Borsodi családok is a 17 ezer jogosult között

Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától.

Hangsúlyozta,

a gyod a következő három évben folyamatosan emelkedik, 2022-re az akkori minimálbérnek megfelelő összeget kapják majd az érintettek.

Azoknál a családoknál, ahol más közeli hozzátartozót gondoznak, megmarad a jelenlegi három kategóriás ápolási díj, de ennek is emelkedik az összege. Január 1-től 15, a következő három évben pedig öt-öt-öt százalékkal, tehát összesen harminc százalékkal – tette hozzá az államtitkár.
 
 – Forrás: Borsodihír – 

Hasonló bejegyzések

Leave a Comment