Rendezetlen tulajdonviszonyok miatt áll a szemét Ózdon

Patkány, használt tű és óvszer:ezek uralják a kukák környékét. Szinte kifolyik a szemét a konténerből; általában ez a látvány fogadja azokat, akiknek a Kovács-Hagyó Gyula út felé vezet az útjuk. Vannak akik azt állítják, hogy bár a környéken laknak, de nem ők hordják ide a szemetet.

A hulladékgazdálkodási cég munkatársai csak a tárolóban található szemetet viszik el hetente egyszer, ezt követően néhány itt élő rögtön összetakarítja az érintett részt, de sok esetben már attól majdnem megtelik újra a konténer, emiatt pedig folyamatosan áldatlan állapotok uralkodnak az utcában. A lakók arra panaszkodnak, hogy a gyerekeket nem lehet az utcára engedni, mert patkány, használt tű és óvszer is van a tároló mellett.

Sokan elkeseredettek a helyzet miatt, és változást szeretnének. Egyikük a közösségi portálon vette fel a kapcsolatot a város vezetőivel, hogy beszámoljon a problémáról. Berki Lajos roma referens az elmúlt napokban már feltérképezte a helyzetet, így kiderült, a környékbeli lakosok nem rendelkeznek kukákkal.

Kiderült az is, hogy az illetékes cég azért nem tud velük szerződést kötni, mert az egyes ingatlanok kapcsán a tulajdonviszonyok rendezetlenek.

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment