Konzultációs ívek és aláírások gyűjtése az Ónodi Vásárban

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja BAZ megyei szervezete vasárnap még a Miskolci Régiségvásáron állította fel standját, csütörtökön pedig egy országgyűlési képviselővel megerősítve az Ónodi Vásárban gyűjti a konzultációs íveket és az aláírásokat. A szervezet által létrehozott Facebook-esemény felhívása az alábbi módon hívja meg az árdeklődőket: “Látogasson el csütörtök délelőtt az Ónodi Vásárra, tekintse meg az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvényét, közben találkozzon és beszélgessen Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselővel, az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnökével!Ne felejtse otthon kitöltetlen konzultációs ívét, és írja alá petíciónkat az alapvető élelmiszerek, köztük…

Read More

Óriási robbanás, sok halott, ezrek sérültek meg (videóval)

Egy tűzijátékraktár repült levegőbe a libanoni főváros kikötőjében, a bejrúti esetet kamerák is rögzítették. A CNN a helyi hírügynökségre hivatkozva azt írta, egy kikötőben található tűzijátékraktár repült levegőbe. Twitteres beszámolókban két robbanásról írnak, több épület is megsérült. A helyi sajtóban arról írtak, hogy a robbanás helyszínétől 10 kilométerre levő házak is megsérültek. A CNN szerint Szaad Hariri volt miniszterelnök rezidenciájában is komoly károk keletkeztek. A hatóságok eddig 10 halálos áldozatról beszélnek, de várhatóan ez a szám nőni fog. Michel Aoun libanoni elnök kivezényelte a katonaságot az utcákra, hogy a mentésben segítsenek, illetve a rendet fenntartsák.…

Read More

Magyar Közút: Hatalmas eső jön, csak indokolt esetben induljanak útnak!

A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy az ország viharral érintett területein csak indokolt esetben induljanak útnak. A várható jelentős mennyiségű csapadék miatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy az intenzív csapadékkal érintett területeken csak indokolt esetben induljanak útnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb előrejelzései alapján kedden és szerdán nagyobb mennyiségű csapadék várható több megyében is. Zivatarveszély miatt a nap folyamán további másodfokú riasztások várhatók Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében. A többi…

Read More

Nyolcadik alkalommal is megrendezik a PET kupát, ahol hulladékból készült hajókkal szedik a Tisza szemetét

A koronavírus-járvány ellenére idén is a tervek szerint indult a PET-Kupa felső tiszai versenye. A versenyzők kilenc nap alatt hajót építenek maguknak, majd ezekkel összegyűjtik az árterekben felhalmozódott szemetet. A versenyt az nyeri, aki a legtöbb hulladékot halássza ki a vízből, és szed össze a vízparton. „A lényeg az, hogy hulladékból készült hajók alkotják a csapatnak a központját, ők veszik a fedélzetre azt a műanyagot, amit az erdőből, illetve a vízből a csapatok összeszednek. Ezeket a hulladékzsákokat utána mi átvesszük és pontozzuk. Nagyon pontosan követjük, hogy melyik csapat mennyi hulladékot gyűjtött. A…

Read More

Kötelező lesz maszkot viselni a Miskolcot is érintő Tour de Hongrie kerékpárverseny nézőinek

A Magyar Kormány múlt csütörtöki bejelentése kapcsán Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője kifejtette, mennyiben érinti a koronavírus-járvány miatti ötszáz fős rendezvénykorlátozás az augusztus 29-én rajtoló Magyar Körversenyt. Közleményük szerint: „A Tour de Hongrie szervezői is fontosnak tartják, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a nézők és a versenyzők, ezért a versenyünkön néhány korlátozás bevezetésére kerül majd sor. Azokon a helyeken, ahol viszonylag kis területen nagyobb tömeg gyűlne össze, létszámkorláthoz kötjük majd a belépést, ez elsősorban az egyes szakaszok célterületeit és a díjátadók előtti területet érinti – mondta Eisenkrammer…

Read More

A veszélyhelyzet pozitív irányba változtatta meg az élelmiszer-fogyasztásunk

Egészség- és környezettudatosság váltja fel a tömegfogyasztást, amelynek kulcsszereplője az aktivista fogyasztó – derült ki a Cetelem Körkép 2020 nemzetközi felmérésből, melyet a Cetelem Bank saját ügyfélkörében végzett júniusi felmérése is megerősített. A bank tizenöt európai országban végzett felmérésében minden második ügyfél állította, hogy a vírushelyzet hatására sokkal jobban átgondolja, mire ad ki pénzt, és a kitöltők 84%-a sorolta magát a tudatos, felelős vásárlók közé. Ezt a vásárlói magatartást a kutatás tanulsága szerint a legtöbben a felesleges termékek kerülésével és az árak összehasonlításával azonosítják, de a vírus a maszkviseléssel is tovább…

Read More

Bizonyították, hogy lassíthatja a koronavírus terjedését az itthon is kötelező BCG-oltás

A koronavírus-járvány terjedésének korai szakaszában felmerült, de például a Semmelweis Egyetem is ismertetett egy epidemiológiai vizsgálatot, amely szerint a tuberkulózis ellen védő BCG-oltás védettséget ad a Covid-19 betegség ellen. A WHO ezt azonban bizonyító erejű kutatás hiányára hivatkozva áprilisban cáfolta. A közleményük szerint emberekkel és állatokkal végzett kísérletek egyaránt bizonyítják, hogy a BCG-vakcinának a célzott betegségen kívül van hatása az immunrendszerre, de ezeket nem írták körül alaposan, és a klinikai jelentőségük sem ismert. Az American Association for the Advancement of Science (AAAS) nevű non-profit tudományos szervezet most publikált egy tanulmányt,…

Read More

Nem választanak szépségkirálynőt a koronavírus miatt

Elmarad idén a Magyarország Szépe verseny, a nemzetközi koronavírus-járvány miatt ugyanis a Miss World jogtulajdonosa 2021-re halasztja a szépségverseny világdöntőjét. Mivel az egészség megőrzése az elsődleges, ezért a Magyarország Szépe versenyigazgatói minden szempontot mérlegelve azt a döntést hozták, hogy idén nem tartják meg a Miss World Hungary szépségversenyt – közölte augusztus 3-án a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a válogatón az előzsűri által legszebbnek ítélt 20 lány kapott volna lehetőséget, hogy egy kéthetes táborban felkészüljön a megmérettetésre. Közülük 16-an szerepeltek volna a Duna Televízió nagyszabású, élő…

Read More

Nem fellebbez a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, jogerős az ítélet

Visszavonta a fellebbezést a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje, így az első fokon kiszabott büntetés jogerőssé vált, az eljárás nem folytatódik másodfokon – közölte kedden a Fővárosi Törvényszék a 24.hu cikke szerint. Kaleta korábban mindent beismert a bíróságon, ügyvédje azzal védekezett, hogy védence mélyen vallásos és óriási lelkiismeret-furdalás gyötri. A Budai Kerületi Bíróság július 1-jén egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Kaletát, akinek 540 ezer forintos pénzbüntetést kell megfizetnie. A vád szerint a volt perui nagykövet több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt a laptopján – írta a 24.hu. A…

Read More

Bábelőadás készül Trianonról

L. Simon László volt kulturális államtitkár a Facebookon posztolt nemrég egy videót, melyből kiderül, hogy Trianonról írt balettelőadást. Zajlik a „Trianon” balettünk zenei felvétele – olvasható a poszt mellett. A stúdiófelvételen az Óbudai Danubia Zenekar játszik, a Székesfehérvári Balett Színház bemutatója a Nemzeti Táncszínházban lesz december 1-jén, a román nemzeti ünnep, a Nagy Egyesülés Napján. L. Simon László a 444 megkeresésére elmondta, Egerházi Attila barátjával régóta tervezték, hogy csinálnak együtt valamit. “Tőlem jött az ötlet, pontosabban onnan, hogy Egerházi Attila barátommal régóta terveztük, hogy csinálunk együtt valamit. Írtam egy történetet, egy jelenetekre…

Read More