szombaton a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában. A hazai együttesben három játékos is két gólt szerzett.

A Ferencváros azonnal magához ragadta a kezdeményezést, de hiába dolgozott ki helyzeteket, a vezetést csak a 27. percben szerezte meg Gorriaran révén.

A DVTK elsősorban a védekezésre koncentrált, viszont bátran indult kontrára, Prosser előtt két lehetőség is adódott. A hazaiak a 32. percben büntetőből növelték előnyüket – Varga Roland volt az ítéletvégrehajtó –, amivel sikerült megtörniük az addig lelkes diósgyőrieket, akik a szünetben már háromgólos hátrányban voltak.

A házigazdák a második félidő elején két perc alatt két gólt értek el: előbb Varga, majd Szignyevics szerezte meg fejjel második találatát.

A Ferencváros lendülete tovább tartott, a 67. percben pedig létszámfölénybe is került: Karan buktatta a legmozgékonyabb hazai játékost, Petrjakot. A végjátékban a csereként pályára lépő Lanzafame is duplázott, végképp gólzáporossá téve a hazai sikert.

A Ferencváros sorozatban negyedszer győzte le a diósgyőrieket – harmadik alkalommal otthon –, ezeken a találkozókon a gólkülönbsége 19-2.

A DVTK-t az egy héttel ezelőtti, 5-0-s újpesti vereség után ismét padlóra küldték.

A ferencvárosi együttes pályaválasztóként immár 32 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban.

propeller.hu


Hasonló bejegyzések

Leave a Comment