Koronavírus-fertőzött dolgozót találtak a Vodafone miskolci ügyfélszolgálatán

Megosztás

Pozitív lett a tesztje, emiatt a vele érintkező munkatársakat otthoni karanténba küldték.

A Minap.hu információi szerint koronavírusra jellemző tünetek jelentkeztek a múlt héten a Vodafone miskolci ügyfélszolgálatának egyik diák munkavállalójánál. A dolgozón tesztet végeztek el, amely pozitív lesz.

A telekommunikációs vállalat sajtóosztálya érdeklődésünkre megerősítette a hírt. Azt írták, a vállalat a hír után néhány órával elvégezte a munkatárs kapcsolati hálójának teljes feltérképezését, majd minden elsődleges kontaktszemélyt otthoni karanténba küldtek. „A Vodafone vezetősége teljes mértékben együttműködik az ÁNTSZ-szel és a helyi egészségügyi szervezetekkel és minden esetben a hivatalos iránymutatás szerint jár el” –hangsúlyozták.

 A cég hozzátette, a Vodafone Magyarország néhány napja indította el a hazánkban egyedülálló Home agent programját, aminek keretében az ügyfélszolgálatokon dolgozó kollégáik folyamatos távmunkában végezhetik feladataikat, ezzel is segítve a biztonságos, kényelmes munkavégzést. 

– Azok a munkavállalók, akiknek munkakörükből adódóan mégis szükséges bemenniük az irodákba, csak olyan szigorú szabályok betartása mellett tehetik ezt meg, mint a kötelező asztalfoglalási rendszer, a kézfertőtlenítők, és a minden kolléga számára biztosított mosható maszk használata. Az épületben másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól a dolgozóknak, és ahol csak lehetséges, elkülönítik a nem közvetlenül együtt dolgozó csoportokat.

Nem ez az egyetlen koronavírusos eset Borsod-Abaúj-Zemplénben. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Mezőkövesden egy iskolai értekezletet követően alakult ki járványgóc, értesüléseink szerint már több mint két tucat fertőzöttet regisztráltak a kisvárosban. Sátoraljaújhelyen pedig a Rákóczi Szövetség táborában találtak korábban két fertőzöttet, a táborban körülbelül 250-en voltak. 

Minap.hu

Megosztás

Related posts