Brutális tűzben égett ki egy kamion Bánrévénél (videóval)

Teljes terjedelmében égett egy kamion pótkocsija csütörtök este Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 26-os főút bánrévei szakaszán. A tűzhöz Ózdról érkeztek ki a hivatásos tűzoltók, akik két habosított vízsugárral oltották el a lángokat, majd hozzáláttak a tűzoltási utómunkálatokhoz. Az eset a határátkelőtől nem messze történt. Az eseményeket többen is rögzítették mobiltelefonos kamerákkal, melyeket weboldalunkon is megmutatunk önöknek.

Read More

A Jobbik jelöltjét indítja az ellenzék a 6. körzetben, és két év múlva is összefognak

Az ellenzéki pártok, meghallva a választóik akaratát, a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre, és arról is döntöttek, ki indul Koncz Ferenc megüresedett parlamenti székéért az időközi választásokon BAZ-megye 6. körzetében. Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy két év múlva mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország…

Read More

Őrizetbe vette a NAV egy milliárdos állami támogatást szerző cégcsoport vezetőjét

Bajáki Edét vélhetően azért vették őrizetbe, mert az egyik cégnél nem teljesítették a 7 milliárdos állami támogatásért cserébe vállaltakat. Kedd hajnalban őrizetbe vette a NAV a kerekegyházi élelmiszeripari cégcsoport irányítóját és tulajdonosát, Bajáki Edét – értesült a 24.hu több forrásból. A NAV munkatársai ezután kedd reggel megjelentek a cégcsoport telephelyén is, ahol iratokat szedtek össze, számítógépeket gyűjtöttek be, IT-mentéseket végeztek, benéztek a raktárakba, irodákba. A razzia szerdán folytatódott. Bajáki Edével együtt még három ember őrizetbe került, letartóztatásukról a bíróság dönt. A lap elérte Bajáki ügyvédjét, aki azt mondta, védence ártatlannak tartja magát, és tanulmányozzák a…

Read More

A magyar fiatalok átlagosan 27 évesen hagyják el a fészket és állnak teljesen a saját lábukra

A magyar 25 és 34 év közötti fiatalok 40 százaléka otthon él, ami magasabb, mint az uniós átlag – derült ki az Eurostat legújabb adataiból. A statisztikák szerint a magyar fiatalok átlagosan 27 éves korukban költöznek ki a családi házból. Az Eurostat a 2019-es adatokat elemezte, az uniós országok között óriási különbség van. Legfiatalabban, 18 éves koruk körül a svéd fiatalok költöznek el, őket követik a dánok, 20 évvel. Kiderült az is, a 25–34 éves korú dánok 4 százaléka él a szüleivel, a finneknél az arány 4,8, a svédeknél pedig 5,7…

Read More

Jóval alacsonyabb inflációhoz mérte az állam az új nyugdíjat

Januárban még 2,8 százalékos inflációval számolt a magyar kormány, ehhez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint ugyanis csak júliusban 3,8 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak. Az élelmiszerek háromszor gyorsabban drágulnak, 7,8 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak és szakértők szerint akár 10 százalékkal is drágábbak lehetnek az élelmiszerek. Márpedig az élelmiszerek nagyobb súllyal szerepelnek a nyugdíjasok és az alacsony keresetűek kosarában. Így a nyugdíjas infláció mértéke eléri a 4,3 százalékot – írta az Mfor.hu. A lap számítása szerint az infláció és a nyugdíjak mértékének különbségéből adódó, az államkasszában maradó összeg 32 milliárd forintot tesz ki…

Read More

Aranyérmes lett Londonban a magyar Opera Gin

Magyar ginként a legkomolyabb nemzetközi szakmai elismerést szerezte meg az Első Magyar Gin Manufaktúra terméke, az alig másfél éve piacon levő Opera Gin Budapest. Az újpesti főzde a Londonban 1969 óta minden évben megrendezett Nemzetközi Bor és Párlat Versenyen (IWSC – International Wine & Spirit Competition) nyert kiemelkedően magas pontszámmal aranyat a párlat (Spirit) kategóriában. A vaktesztelés során az Opera Gin a maga kategóriájában a lehetséges 100-ból a London Dry Gin kategória 4. legmagasabb pontszámát jelentő 96 pontot érte el a 224 indulóból. A versenyre több mint 800 gint neveztek. Többszáz éves világmárkákat is…

Read More

Visszaülni az iskolapadba? Ez nem csak gyerekeknek való

Sok fiatal felnőtt szinte fellélegzik, amikor sikerül elvégezni az egyetemet, vagy a főiskolát és ezzel kiléphetnek a nagybetűs életbe. Sokak számára ugyanis akkor kezdődik el igazán a felnőtt lét, amikor a bizonyítvány a kezükben van és el kezdenek munkát keresni. Azonban ki hosszabb, ki rövidebb időn belül ráébred, hogy bizony egyetlen egyetemi, vagy főiskolai diploma semmire sem garancia, hiszen olyan sok minden változik az életben, így a munkakörlényeink és más olyan aspektusok is, amelyek hatással vannak a munkánkra, kvázi az életünk nagy részére. Majd telnek az évek, és sokan belátják,…

Read More

Keresi a rendőrség a miskolci nőt, aki ingyen akart vásárolni a Tescóban

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján június 10-én a kora délutáni órákban Miskolcon, a Szentpéteri kapuban található bevásárlóközpontban egy asszony televásárolta bevásárlókocsiját, majd fizetés nélkül kívánta az üzletet elhagyni. A nőt a biztonsági szolgálat munkatársai feltartóztatták, a fizetés nélküli árukat tőle visszavették. Az elkövető nőről az áruház biztonsági kamerája felvételeket készített. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a felvételen látható ismeretlen nőt, illetve a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját…

Read More

Rétvári: Megtette hatását a chipsadó és a mindennapos testnevelés

Az Eurostat adataira hivatkozva azt állítja Rétvári Bence, hogy nőtt Magyarországon az egészségben eltöltött évek száma. Szerinte a javuló adatok többek között a mindennapos testnevelésnek és a menzareformnak is köszönhetőek – írja a HVG. Az Eurostat felmérése szerint tíz év alatt hét helyet javított Magyarország az egészségben eltöltött évek számában – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Az egészségben eltöltött évek száma olyan mutató, amely a várható élettartam minőségét vizsgálja, megmutatja, hogy mennyi egészségkárosodástól, betegségektől mentes életévre számíthatunk. Magyarországon 2010 óta sokat javult a helyzet e tekintetben:…

Read More

Kazincbarcikán és több nagyvárosban rossz a levegőminőség

Ismét többfelé magas a levegő ózontartalma, emiatt 17 településen kifogásolt a levegőminőség. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján csütörtökön közzétett térkép szerint az érintett települések: Budapest, Szombathely, Sarród, Mosonmagyaróvár, Ajka, Veszprém, Székesfehérvár, Komló, Százhalombatta, Tököl, Kecskemét, Salgótarján, Eger, Oszlár, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Hernádszurdok. Az elmúlt időszakban az NNK többször is felhívta a figyelmet a magas ózonkoncentrációra. A tisztifőorvosi Facebook-oldalon korábban azt írták: a déli, kora délutáni órákban a koncentráció jellemzően magas, emiatt a krónikus légúti betegségben szenvedők légúti irritációt, légzési nehézséget, köhögést tapasztalhatnak. Ezért az asztmában vagy más légzőszervi betegségben szenvedőknek…

Read More