Több oktató is felmondott, miután a kormány Vidnyánszkynak adta a Szín- és Filmművészeti Egyetemet

Megosztás

A sajtóból ismertük meg a leendő fenntartónkat – a Színház- és Filmművészetért Alapítványt – irányító kurátorok névsorát – írta a hétvégén kiadott közleményében a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szenátusa. A közleményt amiatt adták ki, mert pénteken kiderült, hogy Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke. Rajta kívül a kormány által összeállított kuratórium tagjai lesznek:

  • Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója,
  • Lajos Tamás operatőr-producer,
  • Rátóti Zoltán színész-rendező,
  • Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója (Orbán Viktor milliárdos felvidéki barátja).

Az SZFE szenátusa szerint „a névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerünket nem vette figyelembe. Szemben a korábban lebegtetett lehetőséggel az egyetem egyetlen képviselője sem kapott helyet a testületben. A kuratórium nem ismeri az SZFE valós működését. Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki nyilatkozataival évek óta következetesen és céltudatosan rombolja egyetemünk hírnevét. A kuratórium további tagjainak ugyanakkor nincs számot tevő felsőoktatási tapasztalata.

Mindezek együttesen ismét azt bizonyítják, hogy esetünkben a modellváltás valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása.”

A kuratóriumi elnökség névsorát látva az SZFE több oktatója is lemondott megbízatásáról. Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője egy, Facebookra kitett posztban vette végig, mennyiben felel meg a helyzet az SZFE vezetésének a kormány felkérésére készített szempontjainak, és arra jutott, hogy nagyjából semennyire.

„Mivel a kinevezett kuratórium az egyes részszempontrendszereknek sem felel meg, s így összeségében hatványozottan alkalmatlannak tűnik az egyetem által előzetesen megfogalmazott és kommunikált elvárásrendszernek, kollektív szerepvállalásuk számomra objektíve elfogadhatatlan. Belátva azonban, hogy a miniszteri döntés megmásítására nincsen ráhatásom, a kuratórium személyi összetétele, az abból kiolvasható hatalmi szándékok, a modellváltás elve és gyakorlati megvalósítása elleni tiltakozásul egyetemi oktatói megbízásomról és egyéb funkcióimról ezennel lemondok” – írja a poszt végén.

444.hu

Megosztás

Related posts