Sokkoló videó került elő a benzinkutas tömegverekedésről – videó, 18+

Egy szürke autó felöklelt egy bandatagot, később pedig áthajtott egy másikon.

Új felvételeket közölt a rendőrség a csütörtöki, gyilkossággal végződő érdi vendettáról.

A videó az egyik benzinkútnál történtek egy részletét mutatja be. Ebben látható, hogy egy szürke autó valósággal felöklel egy férfit, és métereken keresztül szállítja a motorháztetőjén, később pedig áttolat egy másik személyen. Az esetet több kameraállásból is megmutatják, az egyiken látszódik, hogy a szürke autó több, a helyszínen tartózkodó kocsiba is belehajt. Egy harmadik kameraállás azt mutatja meg, ahogy a két banda tagjai kövekkel és botokkal esnek egymásnak, verekednek.

Ez utóbbi részlet már látható volt a police.hu által közölt korábbi videóban.

Egy Pest megyei és egy Fejér megyei társaság tagjai csütörtök este verekedtek össze Érden egy benzinkútnál. A vita közben szúró- és vágóeszközök, kövek és lőfegyver is előkerült, egy 50 éves férfi pedig meghalt. A rendőrség péntek reggel azt közölte, hogy elfogták azt a 36 éves férfit is, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.

A rendőrség pénteken sajtótájékoztató tartott, amelyen elmondták, hogy vélhetően két család nézeteltérése fajult vitáig, majd erőszakig. A hatóság 12 fővel szemben indítottak eljárást csoportosan, felfegyverkezve elkövetetett garázdaság, egy fővel szemben pedig emberölés miatt. A rendőrség a sajtótájékoztatón nem mondta el, hogy az 50 éves férfi pontosan mitől vesztette életét.

A rendőrség közlése szerint két ember életveszélyes, három fő súlyos, míg hét fő könnyű sérülést szenvedett.

Related posts