Saját nagymamájától lopott egy férfi Borsodban

Megosztás

Kemény ötszáz forintot rabolt el az unoka, aki nem törődött bele, hogy a mamája nem adott neki pénzt.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy 28 éves férfival szemben. A megalapozott gyanú szerint augusztus 12-én Körömben, az egyik helyi boltban a gyanúsított odament 71 éves nagymamájához, akitől pénzt kért. Az idős asszony megtagadta unokája kérését, és a pénztáros által visszaadott papírpénzzel – amit ökölbe szorított kezében tartott – kifelé igyekezett a boltból.

Unokája azonban megragadta az idős asszony kezét, majd ujjait szétfeszítette, és abból ötszáz forintot magához vett, majd elszaladt.

Az asszony – aki egyébként haragos viszonyban van unokájával – szégyenében nem kért a helyiektől segítséget, feljelentését is csak másnap délután tette meg a rendőrkapitányságon. A rendőrök a feljelentést követően rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt.

A rabló unokát a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztéssel élnek letartóztatásának indítványozására is az illetékes ügyészség felé.

Borsodihir.hu

Megosztás

Related posts