Koronavírus-fertőzés miatt elmaradnak két színház előadásai

Megosztás

Szeptember 4-ig minden előadás elmarad a Vígszínházban és a Pesti Színházban, miután kiderült, hogy a társulat egyik tagja koronavírusos, közölte péntek délután a Vígszínház sajtóosztálya. Ez azt jelenti, hogy már az augusztus 21-i, A Pál utcai fiúk című előadást sem tartják meg.

A közleményből kiderül, hogy a A Pál utcai fiúk darab stábját tesztelve akadtak egy pozitív koronavírustesztre az 56 elvégzett mintavétel után –  egy külsős, jelenleg tünetmentes, fiatal művész PCR tesztje lett pozitív.

“Nagyon vártuk a kezdést, éreztük a közönség várakozását is, hiszen fél éves szünet után a mai napon indítottuk volna az évadot.  De a legfontosabb a biztonság! A Vígszínház és a Pesti Színház nagy befogadóképessége miatt nagyobb rajtunk a felelősség is, ennek értelmében dolgoztuk ki biztonsági protokollunkat” – írják.

Az előadások pótlásáról később döntenek majd, akinek ez az időpont nem lesz megfelelő, annak visszafizetik a jegy árát. 

Index.hu

Megosztás

Related posts