Belső információk: Alakszai váltja szeptembertől Demetert a kormánymegbízotti székben

Megosztás

Az eddig csak pletykaként emlegetett hír, miszerint a 65 esztendős Demeter Ervin nyugdíjba vonul, a Fidesz miskolci bizalmi köreiből érkezett információk szerint igaznak bizonyulnak: szeptember 1-től Alakszai Zoltán foglalja el Borsod-Abaúj Zemplén megye Kormányhivatalát.

Miskolc volt jegyzője, a polgármesteri választást nagy hátránnyal elbukó kormánypárti politikus számára már tavaly év vége óta lebegtették a megüresedés előtt álló pozicíót, hiszen a jelenlegi kormánymegbízott, decemberben betöltötte a 65. életévét, az egykori titokminiszter azonban nem engedte el könnyen hivatalát.

Demeter Ervin neve a napokban azzal került a médiába, hogy közpénzmilliókkal támogatták panziója felújítását, mádi vállalkozása egyébként a 2018-as mérleg szerint 38 millió forint bevételt ért el. A kormánymegbízott 2011-től szolgált Miskolcon, politikai karrierje még 1998-ban az MDF-ben kezdődött, 2003-ban igazolt a Fideszhez.

Alakszai Zoltán új megbízatásának célja feltehetően nem csak a megye és a régió nehéz helyzetének a rendezése, illetve a területen hűbérurakként tevékenykedő politikusok összefogása, hanem az ellenzési városvezetésre voksoló Miskolc megregulázása.

Mellettem az utódom? Hiába mondott nemet Alakszai Zoltánra Miskolc, a kormány a város fölé ülteti a bukott polgármester-jelöltet

Mint ismert, nem csak a befolyásos édesanyja révén politikai pályára került egykori jegyző kapott a közelmúltban “kárpótlást” eddigi szolgálataiért, többek között a kilenc évig fideszes miskolci polgármesterként tevékenykedő, de az utolsó pillanatokban a megmérettetéstől visszalépő Kriza Ákos is komoly pozícióhoz jutott. A betegségére hivatkozva hátralépő orvos-politikus az önkormányzati választások után azonnal visszajelentkezett a miskolci Vasútegészségügyi Kht.-hoz, és mint a MÁV-rendelő igazgatója folytatja a munkáját, illetve az alapítványi működésűvé vált Miskolci Egyetem kuratóriumában is fontos helyet kapott.

Megosztás

Related posts