Ez várható volt: kormányközeli laptól érkezik az Index új hírigazgatója

Ahogy arra számítani lehetett, az Index belső átrendeződésével egy új hírigazgató érkezik Magyarország egyik leglátogatottabb híroldalához, aki mellesleg kormányközeli körökben mozog. A Media1 értesülései szerint Fekete-Szalóky Zoltán lesz az, aki az elmúlt évben az Országút című kormányközeli kulturális-közéleti lapnál dolgozott szerkesztőként. Fekete-Szalóky Zoltán átigazolásáról több forrásból is értesültek, elhangzott például a neve azon a múlt heti, átadás-átvétellel kapcsolatos értekezleten is, amelyen a távozófélben lévő egyik indexes munkatárs is részt vett. Szóban forgó személy egyelőre nem erősítette meg az információt.

Read More

A koronavírus miatt öngyilkos lett egy férfi

Öngyilkos lett egy férfi a szlovákiai Nagymegyeren, miután koronavírussal diagnosztizálták. Már korábban is tartott attól, hogy megfertőződhet koronavírussal. Az első pozitív gyorsteszt után ismerősének telefonon beszélt arról, hogy a betegség egy olyan formája támadta meg, ami lassan végez a szervezetével. Barátja habár jelezte a rendőrség felé a férfi öngyilkossági szándékát, a hatóságok azonban tettét már nem tudták megakadályozni: néhány nappal a második tesztelése előtt lelőtte magát. A rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét. A Paraméter.sk úgy tudja, a férfihoz kiérkező mentősök nem tudtak arról, hogy feltehetően koronavírusos esetről van szó, ezért,…

Read More

Nem is augusztusban volt a mohácsi csata?

Kutatók szerint máskortörténhetett meg a magyar és oszmán seregek közötti összecsapás, mint gondoltuk. Az 1526-os mohácsi csatát az emlékezetben megőrződött augusztus 29. helyett valójában szeptember 8-án vívhatták meg a magyar és az oszmán seregek – számolt be erről és kutatásuk más új eredményeiről is a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum kutatását vezető Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora az MTI-nek. A mohácsi csata helyszínét is vizsgáló kutatócsoport vezetője felidézte: 1526. augusztus 29. a magyar történelem egyik legismertebb dátuma. Mohács emlékezete összekapcsolódott Keresztelő Szent János fejvételének napjával és így a…

Read More

Sehol nem drágult annyira az élet Európában, mint Magyarországon

Pedig vannak területek, ahol még csökkentek is az árak a koronavírus-járvány hatására. Sehol nem drágult annyira az élet Európában, mint Magyarországon, legalábbis ezt állítja az EU statisztikai hivatala (Eurostat). Az RTL Klub riportja szerint átlagosan 3,9 százalékos áremelést mértek egy év alatt Magyarországon, miközben a horvátoknál, a szlovéneknél és a görögöknél csökkentek az árak a koronavírus hatására. Az RTL Klub riportja IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Read More

Átlagosan 30 ezerbe kerül az iskolakezdés, de lehet akár félmillió forint fölötti is a költség

A kormány a napokban döntött arról, hogy normál tanrend szerint kezdődik az iskola ősszel. A 2020/2021-es kormányrendelet szerint az első tanítási nap idén szeptember 1-je, kedd lesz, az utolsó pedig 2021. június 15-e, szintén kedd. Az tehát biztos, hogy szeptembertől kezdődik az iskola, ami – hasonlóan a korábbi évekhez – komoly kiadásokkal járhat. Az áruházi prospektusok a cipőktől kezdve a szórakoztató elektronikán át a bútorokig a lehető legtöbb árucikk reklámját az iskolakezdéshez kötik. Az, hogy mennyibe kerülhet az iskolakezdés, mi mindent kell venni, családonként más és más. Az azonban biztos, hogy…

Read More

Drasztikusan csökkent az egészségügyi dolgozók száma Magyarországon

Tavaly május óta 122,4 ezerről 115,9 ezerre csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma. Meggyengült egészségügy áll szemben a járvány következő hullámával. – Ez a hat és félezer alkalmazott egészen biztosan hiányzik az ellátásból – mondta lapunknak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, aki szerint az érintettek döntően a legutóbbi hónapokban hagyták el az egészségügyet. Korábban is nagyon kevés volt a szakember, az intenzív ellátásban különösen nagy terhelés alatt dolgoztak. A szakszervezeti vezető nem tudta megmondani, hogy pontosan mi okozta a mostani példátlan létszámcsökkenést. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a járvány második…

Read More

„Ne maradjon visszhangtalan!” – a Balaton megmentéséért kampányol az LMP

“Ha ez így halad tovább Tihany szépségét unokáink már nem fogják látni. Nem lesz se szabad part, se gyümölcsös, se Balaton!” – írják a honlapjukon megtalálható szövegben, amelyet alább teljes terjedelmében közlünk. “Több Balaton, kevesebb Adria” – adta ki a jelszót a miniszterelnök. Nagy kár, hogy ezen szlogen puffogtatásán kívül a kormány nem tesz semmit, hogy a Balaton elérhetővé váljék a magyar emberek számára. Sőt a kormány tagjai is fittyet hánynak erre, inkább mennek az Adriához, erősebb hívó szó számukra a „tengerre magyar” – mondta Tihanyi online sajtótájékoztatóján Kendernay János, az…

Read More

Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás Miskolc egyik utcájában

A műszaki hiba korábban jóval nagyobb területet érintett, a MIVÍZ munkatársai azonban a szolgáltatást nagyobb részben helyre tudták állítani. A Minap.hu számolt be róla, hogy olvasóik jelzése szerint nem volt víz szombat reggel a Vologda városrészben és a környező utcán. A Miskolci Vízmű Kft. ügyeletese elmondta, a problémát csőtörés okozta. – A Vologda út 6. szám előtt tört el egy vízvezeték. A problémát a reggeli órákban észleltük, így munkatársaink hét óra után azonnal elindultak, hogy megkezdjék a hibajavítást. A munkatársaim szerencsére hamar találtak egy alternatív útvonalat, vízvezetéket, így a városrész…

Read More

Mozgáskorlátozott személytől loptak Kazincbarcikán

A rendőrök egy órán belül elfogták a tettest. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben. A gyanúsított augusztus 21-én 11 óra után, Kazincbarcikán a Vak Bottyán utcában található egyik családi házban a mozgásában korlátozott ismerősétől készpénzt tulajdonított el. A sértett az eset során tehetetlenül tiltakozott, de ennek ellenére a férfi kivette a pénzt a tárcából, és távozott a lakásból. A rendőrök az elkövetőt a bejelentést követően, egy órán belül elfogták, akit később gyanúsítottként hallgattak ki. Borsodihir.hu

Read More

Kettővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Borsodban

Országosan ez az érték 35 fő, újabb halottja viszont nincs a járványnak. 35 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5 133 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma.Az elhunytak száma változatlanul 611 fő, 3692-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 830 fő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 60 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen. Ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyét illeti: összesen 156 regisztrált fertőzöttet tartanak nyilván, ami kettővel több az eddigi értéknél. Borsodihir.hu

Read More