A tök utolsó otthonában az iksznek is örülni kell Diósgyőrben

Az OTP Bank Liga 16. fordulójában először játszott a DVTK a Haladás egy éve átadott új stadionjában. Az első játékrészben nem esett gól, majd a fordulás után Florent Hasani sorozatban harmadik találkozón szerzett góljával a Diósgyőré lett az előny. Az óriási sanszot azonban nem tudta kihasználni a vasgyári alakulat, hazaiak gyorsan egyenlítettek, és ezt követően hiába játszott mindkét csapat győzelemre, maradt a döntetlen állás.

OTP Bank Liga 16. forduló

Szombathelyi Haladás – Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 2214 néző. Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (Ring György, Becséri Gergely; Karakó Ferenc, Németh Ádám).
Haladás: Rózsa – Gabovda, Beneš, Tamás L., Bosnjak – Daushvili, Jagodics B. – K. Mészáros, Németh Má., Ofosu – Priskin. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
DVTK: Bukrán – Brković, Karan, Tamás M. – Shestakov, Szabó B., Márkvárt, Tajti M., Juhar – Hasani, Mihajlović. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Csere: Mihajlović helyett Vernes a 61., Németh Má. helyett Gaál a 64., Daushvili helyett Rácz F. a 68., Hasani helyett Bacsa a 79., Ofosu helyett Bamgboye a 86., Szabó B. helyett Bárdos a 88.  percben.
Sárga lap: Daushvili a 2., Karan a 34., Priskin a 49.,Szabó B. az 59., Tajti M. a 83. percben.
Gólszerző: Hasani (0-1) a 65., Gabovda (1-1) a 71. percben.

Kulcspillanatok

65. perc: Szabó passzolt a 16-os vonalától Florent Hasaninak, aki jobbról egyet tolt befelé, ezzel becsapta védőjét, majd nem túl erős lövése a bal oldali kapufa töve mellett gurult a hálóba, 0-1

71. perc: Gaál jobb oldali szadbadrúgására Yuri Gabovda érkezett a hosszún, és közelről a keresztlécre vágta a labdát, ahonnan az a hálóban kötött ki, 1-1

Értékelés

Horváth Ferenc: – Egy nagyon nehéz első félidőn voltunk túl, hiszen nagyon görcsösen, önbizalom nélkül játszott a csapat. Ez nem nagy meglepetés, hónapok óta az utolsó helyen álló csapat, nem is várható, hogy a fülükön táncoltassák a labdát a játékosok. Gyenge teljesítményt láthattunk, keveset vállaltunk, keveset passzoltunk, elrugdostuk a labdát, a DVTK viszont jól játszott az első játékrészben.
A félidőben azt kértem, hogy futballozzanak, hiszen azért lettek a Haladás játékosai, mert jó futballisták. Ezt követően az első 10 perc jól nézett ki, de el kell ismerni, a diósgyőri kontrák veszélyesek voltak. Ekkor már megteremtettük azokat a lehetőségeket, amiből gólt lőhettünk volna, megvoltak a területek, ahol be szerettünk volna menni a DVTK mögé, azonban nem voltunk eredményesek, mert nem volt meg a kellő minőség.
A mérkőzés előtt azt mondtam volna, hogy egy pont csalódás, az első félidő után örültem volna az egy pontnak, most nehéz eldönteni, de azt gondolom, a két félidő alapján igazságos döntetlen született. Minden pontot meg kell becsülnünk.
Fernando Fernández: –  Véleményem szerint ma két pontot veszítettünk, ugyanakkor egy nagyon fontos pontot szereztünk, ami nagyon fontos a mi helyzetünkben.
Győzelemért jöttünk, mindig úgy készítjük fel a csapatot, hogy győzelemre játszunk. Az első félidőben igazán jó teljesítményt nyújtott a csapat, két kapufát lőttünk, és ne feledkezzünk el Márkvárt tiszta zicceréről sem. Csak azért maradt 0-0 az állás, mert pontosabbnak kellett volna lenni a befejezéseknél. Ez is becsülendő, mert a Haladás szervezetten és jól védekezik, mi pedig több tiszta helyzetet alakítottunk ki, főleg ha arra gondolunk, hogy legutóbb az FTC kikapott Szombathelyen.
Egész héten jól dolgozott a csapat, aminek ma láthattuk az eredményét, a játékosok energikusak voltak, tele önbizalommal, és megvalósították azokat az elemeket, amiket az edzésen gyakoroltunk. A játékkal elégedett voltam, az eredménnyel nem.  A második félidőben több helyzetet is kialakított ellenfelünk elsősorban pontrúgásokból, amiből pontot érő gólt szereztek.
Sok mérkőzés, sok edzés, sok munka van még hátra a bajnokságból, sok pontot szerezhetünk, de mindenekelőtt szerdán egy nagyon fontos kupamérkőzés vár ránk a Budaörs ellen.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment