Kardot rántott az apa a hernádkaki benzinkúton

Előkészítő ülést tart a bíróság szeptember 17-én annak a két férfinak az ügyében, akik a vád szerint egy benzinkúton vascsővel és karddal támadtak a sértettekre – olvashatjuk a Borsodihír.hu-n. A Miskolci Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt emelt vádat egy 51 és egy 24 éves férfi ellen. A vád szerint az elsőrendű vádlott nem tudott belenyugodni abba, hogy a lánya és egy fiatal férfi között szerelmi kapcsolat alakult ki és külföldre költözésüket tervezik. 2016 novemberében az elsőrendű vádlott és fia, a…

Read More

Koszorúslány autója égett ki Mezőkövesdnél

Szombat délután egy esküvői menet tartott Mezőkövesdről Eger felé, amikor a novaji elágazásnál a koszorúslány elé kifordult egy autó. A fiatal nő félrerántotta a kormányt, így az árokba csapódott, ahol az autó kigyulladt. A tüzet a kövesdi és az egri tűzoltók eloltották, a koszorúslányt pedig a mentősök ellátták – írták a Mezőkövesd Képekben című Facebook-csoport.

Read More

Az utcán verekedett össze hat nő

Hat sajóládi nő ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság. A gyanúsítottak szeptember 12-én 9 óra körül Sajóládon, a Dózsa György utcában korábbi nézeteltérések miatt összeverekedtek. A felbőszült asszonyok egymás haját tépték, rángatták. Az erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást keltő nőket a járőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították. A gyanúsítottak közül páran kihallgatásuk során a nyomozóknak elmondták, hogy egy közös képzésre járnak, amiről többen elkéstek, ez volt a közöttük kialakult vitás helyzet kiváltó oka.

Read More

Harminc évre ítéltek egy gyermeket zaklató katolikus papot

Szexuális zaklatásban bűnösnek találták, ezért harminc év börtönbüntetésre ítélték Arthur Perraul katolikus papot az új-mexikói kerületi szövetségi bíróság bírája. Ítéletük szerint Perrault két éven át zaklatott egy kilenc éves kisfiút szolgálati helyén, az albuguerque-i Kirtland Légierő Támaszponton. Perrault-t ugyan csak emiatt az egy esett miatt ítélték el, de tárgyalásán az ügyészek jelezték, hogy harminc éves papi pályája során több áldozata is volt. A tárgyaláson hét másikuk tett vallomást, akiket a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években zaklatott. A most 81 éves Perrault 1992-ben megszökött a hatóságok elől. 2017-ben bukkantak a nyomára Marokkóban, ahol őrizetbe…

Read More

Újabb részletekre derült fény az „évszázad üzletéről”: jól ismerik a tokaji szőlőbirtokosok a kokain helyett tízmilliókért lisztet eladó vállalkozót

Újabb döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk az utóbbi évek legröhejesebb hazai drogbizniszéről, amelyben közel 100 millió forintért kokain helyett lisztet kapott a megrendelő. Információink szerint az „évszázad üzletének” mindkét szereplője jól ismert a tokaji szőlőbirtokosok között, sőt, együtt is akartak csinálni egy borászati vállalkozást. – Aki a kamu drogot eladta, egy jól menő üzletember, legalább száz embert foglalkoztat – árulta el a jelenleg letartóztatásban lévő gyanúsított egyik ismerőse. – A szőlőkben javarészt az ő emberei dolgoznak. Úgy tudom, soha nem volt büntetve, így meglepve hallottuk a hírekben, hogy mivel gyanúsítják. Ennél…

Read More

Cserbenhagyásos gázolót keres a Miskolci Rendőrkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy balesetet okozó, ismeretlen gépjárművezető felkutatása érdekében. Az Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05010/3593/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. szeptember 3-án 9 óra után egy ismeretlen sofőr az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, és gyártmányú gépjárművel a Miskolc, Besenyői utca és a Sajószigeti utca kereszteződésénél a gyalogátkelőhelyen elütött egy 16 éves lányt, aki szabályosan kívánt áthaladni a zebrán. A balesetet követően a sofőr megállás nélkül elhajtott a helyszínéről. Az ismeretlen…

Read More

Egy tinédzser csontjait találták meg a szelektív hulladékgyűjtőben

Emberi csontokat találtak szerdán délután egy műanyag szatyorban, Várpalotán egy telepen. A Delta hírek szerint a felső lábszár, két kézfej, valamint bordacsontokat valaki egy szatyorba tehette több más csonttal együtt majd egy szelektív hulladékgyűjtő edénybe helyezte. Úgy értesült a lap, hogy a dolgozók vették észre az összesen hét darab csontot a műanyag palackok között, melyből öt emberi csont volt. A kiérkező rendőrök információink szerint megállapították, hogy valóban emberi csontokról van szó, majd ezt közölték az esettel kapcsolatban: 2019. szeptember 11-én érkezett bejelentés, miszerint egy várpalotai hulladéktelepen, a szelektív szemét válogatása…

Read More

Egy részeg a Parlament felrobbantásával fenyegetőzött, mert nem volt ülőhelye a vonaton

Egy magyar állampolgár a Sopronból Budapest Keleti Pályaudvarra tartó vonaton zsarolta meg utastársait, miután azzal szembesült, hogy nincs számára ülőhely. A meg nem nevezett személy Tatabányán szállt fel a vonatra július 2-án, amelyen besétált az egyik fülkébe, ahol a helyhiányra felfigyelve azt kiáltotta, “Allahu Akbar”, majd közölte a fülkében utazókkal, hogy terrorista, és fel fogja robbantani a Parlamentet. Az utasok egyike telefonon értesítette a rendőrséget, akik Budapesten, a Keleti Pályaudvaron várták a vádlottat és vele szemben intézkedtek. A Tatabányai Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmény elkövetését…

Read More

A miskolci NAV is beszállt a pálinkabizniszbe

A Miskolci Törvényszék szeptember 12-én hozott ítéletet annak a négy vezető beosztásban dolgozó pénzügyőrnek és két vállalkozónak az ügyében, akik ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás.   A bíróság által megállapított tényállás szerint az ügy vádlottjai vezető beosztásban dolgoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei pénzügyőrségénél, akik hivatali pozíciójuknál fogva nem csak az ellenőrzések időpontjával, de azok esetleges elkerülésének módjával is tisztában voltak. A négy vádlott régóta jó viszonyt ápolt néhány helyi – általában pálinkafőzdét vagy italboltot működtető – vállalkozóval, így az ügy ötöd- és hatodrendű vádlottjaival is. Előfordult,…

Read More

Halálos autóbaleset történt megyénkben

Putnokon, a Bajcsy Zsilinszky úton egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze. A balesetben egy nő életét veszítette. Halálos közúti közlekedési baleset történt 2019. szeptember 12-én 11 óra 15 perckor Putnokon a Bajcsy Zsilinszky úton. Az elsődleges adatok szerint egy autó vezetője ez idáig ismeretlen okból áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A baleset során a személygépkocsi 68 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen a mentők által végzett újraélesztési kísérletek ellenére elhalálozott. Az érintett útszakaszt a mentés és a helyszínelés…

Read More