Hárompontos javaslat a szociális dolgozók felháborító hazai helyzetének orvoslására

Megosztás

Az LMP nem akarja hagyni, hogy ilyen szinten a partvonalra kerüljenek a szociális dolgozók, így az ő érdekükben hárompontos javaslatot nyújtottak be a kormánynak. A párt szerint érthetetlen, hogyan maradhattak ki az 500 ezer forintos egyszeri bérkiegészítésből is.

Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szerint a szociális szektorban dolgozók jelentős része kevesebbet keres, mint a bérminimum, és azok is, akik évtizedek óta a pályán vannak. A párt egyik javaslata, hogy a diplomásoknak vezessék be a garantált bérminimumot, továbbá hogy az egészségügyi és szociális bértáblát végzettség alapján egységesítsék. Ungár Péter hozzátette, hogy az egyszeri 500 ezer forintos juttatás is járna a szociális szektorban dolgozóknak, ezért petíciót nyújtottak be.

– Szinte megmagyarázhatatlan és megindokolhatatlan, hogy az 500 ezer forintos egyszeri bérkiegészítést nem adta meg a kormány a szociális dolgozóknak. Végeztek túlórát a járványveszélyben, ezért az LMP petíciót indított, amit a béremelés.hu oldalon alá lehet írni, és ami most mintegy 30 ezer aláírásnál jár. Arra kérem a miskolciakat, írják alá ezt a petíciót, és álljunk ki együtt a szociális dolgozók mellett – mondta a politikus.

Minap.hu

Megosztás

Related posts