Nyaralóhajós központ épül Tokajban

A külföldön népszerű pihenési forma egyik bázisa lesz a város. A nyaralóhajózás üzemeltetési feladatait ellátó Mahart Zrt. az illetékes hatóságokkal és társszervezőkkel együtt bemutatta az ideiglenes létesítmény látványterveit, amely májustól fogadja majd a vendégeket. A tokaji bázison tíz hajó fog szolgálatba állni. A hajókat azok is vezethetik, akiknek nincs hajóvezetői engedélyük, de ehhez részt kell venniük egy oktatáson, mielőtt vízre szállhatnak. A 4+2, 6+2 és 8+2 férőhelyes hajókkal legfeljebb 15 km/h-val lehet haladni, és legalább két napra lehet kibérelni őket.

Read More

A tévében védte az osztályát a megyei szülészet főorvosa

Dr. Nagy Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kór­ház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa volt az ATV Egyenes Beszéd című műsor vendége, aki Rónai Egonnak mesélte el, ő hogy látja az “alaptalan vádak” miatt kialakult helyzetet.

Read More

Negyed évszázad után újra megszólal az ózdi gőzduda

Ózdon 1910-től naponta többször egy gőzduda megszólaltatásával, ózdi nevén fújással jelezték a gyári műszakok váltakozását egészen 1995-ig. Az ózdi önkormányzat 2015-ben kapta meg a gyár terület tulajdonosától a régi gyári dudát. Janiczak Dávid polgármester erről akkor hírt is adott közösségi oldalán, és folyamatosan keresték a lehetőségeket a megszólaltatásán. Több erőműben is kipróbálták, majd felújításon is átesett. Végül egy uniós projekt adta a lehetőséget, hogy kiépítsék azt a magasnyomású levegővel működő rendszert, minek köszönhetően ma már újra fújnak Ózdon. A polgármester így nyilatkozott: Jómagam is emlékszem gyerekkoromból a gyári duda hangjára.…

Read More

Dadogós borsodi videósról készül film

Bernáth Szilárd első mozifilmjének gyártására, mely Larry címmel készül a Focusfox Stúdióban, a Filmszakmai Döntőbizottság 169,2 millió forint gyártási támogatást szavazott meg. A Magyar Filmkritikusok díjával elismert Fizetős nap (2016) című rövidfilmet is jegyző Bernáth Szilárd első mozifilmje egy kelet-magyarországi szocio-realista történet lesz. A Larry főszereplője, a 22 éves pásztorként dolgozó Ádám súlyos dadogása miatt a társadalomtól elszigetelve él Borsodban. Egy nap azonban katartikus felismerést tesz. Ha kirobbanó dühhel rappel, a dadogás megszűnik. Vad előadásmódja és kíméletlen őszinteségű szövegei miatt váratlanul óriási sikert ér el a YouTube-on Larry néven. A bénító beszédzavar azonban ismét előjön, amikor…

Read More

2020 a nagy útépítések éve lesz megyénkben

A 26-os és a 37-es főútvonalon is több milliárd forintos fejlesztések indulnak az idei évben. A 37-es út négysávúsítása Miskolc és Gesztely között közel másfél évtizede kezdődött meg annak érdekében, hogy a szakasz elbírjon a nagyobb forgalommal, valamint biztonságosabbá válljon. Az ígéretek szerint Ez a fejelsztés folytatódik idén, amikor 37 milliárd forintból további 19 kilométeren négysávúsítják az útvonalat Gesztely és Szerencs között. A forgalomtechnikai megoldások az új szakaszon ugyanazok lesznek, mint a már négysávos úton Miskolc és Gesztely között, azaz minden útkereszteződésben körforgalmakat építenek. A beruházás során számítani kell arra,…

Read More

A migránsok után a romákra is rászállt a kormány, a Borsod Online pedig hű alattvalóként asszisztál a gyalázathoz

Az ellenségkeresés és figyelemelterelés újabb mérföldkövéhez érkezett a Fidesz-KDNP, amikor beszállt a cigányozásba a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítési ügyben. A kormánymédia buzgón aládolgozik az indulatok szításának, és a sorból a BAZ megyei online portál sem szeretne kimaradni. “A szavazók 97 százaléka Orbán Viktorral ért egyet” és “Csupán 3 százalék az, aki a Soros-szervezetek mellé állt a romáknak megítélt százmilliós kártérítés kérdésében” – hirdeti szalagcímeiben a Boon a központilag kiadott jelszavakat, melyek alapja a HírTV-n lebonyolított szavazás. A tévécsatorna állítólag 60 ezer SMS-szavazó véleménye alapján hirdette ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek…

Read More

Újabb vidéki ellenzéki győzelem, Sajószentpéteren is kikapott a Fidesz

A múlt vasárnaphoz hasonlóan most vasárnap is időközi önkormányzati választást tartottak több településen. Köztük a Szolnok megyei Törökszentmiklóson is, ahol a város 1. számú választókerületében futottak neki újra, hogy képviselőt válasszanak, miután tavaly szavazategyenlőség alakult ki – tudósított az Index. Volt tétje: az ellenzéki vezetésű település testületében éppen egy képviselő hiányzott a minősített többséghez a fideszes képviselőkkel szemben. És nem sokkal az urnazárás után kiderült: KIKAPOTT A FIDESZ JELÖLTJE, DR. PATAKY TIBOR, ÉS AZ OTTHONUNK SZENTMIKLÓS EGYESÜLET JELÖLTJE, MÉSZÁROS ZOLTÁNNÉ GYŐZELMÉVEL MEG IS VAN AZ A MINŐSÍTETT TÖBBSÉG. A Fideszes jelölt már gratulált is a győztesnek…

Read More

Eladták a hollóházi porcelángyárat, csak azt nem árulták el, kinek

Kikiáltási áron, vagyis 175 millió forintért adta el a Magyar Nemzeti vagyonkezelő a Hollóházi Porcelángyár Kft.-t. Azt egyelőre nem lehet tudni, kihez került a a 240 éves múltra visszatekintő, hungarikumnak számító porcelánokat gyártó cég, mindössze annyi derült ki, hogy az árverésen egyetlen licitáló volt. Túl sok mindennem járt a céggel, a gyártáshoz használt ingatlanokat a gyár eddig is bérelte, a Hollóháza védjegy pedig továbbra is az államé, amiért a porcelángyárnak fizetnie kell. Az állami tulajdonú Hollóházi Porcelángyár Kft.-t 2013-ban alapították azért, hogy nyereségessé tegyék a vállalatot. A korábbi gyártó céget,…

Read More

Rácsok mögött lehet már a fideszes Mengyi Roland

Hivatalos információ egyelőre továbbra sincs arról, hogy megkezdte-e börtönbüntetését a bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt négy év letöltendő börtönre ítélt egykori fideszes országgyűlési képviselő, Mengyi Roland, bár egy országgyűlési képviselő azt sejti, hogy igen. Megkeresésünkre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő – aki Facebook bejegyzésben tette fel először a kérdést a napokban – elmondta, nem hivatalos forrásból úgy értesült, a Harry Potter-könyvekben szereplő főgonoszról kapott Voldemort nagyúr ragadványnéven néven is ismert egykori politikus már a rácsok mögött van – írja a Magyar Hang. Az előzményekről a képviselő azt is elmondta, a decemberben kelt levelére a…

Read More

A miskolci romák sterilizációja ellen tüntetnek

A Közéleti Roma Nők nevű Facebook-csoport tüntetést szervez a miskolci roma nők kényszersterilizálása ellen péntekre. A felhívást azt követően készítették, hogy felröppent a hír, miszerint a miskolci megyei kórház szülészetén roma származású nők petevezetékét kötötték el szülés után, hogy ne lehessen több gyerekük. A demonstrációval a faji megkülönböztetés ellen és az emberi jogok mellett kívánnak felszólalni. Az esemény: https://www.facebook.com/events/3060931083938892/

Read More