Boszorkánysírt találtak Hajdúböszörményben

A hajdúböszörményi Perczel Mór utcában egy szennyvízbekötés korrekciójánál emberi csontokat fordított ki az ásógép kanala. Szerencsére azonnal értesítették a Hajdúsági Múzeumot és megtörténhetett a leletmentő ásatás – írja  Dr. Bálint Marianna az intézmény honlapján.

Az utcabeliek ekkor elmesélték nekik, hogy már évekkel ezelőtt, a szennyvízcsatorna fektetése közben is minduntalan emberi csontok kerültek elő. Ekkor történt, hogy egy rendellenes testhelyzetben elhelyezett holttest fölött is átvitték a vezetéket. „Nem elírás, mivel később még egy optikai kábelt, sőt egy gázvezetéket is átvezettek a temetőn, de ekkor sem érkezett jelzés a csontokról” – írja a felelőtlen kivitelezőkre érezhetően dühös régész.

Valószínűleg ártó személynek vagy boszorkánynak gondolhattak a falubeliek, mivel hasra fektetve, lábát összekötözve földelték el – minden bizonnyal azért, megvédjék az élőket a boszorkány visszajárásától.

A régész amúgy is nagyon fontosnak tartaná a környék sírjainak feltárását, mivel  a város helyén álló „Böszörmény falut a történeti adatok alapján a nyíri izmaeliták – azaz böszörmények – központjának tartják. A böszörményekről pedig tudjuk, hogy elsősorban pénzváltással, kereskedelemmel foglalkozó, mohamedán vallású népcsoport volt. Az egy nagyon izgalmas kutatási feladat, hogy vajon régészeti módszerekkel kimutatható-e az Árpád-kori leletanyag között egy eltérő etnikumú népcsoport jelenléte. Ehhez pedig leginkább a temetők, temetkezések vizsgálata vihet minket közelebb, hiszen a legtovább fennélő temetkezési szokások, vallási rituálék a legbiztosabb forrásai az eltérő életmódnak, hiedelemvilágnak.”

Bálint Marianna folytatni szeretné a feltárásokat, és hozzáteszi:

„Reméljük, hogy ebben a régészeti örökség megőrzése és megismerése iránt fogékony kivitelezők, építkezők is partnerek lesznek. Ebben az esetben bizonyára mentesülni fognak a boszorkány átkától…”

444.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment