Pár napos kiskutyát mentettek a sajószentpéteri rendőrök

Lakossági bejelentés érkezett 2020. augusztus 5-én 23 óra után egy férfitól, aki elmondta, hogy az egyik sajószentpéteri kereszteződésben a fűből nyüszítő hangot hall. A járőrök azonnal a megadott címre mentek, ahol rövid keresés után egy mindössze pár napos kiskutyát találtak. A kisállatot bevitték a rendőrőrsre, ahol gondoskodtak ellátásáról. Az egyenruhások másnap felvették a kapcsolatot, egy helyi hölggyel, aki a település önkéntes állatvédője, és részére átadták a 24 órás ellátást igénylő kiskutyát. A nap folyamán az állatvédő hölgy részére a rendőrök által megjelölt településrészről további öt kiskutyát – feltehetően az éjszaka…

Read More

Borsodban több ponton iskolatáskákat, írószereket gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek iskolakezdésére

Iskolakezdési gyűjtőakcióba kezdett a CsodaCsoport Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Augusztus 25-ig országszerte 85 gyűjtőponton várják az írószerekkel, füzetekkel megtöltött iskolatáskákat. A #CsodaTáska elnevezésű országos akcióban a Szeretetszolgálat arra kéri a jószándékú embereket, hogy egy használt, de jó állapotban lévő iskolatáskát töltsenek meg alsós vagy felsős gyerekek számára hasznos iskolaszerekkel, és juttassák el a gyűjtőpontokra vagy küldjék el a Szeretetszolgálat raktárába. Az Észak-Magyarországi Régióban többek között Miskolcon, Ózdon, Sátoraljaújhelyen, Tokajban lehet leadni a táskákat.

Read More

Human Rights Watch: életeket veszélyeztetnek a magyar egészségügy hiányosságai

Felkészületlen állapotban érte a magyar közegészségügyi rendszert a koronavírus-járvány, áll a Human Rights Watch jelentésében. A riport kiemeli: a hiányosságok emberéleteket sodornak veszélybe. A Human Rights Watch az állami kórházakban meglehetősen rossz körülményeket talált: hiányzik a szappan, a kézfertőtlenítő, a helyiségek nincsenek megfelelően takarítva, hiányos az egészségügyi dolgozók és betegek megfelelő higiéniai ellátmánya és személyi védőfelszerelése. Nincs elegendő egyágyas szoba a fertőzésgyanús vagy igazoltan fertőzött betegek elkülönítésére. A kórokozók mikrobiológiai vizsgálatai nem kielégítőek, sokat kell várni az eredményre. Hiányoznak a kórházi fertőzésekkel, illetve az azokból fakadó halálesetekkel kapcsolatos megbízható adatok és statisztikák.…

Read More

24 új fertőzött és két idős halottat regisztráltak

24 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak péntekre, két idős, krónikus beteg hunyt el a betegségben – írja a kormányzati tájékoztató oldal. Veszprémben 4, Somogyban és Budapesten egyaránt 5 fő volt a növekmény, más megyékben egy-két fővel oszlik meg az új fertőzöttek állománya. Az elhunytak száma ezzel 602-re emelkedett. A gyógyultak száma 3464, jelenleg 555 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Közülük 34 százalék budapesti. 72 koronavírusos beteg van kórházban, hatan lélegeztetőgépen. Péntektől zöld helyett sárga besorolást kapott Spanyolország az ottani járványhelyzet súlyosbodása miatt.

Read More

Fekete-Győr Gyurcsánynak: Az ellenzéki együttműködés egyik feltétele, hogy nem manipulálunk hangfelvételeket

Balatonőszödön készült képpel üzent Gyurcsány Ferencnek Fekete-Győr András. A DK elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében daganatos betegséghez hasonlította a gödi polgármester körül kirobbant ügyet, amit a Momentum szerint egy manipulált hangfelvétel váltott ki. Erre reagált Feteke-Győr. „Az ellenzéki együttműködés egyik feltétele: NEM MANIPULÁLUNK hangfelvételt tisztességes emberek lejáratása céljából. Ha pedig manipuláltunk, és azt a Demokratikus Koalíció pártközpontjából tettük, mielőbb gondoljuk át szerepünket nemcsak az ellenzéki együttműködés, de a magyar politikai kultúra gyökeres megújítása szempontjából is” –  írta a Momentum elnöke a kép mellé szintén a Facebookon. Mint ismeretes, Balatonőszödön van az MSZP üdülöje, és itt…

Read More

Egymilliárd forintból 14 kilométernyi kerékpárút épül megyénkben

A mezőkövesdi székhelyű Szilvási Kft. végzi Mezőkövesd–Bogács-Cserépfalu–Bükkzsérc szakaszon a 14 kilométer hosszú kerékpárút építését, emellett felfestenek 6,62 kilométer kerékpárutat nettó 1 milliárd 23 millió forintért. Az augusztus 6-i Közbeszerzési Értesítő szerint a projekt keretén belül így összesen 20,6 kilométeren dolgoznak majd a szakemberek. A munkálatok során kijelölik a kerékpáros nyomot, földmunkákat végeznek, 8,6 kilométeren közúttól elválasztott, önálló 2×1 sávos bicikliutat építenek, 141 méteren elválasztás nélküli gyalog- és kétirányú kerékpárutat, 1,1 kilométeren önálló kerékpárutat, 2×1 sávval, kiemelt szegéllyel. Emellett kábeleket, közvilágítási oszlopot helyeznek át, távközlési hálózatot helyeznek védelembe. Az önálló külterületi…

Read More

Bemutatkozott Orbán “szupercsapata”, a járványügyi bevetési egység

A kormány által megalakított speciális egység feladata a a fertőzési gócpontok lokalizálása és a vírus továbbterjedésének megakadályozása – hangzott el a pénteki budapesti, sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatón. Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa hangsúlyozta: Magyarország ugyan sikeresen védekezett a járvány első szakaszában, ám a járványveszély nem múlt el. A veszélyhelyzet megszüntetése után létrehozták a járványügyi bevetési egységet. Elmondta: az egység feladata az együttműködő szervezetek – a honvédség, a katasztrófavédelem, a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat – munkájának koordinálása és az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítása. Munkájukat az ügyeleti…

Read More

Közel 100 ezer forintba kerül a koronavírusteszt egy magyar kórházban

Egészen pontosan 96 460 forintba kerül egy PCR-teszt elvégeztetése a hódmezővásárhelyi kórházban – írja a hvg.hu. A lap emlékeztet, hogy augusztus elseje óta a sárga vagy piros besorolású országokból hazatérőknek nem az állam állja a koronavírusteszteket, hanem maguknak kell kifizetniük, ha nem akarnak két hétig karanténban lenni. A tesztek költségeiről a központi tájékoztató szerint az egészségügyi szolgáltatók saját hatáskörben dönthetnek. A PCR-teszt költségét a Nemzeti Népegészségügyi Központ 30 ezer forintra lőtte be. A hódmezővásárhelyi kórházban ugyanakkor 96 450 forintba kerül egy PCR-teszt elvégeztetése – szúrta ki a hodpress.hu. A sárga…

Read More

Hőhullámmal folytatódik az augusztus

Európában és Magyarországon is beköszönt a tartós hőség – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán. Azt írták: stabil anticiklon épül ki a kontinens nagyobb részén, ami klasszikus nyári időt, Európa egyes részein hőhullámot is okoz. Az anticiklonok az óramutató járásával megegyező irányban örvénylenek, aminek jelentős következményei vannak: a magasnyomás nyugati oldalán dél felől nagyon meleg levegő áramlik Spanyolország, Franciaország térségébe. Azokon a tájakon jelenleg is több helyen 35-40 Celsius-fokos csúcsokat mérnek, és mérséklődés nem is várható egy ideig. Magyarország az anticiklon déli peremén helyezkedik el, így ide egyelőre…

Read More

Balatoni villából a rács mögé került a magyar milliárdos

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben. A hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla pénteken az MTI-nek elmondta, a vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember letartóztatásban van, ügyvédje is gyanúsított – közölte. Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel. Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis…

Read More