Szép lassan kibukott, hogy nincs is kész terv az Y-híd építésére, ami van, az is problémás – a kivitelező pedig Fidesz-közeli

Megosztás

Nagy a bizonytalanság és az egyet nem értés. A sokmilliárdos szerződést már aláírták a kivitelező céggel, pedig a tervek még rengeteg helyen hiányosak és buktatókat tartalmaznak. Ez így nehéz lesz.

Állítólag már ötven évvel ezelőtt elkészültek a tervek a miskolci belváros egyik zsúfolt szakaszának a tehermentesítésére. 2012-ben már számok is elhangzottak a madártávlatból a formája alapján elnevezett Y-híd, valamint a 3-as számú főközlekedési út belterületi szakaszának megépítésével kapcsolatban. Az ötlet 2015-ben, a Modern Városok programjának kapcsán bukkant fel ismét, amikor Miskolccal kapcsolatban Orbán Viktor beszélt az Y-híd felépítéséről, továbbá a Tiszai pályaudvaron megvalósuló intermodális csomópont kialakításáról, ami az Y-híd után található. Az Y-híd kiegészítő elemeinek tervei időközben eltűntek a süllyesztőben, így ma nincsenek ismert tervek arra, hogy a hídról lezúduló forgalom hogyan csatlakozik a főútvonalakhoz, és ez megkérdőjelezi az egész terv létjogosultságát.

Pár hete kiraktak egy táblát a helyszínen, amin az szerepel, hogy az építkezés kezdete 2019. Jelenleg a föld alatt lévő közműkiváltás folyik, ami pár hete – vagyis már 2020-ban – kezdődött el.

Az alapkövet még az előző, fideszes városvezetés rakta le, és persze megpróbálta a kampányában felhasználni, de miután elbukták a várost, csend lett.

Az új ellenzéki városvezetés pedig rögtön átlátta, hogy az építkezés okozta, évekig tartó közlekedési káosz nem sok jóval kecsegtet számára, egyébként pedig az készülő Y-híd torzó formájában nem sokat fog segíteni a város közlekedési gondjain. Így aztán láthatóan próbálnak kimaradni az egészből.

A környékbeliek az első pillanattól kezdve nem voltak kibékülve az egész ötlettel, de a szélesebb közönség akkor szembesült a tervekkel – jobban mondva a még nem is létező tervekkel -, amikor az egyik internetes portál kiderítette, hogy nem lesz biciklisáv a hídon és a hozzá tartozó utakon.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) a Kerékpáros Miskolc Egyesület azon kérdésre, hogy mutassanak már valami rajzot, képet arról, hogy hogyan fog a környezetébe illeszkedni a Y-híd és a hozzátartozó utak, legutóbb azt válaszolták: “a Miskolc tehermentesítő út előkészítése a korábbi években megtörtént, amely 4 szakaszt foglal magában. A kiviteli tervdokumentáció rendelkezésre áll a Miskolc Tehermentesítő út I., III. és IV. szakasz vonatkozásában, a II. szakasz (Y-híd) kapcsán pedig engedélyezési tervdokumentáció és építési engedély.  (…) Az említett 4 szakasz közül jelenleg csak az első két ütem valósul meg, ezért a tehermentesítő út tervdokumentációjának felülvizsgálata szükséges (kiemelten a forgalomtechnika vonatkozásában), annak érdekében, hogy az egyes szakaszok önállóan is forgalomba helyezhetők legyenek a forgalombiztonság kiemelt figyelembe vétele mellett.”

“A Vállalkozó jelenleg a tervek felülvizsgálatát, valamint azok illetékes szervekkel történő egyeztetését végzi. A végleges tervek várhatóan 2020 év végére készülhetnek el”

– közölte a NIF Zrt.

Ennek ellenére a kivitelező már megvan. A He-Do Kft. végzi majd a munkát nettó 13,5 milliárd forint értékben.

Sokakban felvetődött, ha nem tudni, hogy mit kell építeni, arra hogyan lehet ajánlatot adni? A kis Közgépként is emlegetett HE-Do Kft. tulajdonosa a területén, Észak-Magyarországon – a helyi közbeszéd szerint – számíthat a Fidesz regionális igazgatójának, Bíró Márknak a támogatására. Dobróka Tamás nem csak autópálya-építésben gondolkodott, hanem a médiában is: több városban nyert el rádiós frekvenciát. A He-Do Kft. újította fel tavaly Miskolcon a város egyik fontos útvonalát, amelyet az idén részlegesen le kellett zárni garanciális munkák miatt.

A helyiek tiltakoznak, az önkormányzat kapitulált

Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke szerint az Y-híd és környékének tervei szembemennek a világtrendekkel. Bringasáv nélkül manapság már sehol nem építenek városi utakat, sőt egyre több városi utat alakítanak át úgy, hogy bringások is tudják használni. “Többször kértünk közérdekű adatokat a NIF-től, de csak csepegtetik az információkat, és élnek a járványhelyzet miatt megnövekedett válaszadási határidőkkel” – mondta az Átlátszónak. Az elnök még nem hallott az Y-híd projekt folytatásáról. A jelenlegi helyzet szerint a hídról lejövő út egy ledózerolt, egykori nyomortelep közepén fogja elérni a talajszintet, ahonnan sehova nem vezet út.

A járványhelyzetre tekintettel csak online tartott lakossági fórumot a NIF Zrt, ahol lesöpörték a bringaúttal kapcsolatos, valamint a többi, felmerült kérdést is, ezért a környéken élők tiltakozó petíciót köröztetnek. Leveleznek az országgyűlési képviselőkkel, írtak a polgármesternek, demonstrációkat hirdettek.

“A 3. Sz főút belterületi szakaszának a Vörösmarty útra terelése jelentős környezeti terhelést és életminőség romlást eredményez az érintett lakóövezetben. Az előzetes vizsgálati dokumentáció szerint a zajszint az érintett területen már most is meghaladja a határértéket, ez tovább növekedne a tervezett beruházás megvalósulásával. Ugyanez vonatkozik a levegőterhelésre, az ismerten magas porkoncentráció további növekedésére lehet számítani. A környezeti hatástanulmány egyértelműen leírja, amit józan ésszel könnyű belátni: a tervezett beruházás környezeti hatása egyértelműen negatív, a gazdasági hatása pedig limitált és esetleges”, írják az Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport facebook-oldalán.

Aggódnak a két városrésznek, Martinkertvárosnak és Szirmának a lakosai is, akiket az építkezés két évre elvág Miskolctól, és csak egy hosszú kerülőúton juthatnak be a városba. Egy névtelenséget kérő tiltakozó az Átlátszónak elmondta:

“lehet látni, hogy az egyetlen cél a 13,5 milliárd elköltése, de ha lehet, akkor ebből hagyják ki a miskolciakat. Ha pedig még nincsenek kész tervek, akkor hallgassák meg az ott lakók véleményét.”

Érdekes Miskolc ellenzéki városvezetésének az álláspontja. Nem akar tudni az egész problémahalmazról, alátámasztva azt a széles körben elterjedt véleményt, hogy a NIF Zrt. akkora hatalom manapság, hogy egy egyébként beszorított helyzetben lévő ellenzéki nagyváros inkább csendben marad egy kilátástalannak tűnő konfliktusban. Amikor pár hete felmerült, hogy egy belvárosi park egy része és sok fa áldozata lesz az építkezésnek, annyit válaszoltak kérdésünkre: “az Y-híd nem városi beruházás, éppen ezért minden ezzel kapcsolatos részletről a NIF Zrt.-t kellene kérdezni. Üdvözlettel: Miskolci Városháza sajtó”.

Atlatszo.hu

Megosztás

Related posts