Merkely: Lesz második hullám, csak nem tudni, mikor

Megosztás

Viszont még egyszer nem lehet úgy bezárni az országot, mint tavasszal – erről beszélt a SOTE rektora az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában.

Merkely Béla szerint a vírusnak nem jó a nyári nagy meleg, de hangsúlyozta: nincs ellentmondás eközött és az Öböl-menti országok nyári, riasztó mutatói között, hiszen itt a forróság elől zárt térbe, légkondicionált épületekbe menekülnek az emberek, ezekben a terekben pedig nyáron is terjed a vírus, ott viszont, ahol kontinentális nyár van, és az emberek sok időt töltenek a szabadban, valóban visszaszorult a fertőzés.

A második hullám időpontját így befolyásolhatja az is, ha lehűl a levegő, a gyerekek iskolába mennek, a szülők zárt térben dolgoznak, mert ezek felgyorsíthatják a fertőzés terjedését. A rektor szerint az országot nem lehet még egyszer úgy lezárni, mint tavasszal. Fontos ugyanakkor, hogy mennyire fogadja el és tartja be a lakosság a vírus terjedésének lelassítása érdekében hozott intézkedéseket, amelyekkel késleltethető lehet a második hullám akár addig is, amíg a vakcina nem érkezik meg. Így a maszkhasználat fontos azért, hogy ne fertőzzünk és ne fertőződjünk meg.

Merkely szerint jó lenne, ha lenne iskola és mindenképpen legyen egyetem. Ezzel együtt valószínűleg figyelni kell arra, hogy bizonyos létszám, azaz 100 vagy 200 fő fölött ne legyenek előadások, és ezekben az intézményekben fontos lesz a maszkhasználat és a kézmosás komolyan vétele.

Ha elkészül a vakcina, a rektor nem tenné kötelezővé mindenki számára a beadását. A 65 év fölöttiek és az orvosok esetében ugyanakkor érdemes elgondolkodni, hogy erősen ajánlott legyen a vakcina. A gyerekek körében itthon viszont nem volt súlyos koronavírus-eset.

Az első hazai hullámról a felméreseik alapján azt mondta, hogy Magyarországon a közösségi térben és magánháztartásokban nagyon alacsony volt a vírus aktivitása. Magyarországon még a vírus elterjedésének korai szakaszában idején bevezették a korlátozásokat, amikor nagyon kevés fertőzött volt. Mint mondta: valamivel később, amikor külföldről sokan hazatértek Magyarországra, a fertőzések száma megemelkedett, de összességében végig alacsonyan maradt.

A becsült megbetegedések számához képest a 65 év fölöttiek körében 1-2 százalékos volt a halálozási mutató, 65 alatt viszont bőven 1 százalék alatt volt.

Merkely szerint nagyjából minden 10 fertőző között 1 szuperfertőző van, aki átlagosan 20 további embert fertőz meg. Az újonnan megfertőzöttek 80 százalékáért szuperfertőzők felelnek.

444.hu

Megosztás

Related posts