Vasárnap DVTK bajnoki: A legerősebb a leggyengébb ellen

A MOL Vidi FC néven először látogat Diósgyőrbe a székesfehérvári csapat, de elődei már 34 alkalommal vendégeskedtek nálunk. A párharc döntetlenre áll, legutóbb a DVTK győzött a bennmaradás szempontjából létkérdést jelentő mérkőzésen.

Vasárnapi ellenfelünk elődjét 1941-ben alapították Székesfehérvári Vadásztölténygyár SK néven, majd 1950. március 10-én újjáalapították a klubot, Vadásztölténygyári Vasas elnevezéssel. Az 1957/1958-as szezonban szerepelt először az NB II.-ben, míg az élvonalba tíz évvel később 1967-ben jutott fel, 1968-ban pedig átkeresztelték az egyesületet Videoton SC névre. Az elmúlt évtizedek során több névváltozatot használtak, manapság ismét Videotonnak hívják őket.

A fehérvári klub háromszor nyert bajnokságot (2010/2011, 2014/2015, 2017/2018) és egyszer Magyar Kupát (2005/2006), kétszer Szuperkupát (2011, 2012), háromszor Ligakupát (2007/2008, 2008/2009, 2011/2012), de legnagyobb sikere  az 1985-ben megszerzett UEFA-kupa ezüstérem volt. A Real Madrid ellen vívott kétmérkőzéses finálé óta magyar klubcsapat nem játszott nemzetközi kupa döntőjében.

A legutóbbi bajnokságban történetük harmadik bajnoki címét nyerték, majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében egészen a rájátszásig jutottak, ahol az AEK jobbnak bizonyult náluk. Így az Európa Liga csoportkörében folytathatják, az első mékrőzésen a BATE ellen vereséggel mutatkoztak be.

A klub a rendszerváltás utáni sokadik névváltást követően nyártól MOL Vidi FC néven szerepel.

OTP Bank Liga 2018/2019

A bajnokságban eddigi szereplésükre kissé rányomja a bélyegét a nemzetközi kötelezettség, több pontot is elhullajtottak.

  1. forduló: Vidi – Kisvárda 4-0
  2. forduló: Vidi – Paks 1-1
  3. forduló: Vidi – Mezőkövesd 3-1
  4. forduló: Vidi – DVSC 1-1
  5. forduló: Honvéd – Vidi 0-3
  6. forduló: Vidi – Újpest elhalasztva
  7. forduló: FTC – Vidi 2-2
  8. forduló: PAFC – Vidi 2-1

A legutóbbi, szerdán lejátszott halasztott mérkőzésen a Tujvel – Nego, Fiola, Juhász R., Stopira  – Nikolov, Hadžić, Huszti (Berecz, 87.) – M. Šćepović (Hodžić, 86.), Kovács I., Milanov (Pátkai, 81.) összeállításban játszottak.

Nyáron tovább erősödött a Vidi kerete, amely az Európa Liga csoportkörébe jutással újabb lendületet vett. Az összképet csak Danko Lazović váratlan, és az átigazolási piac zárását követő visszavonulása rontja.

Érkezett
Berecz Zsombor (Vasas)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Armin Hodžić (bosnyák, Dinamo Zagreb)
Georgi Milanov (bolgár, CSZKA Moszkva)
Sós Bence (Debreceni VSC)

Távozott
Danko Lazović (szerb, visszavonul)
Asmir Suljić (bosnyák-magyar, Wisla Kraków)
Szolnoki Roland (PAFC)
Varga József (PAFC)
Bolla Bendegúz (Siófok – kölcsönbe)
Réti Patrik (Siófok – kölcsönbe)
Szabó Bence (DVTK – kölcsönbe)

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment