“Egy nagyvárosnak igenis kell, hogy legyen éjszakai élete”

Megosztás

A kocsmázás kifejezést nem szabadna azonnal negatívként feltüntetni, mivel kocsma és kocsma között is hatalmas különbségek vannak.

A nemzet a nyelvben él, azonban nyelvünk lassan reagál a társadalmi változásokra. Jó példa erre a közmondások világa, amit fontos ismerni, lehet szeretni, de nem árt bizonyos szűrőn keresztül nézni rá. Vannak közöttük örökérvényű igazságok, de akadnak idejétmúlt darabok is. Egyre kevesebb ember ért egyet azzal például, hogy a pénz számolva, az asszony verve jó, vagy az ember és a kenyér színe fehér. Ugyanez igaz a kocsmázással kapcsolatos előítéletekre. Ez a fogalom hazánkban még mindig szitokszónak számít, pedig kocsma és kocsma között olyan különbségek vannak, mint a flakonos bor és a díjnyertes pincészetek termékei között: egyszerűen másra valók. Ha szigorúan a múltat nézzük, vannak közmondásaink, amik negatív hozadékkal emlegetik a kérdést: kocsmának szokása, templom utálása, vagy, ki kocsmában szolgál, ritkán jóravaló. Ha szembe állítjuk ezzel Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma kezdetű versét, egy másik, romantikával és virtussal teli kép jelenik meg előttünk. Melyik változat érvényes inkább ma inkább? Valósak a nyelvben és a szívben élő negatív képek, vagy érdemes, leporolni, újrafogalmazni a kocsmázásról alkotott képünket? Mi uralkodik Miskolcon, kocsmakultúra, vagy kulturálatlan kocsmázás? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Csanádi Tibor Uluval, a Kocsmaturista blog szerzőjével.

– Leszállsz a buszról, vagy a vonatról egy számodra még ismeretlen városban. Mi az első, amit megnézel?

A buszpályaudvarok és vasútállomások környékét gyakran csak félszemmel szabad nézni. Legtöbbször van hozzájuk egy negatív szorzó az utca népét és a környező kocsmák színvonalát illetően. Még akkor is, ha maga az állomásépület színvonalas. Kicsit odébb kezdődik kiegyensúlyozottan egy város.
Figyelem az embereket; az arcokat, a karaktereket, illetve az üzletek változatosságát és színvonalát, a házak stílusát és állapotát. Nézem, hogy mennyi a szemét, mennyi a szemetes, mennyi a zöld, mennyi a fa. Hogy mennyire kreatív a városkép, milyenek az utcaburkolatok és a térelemek. 

– Az első tapasztalatod mi volt Miskolcról?

Az első tapasztalat az első meghívómmal, a Zip’s-szel ért, így a Macropolis épületegyüttessel és környékével. A második tapasztalat volt a városról is transzformáló. Én is hoztam magammal rossz előítéleteket. Ezeket gyorsan átfordította a “hosszú, színes, sétálóutca modern villamossal” képe, a hangulatos Csabai kapu és a belváros dombra felszaladó régi pincesoros külön világa. Láttam, hogy az épületek állapota vegyes, de ezt már megszoktam Kelet-Európában. Ez keserédesen még hozzá is tartozik egy város romantikájához. Némelyekért így is nagyon kár. Viszont sokféle, szép épületet, változatos üzletet és nagyon sok kocsmát találtam. Sokkal színesebb, fiatalosabb és maibb volt Miskolc, mint ahogy előre elképzeltem. Szerencsére azóta eltelt közel 3 év és egyre gyakrabban olvasni, hallani róla pozitív hangnemben. Egyre több ismerősöm is látogatja és tér vissza onnét meglepődve és pozitív visszhanggal.

– Azóta te is gyakori látogató lettél a városban. Mennyire változott meg ez a tapasztalat?

Kiegészült, pozitív és negatív elemekkel is, de az irány nem változott. Sokfelé jártam a városban, külsőbb városrészeken is, és extrém negatív dolgokat én nem találtam, de a leghírhedtebb részeket eddig kerültem.
A belváros számít főleg egy ekkora városban, mert az a lakosok életének közös halmaza. Mellé hatnak azok a városi attrakciók, pihenőterületek, amik az ott élők ugyanúgy látogatnak, mint a turisták, ahová érdemes visszatérniük. Ezekben erős Miskolc. Ott van Miskolctapolca Barlangfürdő és környéke, a Hámori-tó és Lillafüred környéke, a történelmi Avas egyre gyakoribb programokkal, a Diósgyőri vár. De eleve visszavonzó közeg a főutca, a Déryné utca és a belvárosi terek, például a Szinva-terasz.
Miskolc nagy területű, és a belváros, valamint a kijjebb eső látnivalók között vannak ingerszegényebb lakóterületek is, de hangsúlyozom nem csak azok! Többfelé jó sétálni a városban a belvároson kívül is.

 Miskolcról él a sztereotípia, hogy acélváros, gyárfüsttől terhes iparvidék, ahol Eddára és P.Mobilra hümmögő, párás tekintetű munkások isszák az icce-tüske kombót a sarki krimóban. Mi ehhez képest a valóság? Hová tudnád besorolni a helyi kocsmakultúrát?

Az állítás acélvárosos fele nagyjából annyira lejárt, mint az, hogy mi magyarok lóháton gulyást eszünk melléharapott pirospaprikával. Aki Miskolcra jön, hacsak nem gyártúrát tart, ilyesmiből nem sokat érzékel. Miskolc a látogatóinak egy más megyeszékhelyeinkkel versenyképes, már most meglepő és még tovább fejlődő város.
Miskolc belvárosi kiskocsmái javarészt színvonalasabbak, fiatalosabbak a magyar átlagnál. Egy-két belvárosi kivételre emlékszem csak, ahol jobban villogtak a nappali mély alkoholizmus képkockái. A külsőbb városrészeken már gyakrabban látni olyat, hogy megterítik a reggeli felespikniket, és 9:00 előtt már isszák a két decis, kétes kinézetű vörösbort a pultnál. Ez azonban egyelőre kitörölhetetlen magyar virtus, de főleg régi generációs jellemző. A mai negyvenötös korosztálya alatt már jelentősen ritkábban látok ilyet. 
– Míg például Csehországban vagy a német nyelvterületen, de akár jóval nyugatabbra is a bárokba járás közösségformáló szociális élmény, addig nálunk a kocsmázás és az aljasul lerészegedés között szokás párhuzamot vonni. Szerinted feloldható ez?
Nem hogy feloldható, ez feloldandó! Ezen tudatosan kell dolgoznunk. Ez egy önkéntelen keserű örökség, ami okkal maradt ránk, de le kell ráznunk, és újra építkeznünk. Egyrészt magától ki fog kopni, de csak azt látjuk, hogy zárnak be a régi típusú kocsmák és ösztönösen gyászolunk. Pedig ezek egy részéért szerintem nem kár. Azok a helyek, amik csak mások kiszolgáltatott alkoholizmusából élnek, és ahol az emberek társas magányban egymásnak háttal szorongatják a poharat, az nem a megmentendő irány.
Másrészt pozitív új sémákat, új szintű közösségi tereket kell alkotni, amik nem csak az alkoholról szólnak. Az úgy is természetes, hogy az emberek jól érzik magukat, lazulnak, italoznak ott, de nem mindegy mit és nem mindegy hogy.
Ezek a példák siker esetén egymást gerjesztik, és húzzák felfelé a színvonalat. Nagyvárosi, vagy aktívabb idegenforgalmú területeken már Magyarországon is stabilan megmutatkoznak. Ezeken a helyeken teljesen másfajta közösségi élet valósul meg. A kocsmaforradalom nagyobb városról kisebb városra, belvárosról külvárosra halad. Az irány nem változik, de az arány szükségszerűen fog. 
Mások az igények, mint régebben, a fiatalok világlátottabbak, és a nemzetközi vagy csak más városbeli pozitív példákat otthon is látni kívánják.
Miskolc belvárosa buli negyedként pulzál hétvégente. 

– Egyre erősödnek Miskolcon a hangok, amik szerint problémát okoz a belvárosban a sok részeg fiatal. Tapasztalataid szerint itt tényleg nagyobb mértéket ölt ez a jelenség, mint más nagyobb városokban?  

Ahol nagy kínálat van, ott a kereslet ezt élvezi, és él vele. Ez egy olyan szint, aminek egyrészt örülni kell, ha egy nem világváros is meg tudta ugrani, de másrészt valahogy mindenképpen szabályozni kell. Amikor egy város először találkozik ezzel a jelenséggel hajlamos egyedi problémaként kezelni, pedig ez egy tömegesen jellemző kortárs nagyvárosi jelenség. Ahol ez a szint el sem jön, az a város valószínűleg nem tudott kiépülni ebből a szempontból, és végig megmaradt azon a szinten, amit gyakran hallani Magyarországon: a fiatalok utálják a városukat, mert nincs élet.
Miskolc kiemelkedett, majd következő fázisban talán tényleg túlhaladt (én is láttam erre példákat, de ez nem általánosítható). Attól még vissza kell ezt fordítani, de nem erővel és nem szélsőségesen. A középutat kell megteremteni, nem a mostani helyzet ellenkezőjét. Európai és világszinten erre szervezetek és gyakorlatok vannak, akik több utat kipróbáltak, és a szélsőséges fellépés sehol nem a kívánt eredményt hozta. Szerintem konkrét magatartásformákat kell szabályozni és ellenőrizni következetesen, nem pedig általánosan korlátozni. Belülről tesztelve a problémát, több város példáján azt láttam, hogy egyes helyekkel nagy baj van, másokkal meg nagyjából egyáltalán nincs. Egy nagyvárosnak igenis van és kell, hogy legyen éjszakai élete, hogy egészséges nagyváros tudjon maradni, de fenn kell hagyni a lehetőséget és segíteni azt, hogy lehessen ezt jól is csinálni. A rossz esetek nem mehetnek a jó példák rovására!

– A kisüzemi forradalom sörfronton mennyire változtatta meg szerinted a hozzáállását az embereknek a kocsmákhoz?

Egy Magyarországon is nagyon feltörekvő területe a kocsmázásnak a kisüzemi sörözés. És nagyon jó példát is mutat: minden értelemben igényesebb a közönség és a színvonal, de mégis lazább, jobb értelemben vett kocsmás, közvetlenebb vonal ez, mint amerre például a borforradalom először fejlődött (de már az is elágazott ebbe az irányba is). Sokkal több a nő, sokkal polgáribb a közeg, inkább társaságbarát, emellett közösségépítő is. Program és nem csak megszokás ez a fajta sörözés. Ráadásul az italkulturális jelleg is kidomborodik: a sör nem csak kísérője, hanem szintén főszereplője az estnek. Lehet róla beszélni, emlékezetes és továbbadandó élmény. Miskolcon ez a kocsmakategória eddig hiányzott, de a 20 sörcsapos zip’s BEER & Tapas, amihez én is aktívan kapcsolódok, szuper hiánypótlás lett. 

– Miskolchoz több fontos hazai borvidék is igen közel fekszik. Sörös inkább a város, vagy boros?

Szerintem minden város vegyes, de a kocsmák szinte minden országban és városban látványosabban sörösek. A bor inkább programokon, éttermekben, háztartásokban dominál jobban. Ezért nagyon fontos a sörélet minősége, mert erősen kihat a kocsmaélet minőségére. Miskolcnak több sörfőzdéje van, ami országos szinten is ritkaság, de a zip’s túlmutat a város határain, nemzetközi gyökereivel és együttműködéseivel és azzal, hogy Bécsben is naponta hangzik el Miskolc neve a kinti üzletben.
Emellett Miskolcon és környékén tényleg kitűnő borokat ismertem meg, a KT Kézműves Pince és a Gallay Kézműves Pince kínálatából, és tudom, hogy vannak még többen is, de velük jó kapcsolatom lett és rendszeresen iszom termékeiket, ha Miskolcra jövök. Az Avasi Kvaterka és a Borangolás is szuper, mindkettő hangulatos esemény energikus környezetben. Hajrá Bükki-borvidék és hajrá történelmi Avas!

– Mennyire sokszínű szerinted az itteni kocsmai paletta? 

Ez jellemző talán legkevésbé a belvárosra. Több a viszonylag hasonló élményű hely. A sétáló utcának és környékének kocsmái általában nem annyira ütnek el egymástól. Ez onnét nézve jó, hogy a földszinten, utcafronton elérhető többség nem megy egy bizonyos szint alá. Mindenképp kiemelendő, hogy van a városnak romkocsma jellegű klubja és tequila bárja. Ennek ellenére az aktuális fejlődési irány szerintem a változatosság mind tematikában, mind a kínálatban.

– Itthon egy nagyvárosnak mit kell hoznia, mi az, amire azt mondod mély merítés?

Az említett változatosságot. Legyen minden fontos kocsmafajtából legalább egy. És legyenek emlékezetesek a maguk nemében, ne csak a kötelező darab-darab a minimum fordulatszámon.
Legyen kisüzemi söröző méltó választékkal és sörkulturális szerepvállalással. Legyen nagy választékú borbár borkulturális szerepvállalással (ha lehet laza, közvetlen, a középrétegnek is kompatibilis árakon).  Mutatkozzanak meg a kocsmákban is a helyi sörök és borok. Legyenek jó retró kocsmák, közösségi, szomszédsági kocsmák törzsvendégekkel, jó társasággal. Legyen gasztrokocsma. Legyenek látványos kocsmák, akár romkocsmák, lomkocsmák, tematikus helyek, dizájnkocsmák, ahol maga a kocsma is vizuális élmény: meg kell tekinteni, mint egy kiállítást.
Legyenek élőzenés helyek. Legyenek kultúrkocsmák – kiállításokkal, rendezvényekkel, társasjátékokkal, proaktív, jó társaságokkal. Legyenek kocsmák kocsmasportokkal (biliárd, csocsó, darts, stb.). Legyenek jó hibrid helyek, a bisztró és a kocsma egyben például nagyon jó páros lehet. És legyenek mindenfelé kocsmák a városban, ne csak a városközpontban!

– Milyen helyeket kedvelsz leginkább? 

Én szinte kocsma-mindenevő vagyok. Az előbbi felsorolásból bármelyiket szeretem (a kocsmasportok érdekelnek kevésbé, inkább a beszélgetések). Szóval inkább emelném ki azt, amit nem szeretek, mert az üzenetük is fontosabb. Nem bírom a rideg lounge stílusú helyeket, és a rosszul felújított, egykor hangulatos kocsmákat, amik a változástól sterilek lettek, kinyírták őket. Ugyanúgy nem szeretem az alkoholista napköziket, ami a minél olcsóbb piáról szól, mások függőségére apellálnak, és a kontrolálatlan, túl fiatokat is odafigyelés nélkül kiszolgáló kocsmákat, amiből kialakul az iváskultúra nélküli törés-zúzás, ordítás, hányás.

– Melyik városrész fogott meg Miskolcon?

Az első pozitív élményt a Csabai kapu, a Népkert és a Herman Ottó Múzeum környéke adta, de az igazi rácsodálkozást a Széchényi utca és a Szinva-terasz hozta meg. Nagyon megtetszett még a Déryné utca, az Erzsébet tér, a Városház tér, a történelmi Avas, a Kisavas, illetve az Avasalja és Meggyesalja utcák és környékük, a Miskolctapolca Barlangfürdő tágabb környéke. De én teljesen látom a Búza téri piac varázsát is. Lillafüredet, a Hámori-tavat, a Diósgyőri várat már azelőtt kipipáltam, hogy bel-Miskolc kedvelő lettem. Személyesen még nem voltam, de vonzónak ígérkezik Alsóhámor és Felsőhámor is.

– Egy bárban vagy kocsmában mi az, amit először megnézel, mitől válik jóvá, vagy épp szociokulturálisan hitelessé egy hely?

Elsőnek csak hagyom, hogy hasson rám, nem analizálom, csak átélem. Viszont, mielőtt elmegyek onnan, bekapcsolom az agyamat és elképzelem, hogy kinek lenne jó, kinek nem. Nekem attól hiteles egy hely, ha az emberek jól érzik magukat, ha második otthonukban vannak ott, ha fesztelen a légkör és pozitivitás ül a levegőben.


– Tapasztalataid szerint a jó kocsmák magukkal vonzzák a jó éttermeket, streetfoodokat is?

Amikor egy menővé lett kocsmás környék dzsentrifikálódni kezd, akkor mindenképpen. Van ennek egy még szimpatikus szintje, és egy túlhaladott szintje is, ami már elkezd a környéket felfuttató kocsmáknak a rovására menni.

– Miskolc inkább fiatalos, vagy inkább a kicsit idősebb korosztálynak kedvez a kocsmák terén?

A külvárosok főleg az idősebbnek. Feltűnően több külvárosi kocsma élt túl, mint más magyar városokban. És ott főleg az idősebbek érzik jól magukat. A belváros magasabb színvonalú helyei jók bárkinek. Az olcsó alapozó belvárosi kocsmákat viszont szükségszerűen megszállják a fiatalok, mert jól elérhetők, közel vannak egymáshoz. Ez kétélű dolog, mert ebből alakulhat ki egy – mindent szabad helyzet – ami senkinek nem jó. Semmiképp sem szabad odáig eljutni, hogy fenntarthatatlan állapot váljon ebből, és központilag mindenkire egyformán ráhúzzák a vizes lepedőt. Más városokban volt már hasonló példa, de az a ló túloldala. Az egyes helyeknek maguknak kell kontrollálni a közönségüket, központilag meg azokat az egyes helyeket, akikkel tényleg baj van, és nem egyformán korlátozni mindenkit. A jó városi pezsgés halála, ha az ott lakó igényes fiatalok elkezdik nem szeretni azért, mert nekik sincsenek lehetőségeik az igénytelenebb társaik miatt.

– Számos országban jártál. A hazai kocsmakultúrát hogyan jellemeznéd a nemzetközi viszonyok tükrében?  

Most már szerencsére fejlődő a magyar is, és ettől jelenleg kétarcú, de a negatív pólus messze itt a leghangsúlyosabb. Persze, Magyarországon jártam a legtöbb helyen, de máshol is megfordultam külvárosokban, kiskocsmákban és kisvárosokban. És az a reggeli nyilvános töményezés, eleve az a rengeteg felesezés, reggeli, délelőtti mennyiségi alkoholfogyasztás, látványosan alkoholista vendégek és a rájuk építő kocsmák máshol közel sem voltak ennyire előtérben. Ennek remélem a változását és a fejlődést. Mert azok a polgárok, akik nem ilyenek, az egész kocsmakultúráról alkotnak emiatt rossz véleményt.

Minap.hu

Megosztás

Related posts