Nagyon kemény jelenetek voltak a DVTK-Puskás Akadémia legvégén

Több ok miatt sem akármilyen a miskolciak sikere.

A hazaiak 1-0-ra vezettek a hatpontos rangadón (a 63. percben „Juhar hosszú, és jó ütemben érkező indítását jól vette át a védők között kilépő Florent Hasani, és ballal a kapus lába között hosszú alsó sarokba lőtt”), majd következett a katarzis a legvégén. A vendégek próbáltak mindent megtenni az egyenlítésért, és erre parádés esélyük mutatkozott. A 90+3 percben Radó tört kapura Szakály passza után, ám Tamás lerántotta. A miskolci megkapta a második sárga lapját, azaz, mehetett zuhanyozni is. A vendégek viszont 11-eshez is jutottak. A történethez hozzátartozik, hogy Radó nem a legideálisabban vette át a labdát, gyakorlatilag Tamás hibája kellett, hogy elé kerüljön. Fontos momentum volt, hogy a miskolci nem reklamált a bírói itélet(ek) miatt! A 11-es pontra letett labda mögé Latifi állt, félmagasan a kapu jobb oldalát vette célba, de Antal Botond gyors vetődéssel védett. Antal legutóbb november 10-én, a Debrecen ellen védett, így Fernando Fernández vezetőedző jó döntést hozott azzal, hogy ismét a kezdőcsapatba jelölte. A változtatást nem kényszerűség szülte, hanem taktikai érzék, mert az eddig védő Bukrán Erik a kispadon foglalt helyett.

És ami tovább növeli a DVTK sikerének az értékét, az a hiányzók listája: Dejan Karan kiállítás, Dušan Brković öt sárga lapot követő eltiltás miatt nem játszhatott ma, Makrai Gábor, Ivánka Patrik műtét után lábadozik, és Tajti Mátyás, Prosser Dániel, Forgács Dávid, valamint Tóth Barnabás sem állt Fernando rendelkezésére. Nyugodtan kijelenthető, nem akármilyen sikert aratott a DVTK egyik legfőbb riválisa ellen… A meccsek góljainak a történetei, videókkal, összeállítások és a tabella a linkre kattintva érhető el.

nb1.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment