Megint álhír terjed a közösségi médiában – a rendőrség nem ellenőrzött lezárt üzletekben maszkhasználatot

Megosztás

Miskolccal kapcsolatos álhír terjedt el a Facebookon a napokban, ami arról szólt, miszerint hétfőn, az egyik üzletlánc városunkban található áruházában rendőrségi akció keretében ellenőrizték a maszkhasználatot. Ijesztőnek tűnt, de ebből a jelek szerint nem igaz semmi.

A bejegyzés szerint a rendőrök lezárták az üzletet, majd minden bent lévőt ellenőriztek, és akin nem volt maszk, azt megbüntették ötven ezer forintra. Ezt követően egy közeli benzinkúton is megismételték az akciót.

Érdeklődtünk a megyei rendőr-főkapitányságon az eset valóságtartalmáról, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ilyen ellenőrzés nem történt. Ahogy ilyen típusú ellenőrzés eddig sem volt, és ezután sem lesz.

Mint megtudtuk a rendőrség munkatársainak két esetben kell eljárniuk a kötelező maszkhasználat kapcsán. Az egyik, ha saját észlelésben látják meg, hogy valaki nem tartja be az előírást. Illetve a másik, ha bejelentés, lakossági jelzés alapján ellenőriznek.

Mindkét esetben három módon járhat el a rendőr, amely a saját belátására van bízva. Elsősorban figyelmezteti a szabályt be nem tartó állampolgárt. Második esetben helyszíni bírságot szabhat ki, ehhez azonban a szabálysértőnek el kell ismernie azt. A harmadik eset pedig a szabálysértési feljelentés – ez utóbbinál a büntetési tétel magasabb, mint a helyszíni bírságnál.

Boon.hu

Megosztás

Related posts