Hírek és álhírek is terjednek a sajószentpéteri körforgalommal kapcsolatban

Ahogyan arról a Borsod Online a napokban beszámolt, hét elején megváltozott a forgalmi rend Sajószentpéteren a 26-os és a 27-es utak között épülő körforgalomban, a kocsisort átterelték a csomópont már elkészült déli oldalára.

Az intézkedés miatt hatalmas dugó alakult ki, a népharag pedig a közösségi portálokon keresztül is zúdult a beruházásra. Voltak, akik forgalomszervezési tanácsokat adtak, mások úgy vélték, jelzőlámpás kereszteződés kellene, és olyan is volt, aki azt is előnytelen szövegkörnyezetben emlegette, akinek a fejében megszületett a beruházás gondolata.

Csütörtökön aztán szintet lépett az egyik, a térség ügyeivel foglalkozó csoport, ahol egy hozzászólás azt állította: a beruházás befejezése több hetet is csúszhat. Az információ szerint az edelényi oldalon, „a körív kialakításakor kiderült, hogy az ott lévő étteremhez túl közel lenne, ezért az épületet lebontják. Rövid idő alatt megegyeztek a tulajdonossal és megvásárolták az éttermet, majd gyorsított eljárásban megkérték a bontási engedélyt, illetve a közüzemi szolgáltatókkal is villámgyorsan tárgyaltak az épület hálózatról való lekötéséről.”

Nem igaz

A Boon kíváncsi volt a hír valóságtartalmára, ezért a sajó­szentpéteri polgármesteri hivatalnál érdeklődtek, akik a beruházó konzorcium másik tagjához irányították a portált.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztálya posta­fordultával reagált, idézzük: „Válaszunk rövid és tömör lesz: a hír nem igaz.”

 – ÉM-TÁ –

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment