Diósgyőrbe érkezett a Chelsea korábbi támadója

Diósgyőrbe érkezett Damien Duff, a Chelsea, a Newcastle United és a Fulham korábbi labdarúgója. A 100-szoros ír válogatott szélső az Ír Labdarúgó-szövetség (FAI) UEFA Elite A tanfolyamának részeként hétfőn és kedden tanulmányúton vesz részt a DVTK akadémiáján – számolt be róla a miskolci klub hivatalos honlapja.

Az ír delegáció látogatásáról Sütő Szilárd, a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója beszélt a dvtk.eu-nak.

Az Ír Labdarúgó-szövetség képzésein egész Európából vesznek részt hallgatók. A vizsga utolsó része mindig a tanuló saját klubjában történik, ahol a szövetség egyik instruktora is részt vesz. Ekkor járt első alkalommal Diósgyőrben az FAI képviselője. Nagyon tetszett neki, amit látott, illetve amit a vizsgaanyagban felvázoltam, így vetődött fel, mi lenne, ha a következő évi Elite A, azaz akadémiavezetői licence tanfolyam tanulmányútja hozzánk vezetne

– kezdte Sütő.

Tavaly az angliai Brightonban jártak az ír képzés résztvevői, és korábban is ez volt a legjellemzőbb úti cél, hiszen Anglia a legjelentősebb felvevő piaca az ír labdarúgóknak. Viszont megismerve a DVTK Labdarúgó Akadémiát, úgy döntöttek, hogy az itt látottak sokkal közelebb állnak az írországi lehetőségekhez, mint a dúsgazdag angol akadémiák. Ezenkívül a számukra fontos modern akadémiai jellemzők, amit szeretnének a gyakorlatban is megmutatni, mind megtalálhatók Diósgyőrben. Fontos hangsúlyozni, a világon bárhol szívesen látták volna a hallgatókat, de ők úgy döntöttek, hozzánk látogatnak. Bekértek egy előzetes programtervezet, amelyet utána módosítás nélkül elfogadtak

– büszkélkedett a DVTK akadémiai igazgatója, aki az írek programjáról is beszélt.

Hétfőn utazott a tizenkilenc tanuló és öt instruktor Miskolcra az FAI költségén, majd délután egy órától 8-ig, kedden pedig reggel 8-tól este 8-ig rendkívül intenzív programsorozaton vesznek részt, és szerdán indulnak haza. Az előadások mellett több bemutatóedzést is láthatnak, ahol a gyakorlatban is megmutatjuk, mit hogyan csinálunk

– mondta Sütő.

Damien Duff 2003 és 2006 között kétszer nyerte meg a Premie League-et a Chelsea-vel, míg a 2009–2010-es szezonban a Fulhammel – Gera Zoltán csapattársaként – bejutott az Európa-liga döntőjébe. Az európai szövetség (UEFA) 2002-ben beválasztotta az év csapatába.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment