A borászatot is megviseli a klímaváltozás

Az elmúlt harminc év alatt három héttel korábbra tolódott a szüret a francia Languedoc régióban, és 4 fokkal emelkedett a borok alkoholtartalma, ezért a térség szőlőtermesztői igyekeznek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz – írta az Euractiv. 2019-ben, amikor a hőmérséklet 46 Celsius-fok fölé emelkedett, a helyi szőlőtermesztők a szőlőik felét elveszítették. „Néhány éve már augusztus közepén szüretelünk, holott szeptemberben kellene” – emlékszik vissza Domaine de Saumarez, az egyik helyi szőlész. A klímaváltozás, s az azzal járó szárazság, valamint az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási jelenségek komoly hatással vannak a mediterrán térségek bortermelésére. Az átlaghőmérséklet 2…

Read More

A Tigrisek Napja alkalmából rendhagyó programokkal vár mindenkit a Miskolci Állatkert

A valaha élt 9 tigris alfajból 3 már kihalt és a maradék 6 is veszélyben van. 2020. július 29-én ünnepeljük a Tigrisek Nemzetközi Napját. A világnap célja, hogy felhívják a figyelmet ezeknek a nagymacskáknak a védelmére. A Miskolci Állatkertben jelenleg két szibériai tigris él. A szibériai tigrisek a legnagyobb testű macskafélék, szabadon csupán néhány száz egyed maradt belőlük. A védelmük ellenére az illegális vadászat még ma is veszélyezteti a létüket. Az állatkert a jeles eseményre külön programmal készül, ezt írtták felhívásukban: Ismerje meg közelebbről tigriseinket 2020. július 29-én (szerdán)! 10…

Read More

Leülne tárgyalni a pártokkal a V21

Programtervezetet állított össze és egy asztalhoz ültetné az ellenzéki pártokat az együttműködés reményében a V21 csoport. Minden egyes választás során azt kapja meg az ellenzék, hogy mi a közös program, ami mellé oda lehetne terelni a pártokat, amelyek a jobboldaltól a baloldalig fogják át az ellenzéki területet” – erről beszélt az ATV Start című műsorában Holoda Attila volt energetikai államtitkár. Véleménye szerint a V21 csoportban több olyan volt kormánytag is van, aki szerint jobboldali nézetekre is szükség van, ezért egy vitairatot csináltak, amely alapján a kormányra készülő pártok összefoghatnak. Ma megint az…

Read More

Szabadulása után meg akarta ölni az őt elítélő bírót

A Győri Törvényszék a 2020. június 25. napján meghozott ítéletében a vádlottat emberölés előkészületének bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte. A nem jogerős ítélet szerint az emberölés előkészületének bűntette miatt korábban már elítélt vádlott a legutolsó büntetéséből szabadulását követően elhatározta, hogy az őt korábban jogerősen elítélő másodfokú tanács elnökét megöli. Erről egy fenyegető tartalmú levelet küldött a törvényszékre, a bírónőnek címezve, és vásárolt egy (az élet kioltására alkalmas) kést is, majd többször figyelte a sértettet a lakókörnyezetében. A…

Read More

A magyarországi szennyvíz vizsgálatából megállapították, hogy nem lesz drasztikus növekedés a vírusterjedésben

A szennyvízből vett minták alapján a következő néhány hétben nem várható, hogy az aktív koronavírusos esetek száma megnő – mondta Vargha Márta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vízhigiénés vezető szakértője hétfőn az állami rádió reggeli műsorában. A szakértő elmondta, a szennyvíz vizsgálata májusban, vagyis a járvány lecsengésének időszakban kezdődött meg először Budapesten, majd minden megyeszékhelyen. Azóta hetente egyszer vesznek mintát a szennyvízből, hogy a koronavírus örökítő anyagának mennyiségéből következtessenek az átfertőzöttségre – tette hozzá. A nemzetközi tapasztalatok szerint ha a szennyvízből vett minták emelkedést jeleznek, akkor ezt 4-10 nappal, esetleg…

Read More

Százmilliós fejlesztés Sajószentpéteren

A sajósenyei T&K Épker Kft. végzi a Pitypalatty-völgy turisztikai fejlesztését nettó 113,7 millió forintért. A július 27-i Közbeszerzési Értesítő szerint új kilátót építenek, felújítják a meglévő pincét és présházat, továbbá kialakítanak egy tanösvényt és egy motorikparkot. Egy önkormányzati ingatlanon új, négyszintes, monolit vasbeton szerkezetű, 72 négyzetméteres, 15 méter magas kilátót építenek, melyhez kilátóhíd is kapcsolódik. A kivitelezés része továbbá a kilátó környezetének térburkolattal történő ellátása, pihenőterületekkel és a megközelítést szolgáló szórt burkolatú közlekedési utakkal történő kialakítása, valamint 5 parkolóhely és 25 kerékpár elhelyezésére alkalmas tároló létrehozása. Létrehoznak egy szabadtéri színpadot,…

Read More

Ekkor várható döntés a koncertekről és a fesztiválokról

Az előzetes hírek szerint szerdán dönt a kormány arról, hogy enyhítenek-e a rendezvények kapcsán hozott korlátozásokon augusztus 15. után. Erre is reagált Kásler Miklós a legújabb Facebook-videójában. Gulyás Gergely nemrég arról tájékoztatott, hogy a kormány idén nem engedélyezi az augusztus 20-i ünnepségek megtartását és a tűzijáték is elmarad. A korábbi rendelkezéseknek megfelelően augusztus 15-ig nem lehet 500 fősnél nagyobb zenés eseményeket rendezni, hogy ezt követően enyhítenek-e a korlátozásokon, arról várhatóan szerdán dönt a kormány. A járványhelyzetről, illetve a várható döntésről is faggatták Káséler Miklóst a legújabb Facebook-videójában. Az EMMI-t vezető…

Read More

Magyarul üzent egy lengyel lap az Index botrányára reagálva

A lengyel Gazeta Wyborcza hétfői számának címlapján magyarul üzent a szerkesztőség. “Csodáljuk bátor kiállásotokat” – írták. A címlapon elhelyezett, magyarul és lengyelül is olvasható üzenetben bátorítja az Index.hu távozó újságíróit a legnagyobb lengyel független napilap, a Gazeta Wyborcza. Az üzenetet, amellyel a lengyel szerkesztőség együttérzését fejezi ki a magyaroknak, alább olvasható: “KEDVES MAGYAR BARÁTAINK! Mélységesen felháborít bennünket az a brutális támadás, amit a hatalom indított az index.hu ellen. Veletek vagyunk ebben a nehéz pillanatban, és csodáljuk bátor kiállásotokat. Az autoriter hatalom itt Lengyelországban is fenyegeti a szólásszabadságot. Mint már annyiszor…

Read More

A háziorvosok rágalmazással vádolják Sebestyén Balázst

A népszerű műsorvezető egy rádióadásban arról beszélt, vannak háziorvosok, akik néhány ezer forintért engedik, hogy újból jogosítványhoz jussanak az idős gépkocsivezetők. Sebestyén Balázs saját rádióműsorában is felidézte azt az esetet, amikor egy idős házaspár rossz helyen hajtott fel az M4-es autópályára Gyömrőnél és szemben haladtak a forgalommal. A sofőrt két autós állította meg és fordította vissza. Sebestyén a műsorban arról beszélt, hogy bizonyos háziorvosok ötezer forintért engedik hosszabbítani az idős sofőröket. Bemegy a papa 68 évesen mankóval, járni nem tud, a zöldségesig nem engednéd le, aztán a háziorvos ötezer forintért…

Read More

Terence Hill újraalkotott egy ikonikus filmjelenetet

Magyarországon elképesztő népszerűségnek örvendenek a különböző Bud Spencer és Terence Hill-filmek, így az 1978-as És megint dühbe jövünk című alkotás is. Ennek pisztáciafagyis jelenetét “alkotta újra” 42 év után Hill. A 81 éves színész a napokban töltött fel egy fotót magáról és egy kisfiúról – talán az unokájáról – az internetre, amelyen ketten egys fagyizóban láthatóak. Kommentárként hozzáfűzte, “Tanítom a gyerekeknek, hogy a pisztácia a legjobb!🍦’”

Read More