Még az egészségügyi és pszichológiai szűrőn sem ment át az iskolaőrnek jelentkezők kétharmada

Megosztás

Július végéig összesen 1409-en jelentkeztek a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után pedig augusztus 3-án 497-en kezdték meg a képzést – válaszolta a Népszavának az Országos Rendőr-főkapitányság.

A pályázók kétharmada tehát már a tanfolyam előtti szűrőn sem jutott át – hogy hányan voltak azok, akiket kiszórtak, és hányan azok, akik saját maguk nem akarták folytatni, az nem derül ki a válaszból. A többieknek következhet az egy hónapos gyorstalpaló: ezen a résztvevőknek 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamon kell részt venniük. A modulok mindegyike vizsgával zárul.

A közel ötszáz emberből, aki eljutott a képzés megkezdéséig, 422 főt intézményi szolgálatra, 75-öt pedig helyettesítésre osztanának be. A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni, ezt pedig a képzést megkezdők számadatai alapján nagyon szűkösen tudják majd teljesíteni.

hvg.hu

Megosztás

Related posts