Itt a Fidesz egyik kedvenc családja – a papa, a mama és a leány is a NER-nek dolgozik

Az apa fideszes országgyűlési képviselő, Szerencs város expolgármestere, több köztulajdonú cég felügyelőbizottsági tagja. A leány a washingtoni magyar nagykövetség politikai részlegének munkatársa. Az anya pedig egy MET- és öt Mészáros Lőrinc-érdekeltségnél tisztviselősködik. Ismerjék meg a Koncz családot!

A családok kormánya különös kegyben részesíti a szerencsi Koncz famíliát. Nézzük az édesapát, aki 1998-ban szerzett először parlamenti mandátumot, de a helyi önkormányzati testületbe már nyolc évvel korábban bekerült; volt polgármester és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés alelnöke is. Koncz Ferenc a tavalyi országgyűlési választáson a korrupciós botrányba keveredett Mengyi Roland helyén simán nyerni tudott, cserébe viszont búcsút kellett intenie a szerencsi polgármesteri tisztségnek (az utódlásáért aztán egypárti„küzdelem” zajlott a városban).

Hiába a régi-új országos feladat, a családfő megtartotta felügyelőbizottsági elnöki székét a BAZ megyei önkormányzatok által tulajdonolt Borsodvíz Zrt.-ben (a parlamenti fizetés mellett az itteni, 193 ezer forintos tiszteletdíjat is felveszi). Ugyancsak felügyelőbizottsági tag maradt a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft.-ben – igaz, ezért nem jár pluszpénz.

Az apa közéleti sikerein felbuzdulva az egyik Koncz-gyermek is politikára adta a fejét; először a 24.hu vette észre, hogy a Fidelitas alelnöki székéből dobbantó Koncz Zsófia 2018 áprilisában „váratlanul” feltűnt a washingtoni magyar nagykövetség Facebook-oldalának egyik csoportképén. Azóta a külképviselet honlapján is olvasható, hogy a hölgyet odakint politikai munkatársként alkalmazzák.

Mindazonáltal a NER-világ legjelentősebb tényezője nem a leány, még csak nem is az apa, hanem az édesanya lett. Konczné Kondás Tündét a tavalyi parlamenti voksolás után egyrészt nagytekintélyű igazgatósági taggá választották a MET-csoportba tartozó Tigáz Földgázelosztó Zrt.-nél – ahol korábban pénzügyesként dolgozott.

Ennél fontosabb, hogy az elmúlt hónapokban nem kevesebb, mint öt Mészáros Lőrinc-cégnél kapott vezető tisztségviselői szerepet. Igazgatósági taggá fogadták a NER-milliárdos tőzsdei portfoliójához leányvállalatként csatolt Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaságnál. Továbbá több más Felcsútról irányított magánérdekeltségnél: ilyen a Talentis Consulting Zrt., a Simicska Lajostól „megörökölt”Mezort Zrt. és az üzletember mezőgazdasági egységeit összefogni hivatott Talentis Agro Zrt. Mindemellett Konczné Kondás Tünde „rálát” a 2Rule-brandet futtató Magyar Sportmárka Zrt.-re is – itt felügyelőbizottsági tagként bizonyíthat.

A Koncz család befolyását, lobbierejét az is bizonyítja, hogy legutóbb éppen egy szerencsi beruházással bővült a Mészáros-birodalom projektlistája. A Talentis Group kizárólagos tulajdonosa lett annak a Pimco Kft.-nek, amely 4 milliárd forintos állami támogatással építhet üveggyapotgyárat a településen. (A kormány még az előző cégbirtokos idején nemzetgazdaságilag kiemelté nyilvánította az üzemlétesítést.) Mészáros Lőrincék mára egyértelműen elkötelezték magukat a fejlesztés mellett: a Pimco vezetését legalábbis egy rutinos szakmabelire, a salgótarjáni üveggyapotgyártás régi alakjára, Auth Andrásra bízták.

Átlátszó.hu

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment