Tragédia Borsodban – bányatóba fulladt a 13 éves kisfiú, testvérei nem tudták már megmenteni

Megosztás

Komoly felelőtlenség a köztudottan veszélyes bányatóba menni fürödni úgy, hogy az ember még úszni sem tud. Boldván is ezért történt a tragédia, két kisebb testvér is fuldokolni kezdett, az egyiküket még sikerült kimenteni, a másikuk azonban menthetetlenül elsüllyedt és életét vesztette. Ráadásul a családban már nem ez az első tragédia ugyanezen okból.

A bátyja hiába próbálta megmenteni azt a 13 éves gyermeket, aki nemrégiben belefulladt a Borsod megyei Boldvához közeli bányatóba. A családban nem ez az első, hasonló tragédia.

A kisfiú a két testvérével együtt fürdött a Boldvához közeli bányatóban, úszni viszont nem tudott. A hirtelen mélyülő vízben ezért nem sokkal később a két legkisebb testvér fuldokolni kezdett, s a bátyjuk próbált segíteni nekik. „A legnagyobbik testvérük az egyiket ki tudta húzni, de a másiknak beakadt a hínárba a lába, így nem tudta kihúzni” – mondta a család egyik ismerőse a Tényeknek.

Bár a testvéreit menteni próbáló fiú azonnal segítséget hívott, a 13 éves kisfiú végül elmerült a tóban, s a búvárok már csak a holttestét találták meg.

A tragédia következtében a boldvai család teljesen összetört, néhány éve ugyanis egy másik hozzátartozójuk is hasonlóan lett a bányató áldozata.

A hatóságok minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy a bányatavakban veszélyes fürödni, sőt, a legtöbben tilos is. „A bányatavak azért is különösen veszélyesek, mivel kotort a fenekük, ami azt jelenti, hogy a dobókanalas megmunkálás során rögtön a partnál már akár három-négy méter mély is lehet a víz, amely hirtelen mélyül” – mondta a Tényeknek Lehoczki László, mentőcsoport vezető.

A tiltást viszont sokan megszegik, így szinte minden évben történik ehhez hasonló tragédia.

Blikk.hu

Megosztás

Related posts