Emberségből jeles! – A DVTK játékosai meglátogatták a klub egyik leglelkesebb szurkolóját

A napokban arról értesült a DVTK, hogy a klub egyik leglelkesebb szurkolóját, a 12 éves Kapus Krisztiánt jelenleg a Velkey László Gyermekegésségügyi Központban kezelik. Krisztián kedvenc játékosai, Bacsa Patrik és Ivan Rados személyesen látogattak el hozzá.

Krisztián 2017 Karácsonyán kezdett betegeskedni, majd 2018. március 20-án akut limfoid leukémát diagnosztizáltak nála. Ekkor került be a Velkey László Gyermekegésségügyi Központ Onkohematológiai Transzplantációs Osztályára és 2018. március 22.-én megkezdődött a kemoterápiás kezelése. Öt hónapja tartanak a kezelések, melyeknek jelenleg a félénél jár. Ezt követi majd az otthoni gyógyszeres kezelés, sűrű kontrollok mellett közel másfél éven át.

– Amikor Ivánnal megtudtuk, hogy mi vagyunk Krisz kedvenc játékosai, egy gyors egyeztetés után azonnal bementünk hozzá – mondta el Bacsa Patrik, a DVTK játékosa. – Nagyon erős srác, boldogok vagyunk, hogy ilyen szurkolóink vannak. Biztos vagyok benne, hogy meg fog gyógyulni. Szeretnénk vendégül látni a szüleivel együtt a teljes felépülését követő első hazai mérkőzésen. Nagyon várjuk a stadionban!

Krisztián Bacsa Patrik tavalyi, a csapat minden tagja által dedikált mezét kapta ajándékba (Fotók: Szabó Krisztián)

Krisztián Jelenleg magántanuló, hiányzik neki a régi élete, barátai, de nagyon erős, bátran viseli a kezeléseket. Egy ilyen betegség és egy otthoni steril szoba létrehozása óriási anyagi áldozatot követel! A család ezúton is köszöni a segítséget mindenkinek!

Krisztián gyógykezelését szurkolóink is támogathatják

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Alapítvány adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)
IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000
SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: KRISZ017

Forrás: https://www.adomanybank.hu/campaigns/krisz017/

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment