Itthon is az étlapra került a műhúsos burger az egyik gyorsétterem-láncban

A Burger King keddtől már Magyarországon is árusítja a növényi alapú, műhúsos hamburgerpogácsával készülő szendvicsét. A Liszt Ferenc repülőtéri üzletükön kívül minden boltjukban kapható mától a burger. A Burger King kedden Európa-szerte megkezdte a növényi alapú pogácsával készülő, húsmentes hamburgerének árusítását, a társaság Rebel Whoppere a kontinens 25 országában több mint 2 500 gyorséttermében érhető el, köztük a cég magyarországi egységeiben is, ami a márka eddigi történelmének legnagyobb termékbevezetése. Arról nem szólt a közlemény, hogy mennyibe kerül az új burger, de az applikációból kiderült, hogy 1140 forintot kérnek a különleges szendvicsért.…

Read More

Több kutató szorgalmazza, hogy a cukorkoncentrátum alapján adóztassák az üdítőket

Több amerikai egyetem kutatói is támogatják azt a new york-i egyetemről indult kezdeményezést, miszerint cukortartalmuk alapján megadóztatnák az üdítőket, melyek cukrot tartalmaznak. Minél több cukrot tartalmazna egy adott üdítő, annál több adót kéne fizetni utána, és így annál magasabb lenne az ára. A szakértők szerint ezzel hatékonyan lehetne harcolni az elhízás egyre nagyobb közegészségügyi problémája ellen, de gazdaságilag is megérné a váltás. Számításaik szerint a cukoralapú adóztatás következménye az lenne, hogy egy átlagos amerikai 2,3 grammal kevesebb cukrot fogyasztana naponta, vagyis napi 0,3 kilogrammtól szabadulhatna meg, és csak az Egyesült Államokban…

Read More

Ilyen György herceg iskolai ebédje

György herceg, Kate Middleton és Vilmos herceg 5 éves fia a londoni Thomas’s Battersea suliba jár. Ha úgy gondoljátok, hogy nem szokványos iskoláról van szó, akkor igencsak jó irányba tapogatóztok. A tandíj évente kb. 6,8 millió forint, de jó hír, hogy a kosztot is fedezi. Természetesen nem szokványos menzamenüt fogyaszt György herceg, az iskola weboldalára kitett példák alapján menő éttermi színvonalról beszélhetünk. Nézzük, milyen főételekből válogathatnak a nebulók – írta meg az ízesélet.hu. Arrabiata csirkével  Az arrabiata fűszeres, csípős szósz, gyakori kísérője az olaszos tésztaételeknek. Teljes kiőrlésű tésztával tálalják.  Fokhagymás…

Read More

Mini borfesztivál lesz a Kisavason

Jó bor, jó társaság Miskolcon – írja Borsodihír.hu. Ismét megrendezik a Mini Bükki Borfesztivált a Kisavason, az Arnóti soron, augusztus 30-án 17 órától. Nagy örömünkre szolgál, hogy vendégünk lesz a mátrai Losonci Pince. Ismét kinyit a szomszéd, a Bűdi borház és persze a Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészet – Bükki Borvidék borait is felvonultatjuk. Ínyencségekkel ezúttal a Végállomás Bistorant és a Desszertem készül. Kávé: Bab és Víz. Zene: DJ Bordee – írják a szervezők.

Read More

Sertéspestis miatt drágul a disznóhús

Már most megugrott a sertéshús ára, és ez csak növekedni fog. Raskó György közgazdász-agrárvállalkozó szerint a sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal fog emelkedni, amiben a gyenge forint is közrejátszik. A lap rámutat, hogy a világ legnagyobb sertéshústermelő és -fogyasztó országában, Kínában a sertéspestisjárvány miatt megroggyant a termelés, az ország így importra szorul, a megnövekedett kereslet pedig kihat az élő sertés árára is. Éder Tamás, a Magyar Hússzövetség elnöke, egyben a Bonafarm-csoport igazgatója szerint január óta a magyar élősertésárak is mintegy 35 százalékkal nőttek, vagyis ennyivel fizetnek többet a vágóhidak a disznókért…

Read More

Indiában hódít egy különleges magyar édesség

Egy indiai házaspár, Saira és Mohammed Shafi úgy döntött, hogy meghonosítja hazájában az ismert hungarikumot, a kürtőskalácsot. A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy a helybéliek gyorsan megkedvelték az újdonságot – olvashatjuk az Origo.hu-n. A Csennaiban (korábbi nevén Madraszban) működő üzletben tizenegy ízváltozatban kínálnak kürtőskalácsot, amit ők a nyelvi nehézségek miatt egyszerűen csak kurtosnek mondanak.A magyar gasztronómia eme különlegességét a házaspár egy magyarországi útja során ismerte meg, és úgy döntöttek, Indiában is megismertetik a fogyasztókkal.Budapesten kóstoltam meg a körtőskalácsot, és különösen a csokoládés ízlett. Rögtön tudtam, hogy el kell hoznom Csennaiba–…

Read More

Huszadikán megkóstolhatjuk a Boldogasszony csipkéjét

Az elmúlt évekre jellemző francia vonalú, több textúrát tartalmazó süteményekkel neveztek a magyar cukrászmesterek – írta meg a Propeller.hu. A Magyarország Tortája verseny 2019-es győztesét, a Boldogasszony csipkéjét is meg lehet kóstolni az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényén, a Magyar Ízek Utcájában – mondta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke szombaton az M1-en. Selmeczi László hozzátette: a zsűri 31, a magyar ízvilághoz köthető tortából választotta ki a nyertest. Mint mondta, idén is az elmúlt évekre jellemző francia vonalú, több textúrát tartalmazó süteményekkel neveztek a magyar cukrászmesterek. Az idei…

Read More

A Bükki borok a Michelin-csillagos ételekhez is passzolnak

Nehéz helyzetben vannak a Bükki borvidék borászai: egyrészt meg kell felelniük az évszázados hagyománynak, valamint fel kell venniük a versenyt két olyan neves borrégióval, mint Tokaj-Hegyalja és az Egri borvidék. Bevallom, nekem az előbbi a kedvencem, lokálpatriótaként minden budapesti étteremben a tokaji borokat keresem, kérem, ezzel is megerősítve, hogy igenis van keresletük. Persze, némelyik nem szorul az én támogatásomra, de jólesik a hazai ízeket fogyasztani az ország más pontján is. Igazából Miskolcon is szívesen venném, ha a helyi borászok alkotásait kóstolhatnám meg, de úgy tűnik, erre még várni kell. Valamiért…

Read More

A kánikulában nagy a gyomorrontás esélye, több dologra is figyelni kell

Nyáron fokozottan törekedni kell a higiénés konyhai alapszabályok betartására, mivel a friss táplálékokat a baktériumok is kedvelik, így az élelmiszer-eredetű megbetegedések is gyakoribbak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel. A Nébih javaslatai: Az étkezéshez, ételkészítéshez vásárolt alapanyagokat, élelmiszereket mindig megbízható helyről, üzletben, piacon szerezzük be. Mindig ellenőrizzük a csomagolást, mivel azon fel van tüntetve – magyar nyelven – a termék neve, gyártója vagy forgalmazója, a minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági ideje, összetétele, tömege és a tároláshoz javasolt körülmények is. Hűtendő terméket csak akkor vásároljunk, ha azt tényleg hűtőtérben…

Read More

Itt kapható az idei év legjobb balatoni lángosa

Egy révfülöpi büfé lángosa lett az idei év balatoni lángosa a NÉBIH vizsgálata szerint. A tulajdonos azt mondta, hogy egy váratlan ellenőrzést kaptak, amely mindenre kiterjedt. Csaknem negyedszázada sütik ugyanazon a helyen a lángost, szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy alaposan begyakorolták már a technológiát. A második helyen egy zamárdi, a harmadikon pedig egy balatonszárszói lángosozó végzett. További részletek az ATV.hu videójában.

Read More