Mécsesekkel, levéllel búcsúznak a 74-es troli sofőrjei az elhunyt törzsutasuktól

Megható gesztust tettek a 74-es és a 74A troli sofőrjei egy idős hölgy, egy törzsutasuk halála után a zuglói végállomásnál. Mécsesekkel, búcsúlevéllel és egy fotóval búcsúznak Eta nénitől. A trolis csapat itt mint egy család, fiatalok és középkorúak vegyesen, de talán ez az utolsó kis szeglete a hálózatnak, ahol még fellelhető a nyugalom szigete, a békebeli idők hangulata, írta nekünk az egyik sofőr. Majd úgy folytatja: “Az utasok jó részét arcról ismerjük, itt nem derogál egymásnak köszönni felszálláskor, és talán a konfliktusok is itt a legritkábbak. Volt egy törzsutas, egy…

Read More

A magyar lakáspolitika eredménye: 10-ből majdnem 7 huszonéves lakik a szüleinél

Nem lusták, csak nincs pénzük – a CSOK csak a hitelképes, vagyis tehetős családoknak szól, a lakástakarék éppen megszűnt, az albérlet-piac drámaian szabályozatlan, és a bérek is nevetségesek. A 16 és 29 év közötti magyarországi férfiak 80 százaléka, a nőknek pedig 68 százaléka lakik a szüleivel – derül ki az Eurostat 2017-re vonatkozó, nemrég publikált adataiból, amit a Mérceszúrt ki. Abban persze még semmi meglepő nincs, hogy a 20 év alatti fiatalok még nem költöznek el. Ám a fiatal felnőtteket nézve sem változik sokat a helyzet: a 20-24 évesek 81,5…

Read More

A Macedónok szerint politikai alku állhat a Gruevszki-ügy hátterében

Az emberek azt gondolják Macedóniában, hogy Zaev és Gruevszki megegyezett, hogy utóbbi hozza a szavazatokat a bebörtönzött képviselőtársai és a saját szabadságáért cserébe – mondja az Azonnalinak Marija Risteska, a szkopjei Center for Research and Policy Making (CRPM) vezető kutatója. Macedóniában egyébként sem a korrupcióellenes ügyészség, sem a közbeszerzési hatóság, sem a választási bizottság nem működik, és az emberek negyede normálisnak tartja a korrupciót.  Az Azonnali interjút készített Marija Risteskával, amiből sok dologra fény derül. Ezt olvashatják az alábbiakban: Az eredménytelen népszavazást követően a macedón kormány a parlamenten keresztül vitte végig…

Read More

Weber: Nem a Fidesz, nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavaztam

Szeretnék emlékeztetni, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás során nem a Fidesz, nem Orbán Viktor, hanem egész Magyarország ellen szavaztam – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, amikor arról kérdezték strasbourgi sajtótájékoztatóján, hogy tervez-e a pártcsalád lépéseket a Fidesz ellen amiatt, hogy a CEU Bécsbe kényszerül költöztetni Amerikában akkreditált képzéseit. Az Azonnali felidézi: Weber májusban még arról beszélt, hogy a CEU elüldözése vörös vonal, amit Orbánnak nem szabad átlépnie, ám most, hogy ez megtörtént, csak annyit írt a Twitteren, hogy csalódott. A sajtótájékoztatón azt is közölte: nem szabad ezt az ügyet pártpolitikai…

Read More

Az ellenzék szerint a kormánypárt provokátorokat küld a tüntetésre

Az ellenzéki pártok megbízható forrásból úgy értesültek, hogy a kormány érdekében provokátorok és más kétes elemek készülnek megzavarni a mai, rabszolgatörvény elleni tüntetést. Mint közös levelükben írták: a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, valamint Szél Bernadett és Hadházy Ákos független parlamenti képviselők azt követelik Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy biztosítsa a magyar állampolgárok békés gyülekezéshez való jogát. Hozzátették: Elvárjuk, hogy a Rendőrség kiemelje a tömegből a provokátorokat és a jogszabályoknak megfelelően járjon el velük szemben. Azt kérjük a tüntetőktől, hogy ne üljenek fel a provokációnak és őrizzék meg a tüntetés békés jellegét.

Read More

*ar lumpenprolik, örvendező média*ecik – Bayer Zsolt békemenetelne

Nem éppen irodalmi stílusban minősítette a tüntetések résztvevőit Bayer Zsolt író, újságíró, a Békemenet egyik szervezője. Bayer blogján arról ír, hogy: Azt hiszem, kezd elég lenni ezekből. Az őrjöngő, felakasztással fenyegető, törő-zúzó szar lumpenprolikból, meg az ennek örvendező médiagecikből, soros-csicskákból, mama kedvenceiből, fröccsöntött forradalmárokból. Szerinte “kinyílt a pofájuk a Lenin-fiúknak”, itt az ideje ismét tenniük egy sétát. Bayer Zsolt gyaníthatóan a Békemenetre gondol. A Békemenet mögött az a Civil Összefogás Fórum (CÖF) áll, ami félmilliárd forintot kapott az állami kézben lévő MVM Zrt.-től. 433 millió forint erre ment el. 24.hu

Read More

X-Faktor: A USNK nyerte az idei szériát

Drámai módon éppen ByeAlex két csapata küzdött egymás ellen a 2018-as X-Faktor első helyéért, amelyet végül a USNK szerzett meg! Fantasztikus produkciókkal léptek színpadra az X-Faktor fináléjában a döntősök. A mai adásban a mentorok már csak a véleményüket fejtették ki, a nézőkön múlt, ki hányadik helyezettként végzett a versenyben. Mint ismert, az RTL Klub népszerű tehetségkutatójának fináléjába Gáspár Laci mentoráltja, Tamáska Gabriella és ByeAlex két csapata, a USNK és a Stolen Beatjutott be. Mint megírtuk, az X-Faktor harmadik helyezettje Tamáska Gabi lett, a végső küzdelem pedig ByeAlex két bandája között zajlott, akik…

Read More

Ezt nem az ellenzék mondja, hanem a történelemkönyv

Néha nem árt átismételni, melyek a diktatúra legfontosabb jellemzői, ugyanis a XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak… 1. A HATALOM EGY EMBER/PÁRT KEZÉBEN ÖSSZPONTOSUL Egy szegényebb, demokráciában kevésbé jártas országban leginkább puccsal lehet hatalomra kerülni. Egy olyan országban viszont, ahol a politikai befolyás több ember, intézmény között oszlik el, rafináltabbnak kell lenni. Ahogy Hitler esetében is láttuk, demokratikus választások útján is hatalomra lehet kerülni, és később az emberből még válhat diktátor. Ebben…

Read More

Iglukkal óvják a fagyhaláltól a hajléktalankat Csehországban

Télen Csehországban is dermesztőek tudnak lenni az éjszakák: a civil kezdeményezés megalkotói ezen enyhítenének a hajléktalanok számára. Magyarországhoz hasonlóan Csehországban is hidegek a telek, sokszor esik nulla fok alá a hőmérséklet a téli hónapokban. Csehországban ugyanakkor – hazánktól eltérően – nem tilos az életvitelszerű utcán tartózkodás, vagyis a hajléktalanok sokszor a téli dermesztő hidegek idején is az utcákon maradnak.   Ez nem a hajléktalanszálókon való férőhelyek hiánya, hanem egyéni döntés eredménye Csehországban, magyarázza Tomáš Ján, a prágai városi Szociális Szolgáltatások Központjának elnöke a Radio.cz-nek. Ján arról beszél, hogy a cseh főváros…

Read More