Cáfolták a tanúk a borsodnádasdi gyilkosság vádlottjának állításait

Megosztás

B. Roland szerint egy balesetben sérült meg, de lehet, hogy ez egyáltalán nem így történt.

Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Debreceni Ítélőtáblán másodfokon július 17-én a borsodnádasdi emberölésként elhíresült büntetőper tárgyalása. 

Mint ismert: a büntetőügyben első fokon, a Miskolci Törvényszék által márciusban kiszabott 4 év fogházbüntetés miatt sokan kritizálták az ítéletet, míg egyes politikusok a bíráság működését támadták. Az első fokon megállapított tényállás alapján B. Roland 2017 szeptemberében Borsodnádasdon egy erdei egy vizesaknába dobta 17 éves barátnőjét, mert indoklása szerint halottnak hitte a lányt. A sértett valójában ájult állapotban került az aknába, ahol a halálát fulladás okozta. Míg a törvényszék nem látta bizonyítottnak az emberölés szándékosságát, ezért gondatlannak minősítette a bűncselekmény elkövetési módját, addig az ügyészség álláspontja az, hogy B. Rolandot védekezésre képtelen személy elleni emberölésért kellene elítélni. Emiatt új tárgyalássorozat indult, nemrég a helyszínen is jártak.

A pénteki tárgyalási napon a Balla Lajos vezette táblabírósági büntetőtanács az elhunyt Csenge műkörmösét hallgatta meg tanúként, továbbá egy olyan fiatalembert, akit egy, a vádlottat ért kerékpárbaleset részleteiről kérdeztek (egy másiknak az írásban tett nyilatkozatát ismertették szintén ebben a témában). A baleset azért fontos, mert B. Roland testén az emberölés másnapján több sérülés volt felfedezhető, amelyekről a férfi a nyomozóknak úgy nyilatkozott, elesett biciklivel. A mostani tanúk azonban egyértelműen kijelentették, hogy amikor a vádlott herbálos, azaz bódult állapotban felborult, nem láttak rajta komolyabb sérülést, ő maga sem panaszkodott.

A műkörmöst egyebek mellett egy köröm alatti bevérzéses sérülésről faggatták („mintha kalapáccsal vágtak volna rá”), miután az igazságügyi orvosszakértői vélemények nem tértek ki a lány kézsérüléseire. A meghallgatott nő elmondta, a sértett 2017 júliusában csináltatott nála műkörmöt utoljára, továbbá olyan ember volt, aki hajlamos volt csúnyán tövig rágni a körmeit.A büntetőper augusztus 31-én folytatódik az összes eddigi szakértő idézésével, Balla Lajos közlése szerint legalább hat órás tárgyalási napra kell készülni. A tanácsvezető szeptember 2-re szintén beütemezett egy tárgyalási napot.

Borsodihir.hu

Megosztás

Related posts